Feszültség – a vezérkari főnök, és a védelmi miniszter a kormány ellen

1
Herci Halevi vezérkari főnök 2023. március 12. Fotó: Izraeli Védelmi Erők

ujkeletlive

Újabb feszültség a hadsereg vezetője és a kormány között

Herci Halevi vezérkari főnök élesen bírálta az Izraeli Védelmi Erők Központi Parancsnokságának vezetője, Jehuda Fox vezérőrnagy ellen vádaskodó likudos képviselőt. A hadsereg által kiadott közleményben szokatlan módon a Kneszet tagjának nevét is megjelölve, a vezérkari főnök hangsúlyozza: ,,minden olyan kijelentésnek, amely kétségbe vonja a vezérőrnagy megfontolásait, nincs alapja.

A bírálatot kiváltó nyilatkozat a Likud képviselője, Amichai Buaron által a Kan közszolgálati csatornának adott interjú során hangzott el. Buaron lényegében azzal vádolta a Központi Parancsnokság vezetőjét, hogy ,,a palesztinok szabad mozgásának biztosítása fontosabb számára, mint az izraeliek hermetikus védelme.”

Válaszul a hadsereg közleménye hangsúlyozta, miszerint Halevi ,,határozottan elítéli” a megjegyzést, miközben támogatását fejezi ki Fox vezérőrnagy iránt, ,,etikus és kiváló” parancsnoknak nevezve őt.

,,Parancsnoksága alatt a hadsereg parancsnokai és katonái éjt nappallá téve dolgoznak, hogy biztosítsák Júdea és Szamária lakosainak biztonságát,” – áll a nyilatkozatban.

,,Minden olyan megjegyzés, amely kétségbe vonja a tábornok ítélőképességét és az izraeli állampolgárok biztonsága iránti elkötelezettségét, teljes mértékben elítélendő és érdemtelen.”

A hadsereg elítélő nyilatkozatához csatlakozott Joáv Gallant védelmi miniszter (Likud), aki elítélte frakciója tagjának megjegyzéseit és támogatásáról biztosította Fox vezérőrnagyot, aki Izrael védelmének szenteli életét.

,,Határozottan elítélem a felelőtlen politikai szereplők ellene irányuló alaptalan támadásait. Bármilyen támadás a hadsereg tisztjei ellen egy köztisztviselő által aláássa Izrael biztonságát,” – írta Gallant Twitteren, kerülve a név szerinti megnevezést.

Buaron azonban tovább folytatva a vádaskodást, úgy véli, hogy megjegyzései jogosak, és még a hadsereg vezető parancsnokait is lehet kritizálni, hozzátéve, miszerint “sajnálom, hogy Fuchs és a többiek személyes támadásként értelmezik az érdemi kritikát, még akkor is, ha a kritikát tisztelettel mondják.”

Gallant a kabinet ellen

Azontúl, hogy a védelmi miniszter nyílt kritikát fogalmazott meg saját frakciója egyik képviselője ellen, zárt ajtók mögött állítólag a koalíciót is bírálta az igazságügyi reformot illetően, miközben az izraeli légierő tiltakozó pilótái, illetve a Biden-kormány elleni megjegyzéseket is szemüket vetette.

A 12-es csatorna riportja szerint, a Kneszet külügyi és védelmi bizottsága előtt hétfőn zárt ajtók mögött tartott beszámolója során Gallant azt mondta: ,,a légierő két összetevőre épül: amerikai vadászgépek és izraeli pilóták. Akinek van alternatívája valamelyikre, tudassa velem.”

Gallant az eddigi legélesebb kritikát fogalmazta meg a kabinettel szemben az izraeli légierő pilótáinak védelmében miután több százan figyelmeztettek, hogy visszautasítják a szolgálatra való jelentkezést, mivel a kormány elfogadta az igazságügyi rendszer átalakítására irányuló törvénycsomag első fejezetét, az ésszerűség mércéjének eltörlését.

Védelmi miniszterként arra is figyelmeztetett, hogy a katonai készenlét csökkenhet mivel a tartalékosok már nem fognak megjelenni önkéntes szolgálatra, az említett okok miatt.

,,Amikor egy sportoló abbahagyja az edzést, egy hét után még futhat, de egy hónap után nem,” – mondta Gallant a riportban elhangzottak szerint, és állítólag sürgette a teremben lévőket a jogi reform miatt kialakult vihar lecsendesítésére ahelyett, hogy másokat kioktatnának.

Emellett, a védelmi miniszter azt is hangsúlyozta, hogy koalíció egyes képviselőinek véleménye ellenére Izraelnek szüksége van biztonsága érdekében az amerikai támogatásra, amely nem mellesleg fejlett vadászgépeket illetve 3,8 milliárd dolláros éves biztonsági segélyt is jelent.

A háttérben zajló feszültségek enyhítése végett, kedden Benjámin Netanjahu miniszterelnök és Gallant látogatást tett az hadsereg Központi Parancsnokságán, ahol a miniszterelnök kijelentette, hogy szerinte: ,,a hadsereg teljes mértékben kompetens. Ez minden kihívásra igaz minden fronton. Nemcsak a hadsereg erős, hanem a gazdaság is, és az izraeli társadalom és demokrácia megerősödve fog kijönni ebből az időszakból.”

Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 28-án Új Kelet Live

Halevi figyelmeztetése; A bíróság tudni akarja, miért nem szankcionálja a kormány Jeruzsálem szefárd főrabbiját; Netanjahu intézkedése a szivárogtatások ellen; Ami kimaradt; Időjárás és a sábát bejövetele
  1. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 28-án
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 27-én
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 26-án
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 23-án
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 21-én

1 komment

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .