A szombat esti tüntetők a nap végén véradásra jelentkeztek

0

ujkeletlive

Tüntetés – 35. hét

A szombat kimenetele után tovább folytatódtak a kormány által támogatott igazságügyi reform ellen irányuló országos tüntetések.

A tel-avivi központi demonstráción a héber média szerint több mint százezren, a koalíció igazságügyi reformját ellenezve, és a múlt pénteken kezdődött új iskolai tanévhez kapcsolódóan a “nincs diktatúra az iskoláinkban” jelszó alatt vonultak fel, békésen.

A nap folyamán történt dél-tel-avivi rendbontás ellenére, amely az eritreai menedékkérők saját kormányuk elleni tüntetésén tört ki, és több mint százötvenenen sérültek meg, köztük 30 rendőr, – a szervezők úgy döntöttek, hogy nem mondják le az eseményt.

Azt követően, hogy a sérültek ellátása vészhelyzetet idézett elő a fogadó Ichilov Kórházban, ahol 43, –  közülük 14 súlyos állapotú sérültet láttak el, a tüntetésen jelenlévőket véradásra szólították fel, mivel a hirtelen keletkezett vészhelyzet miatt a környékbeli kórházak vérhiánnyal  szembesültek. A 12-es csatorna riportja szerint a demonstráció után hosszú sorok várakoztak véradásra az Ichilov Kórházban.

Az eritriai zavargással kapcsolatban a tel-avivi Káplánon felszólaló Sikma Bresszler, hangsúlyozta, hogy a rendőrség ,,ismét súlyos árat fizet a Netanjahu-kormány hanyagságáért,” hozzátéve, hogy szerinte Binjamin Netanjahu miniszterelnök a felelős a jelenlegi migránsválságért, mivel visszalépett egy 2018-as megállapodástól, amely révén sokan közülük önként távoztak volna.

Bár az említett megállapodás öt évvel korábbi meghiúsulása valóban az akkor szintén miniszterelnökként szolgáló Netanjahu és kormányához köthető,  jelenlegi koalíciójának tagjai a Legfelsőbb Bíróságot okolják az eritriai migránsok itt tartózkodásáért, és a zavargások után kitoloncolásuk azonnali végrehajtását ígérték.

Netanjahu hivatala szombat este bejelentette, hogy egy miniszteri csoport élén megvizsgálja a kitoloncolás lehetőségét azok esetében, akik erőszakosan viselkedtek és rátámadtak a rendőrökre.

Járiv Levin igazságügyi miniszter kihasználva a zavargások miatt az eritriai migránsok ellen fokozódó általános ellenszenvet, a kialakult helyzetet a Legfelsőbb Bíróságra hárította, felszólítva a koalíció igazságügyi reformja haladéktalanul történő megszavazását

A szombat esti demonstrációk tel-avivi központja mellett, országszerte számos más helyszínen, köztük Jeruzsálemben, Haifán és Be’erseván is többen tüntettek.

A rendezvényeken felszólalók a toleranciát és a demokráciát támogató oktatás védelmét hangsúlyozták, eszemben a kormány terveivel, amely szerintük az ellenkezőjét képviseli. A Káplánon felszólaló Avi Nisszenkorn, volt igazságügyi miniszter arra hívta fel a figyelmet, hogy az izraeli demokrácia veszélyben, a szakadék szélén áll. Továbbá hangsúlyozta a kormány által kezdeményezett törvényjavaslatok és költségvetési döntések mérgező hatását a közhangulatra, illetve megemlítette Elron bíró bejelentését, amely megkérdőjelezi a bíróság függetlenségét, és ,,beleillik az igazságszolgáltatás politikai ellenőrzésének céljába.”

Cipi Livni volt külügyminiszter Haifán tartott beszéde során a mindenki életét veszélyeztető “meggondolatlan védelmi döntések” mellett azzal is vádolta a kormányt, hogy képviselői, mint Tali Gottliev a hadsereg és Sabak ellen fordulva – akik naponta az életüket kockáztatják értünk -, azt állítja, hogy a terroristáknak dolgoznak.”

,,Egy miniszterelnök, aki bejelentette, hogy nem enged a tartalékosok követeléseinek, most könnyedén enged a háredi sorkötelezettség alól kibújóknak, és a messianisztikus szélsőségeseknek,”– tette hozzá Livni.

A demonstrációk előtt kiadott nyilatkozatukban a tiltakozás vezetői utaltak a Legfelsőbb Bíróság következő hetekben esedékes meghallgatásaira a koalíció által elfogadott két alaptörvény módosítása elleni beadványokról, valamint egy másik indítványról, amelynek célja, hogy az igazságügyi minisztert rákényszerítsék a bírói kiválasztási bizottság összehívására.

,,Éppen az izraeli demokrácia sorsáról szóló tárgyalássorozat kezdete előtt a Legfelsőbb Bíróságon, a miniszterek együttes támadásának vagyunk tanúi az állami intézmények ellen. Az oktatási miniszter a Jad Vasem ellen lép fel, a külügyminiszter Izrael külkapcsolatait rombolja, az igazságügyi miniszter pedig a főügyészt fenyegeti,” – áll a közleményben, utalva arra, hogy az oktatás miniszter újabban a Jad Vasem vezetőjének menesztésén és helyette auj jelölt kinevezésén munkálkodik, miközben az új tanév jelentős tanárhiánnyal vette kezdetét, ami súlyos problémákat okot az ország iskoláiban.

Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 2-án Új Kelet Live

Gallant Washington utazik, vége Netanjahu tilalmának; Ben-Gvir nem kapott meghívót a biztonsági ülésre; Az északi kibuc lakói megelégelték a házaikra leadott lövéseket; Ami kimaradt; Időjárás
  1. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 2-án
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 1-jén
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 30-án
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 28-án
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 27-én

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .