Esti rövidek: Gondok a hadseregben

0
Herci Halevi vezérkari főnök a tartalékosok gyakorlatán 2023. március 15. Fotó: Izraeli Védelmi Erők

ujkelet.live

ÖSSZEHÍVOM, JÓ?

Járiv Levin igazságügy-miniszter (Likud) zárt beszélgetések során kijelentette, hogy Izraelben nem lesz alkotmányos válság a bírákat kiválasztó bizottsággal kapcsolatos, Legfelsőbb Bírósághoz benyújtott petíciók miatt, számolt be a Kan közrádió hétfőn.

  • Levin szerint, ha a bírák úgy döntenek, hogy össze kell hívnia a bizottságot, akkor megteszi. A bíróság szeptemberben hallgatja meg az igazságügyi miniszter elleni petíciót.

Háttér: Levin törvényt kíván elfogadni a bizottság összetételének megváltoztatására, hogy a kormány nagyobb ellenőrzést szerezzen a bírók kiválasztási folyamata felett.

FORRÓSODIK A HELYZET

A Legfelsőbb Bíróság szeptemberben hallgatja meg az ésszerűségi törvény elleni petíciókat. A bíróság nem adott ki tiltó végzést a törvény ellen, amely hivatalosan szerdán lépett hatályba.

A dolgok állása: A törvény megtiltja a bíróságoknak, hogy az ésszerűségi tesztet használják a kabinet, a miniszterek és „más választott tisztviselők által a törvényben meghatározott határozatok érvénytelenítésére vagy akár megvitatására”.

  • A főügyész nem fogja megvédeni a törvényt a Legfelsőbb Bíróságon, a kormány magánügyvédet fogad fel erre a célra.

Nem veszik félvállról: Mint hétfőn kiderült, rendhagyó módon, a Legfelsőbb Bíróság teljes testülettel, azaz 15 bíróval fogja tárgyalni az ügyet.

Emlékeztető: Benjámin Netanjahu a CNN-nek adott múlt heti interjújában nem volt hajlandó válaszolni arra, hogy mit tenne, ha a Legfelsőbb Bíróság hatályon kívül helyezné a törvényt, csupán annyit mondott Wolf Blitzernek, hogy ,,remélem, nem jutunk el odáig.”

  • A kormányfő hivatala a bírálatokat követően pontosított: ,,Az izraeli kormányok mindig tiszteletben tartják a bíróság döntéseit, és a bíróság pedig mindig úgy tekintett magára, hogy kötelezik az alaptörvények, amelyre alkotmányos státuszt ruház.”
  • Joáv Gallant védelmi miniszter vasárnap kijelentette: „Izrael Állam demokratikus jogállam. A törvények szerint fogunk eljárni.”

BEN-GVIR KÖZBELÉP

Az egykori izraeli kém, Jonathan Pollard várhatóan a napokban fegyverengedélyt kap, Itamar Ben-Gvir nemzetbiztonsági miniszter közbenjárására.

Háttér: Mióta Pollard Izraelben él, próbál fegyvertartási engedélyt szerezni, de a Közbiztonsági Minisztérium elutasította kérelmeit. Ráadásul a Központi Kerületi Bíróság bírója is azt mondta az egykori kémnek, hogy nem felel meg az engedély megszerzéséhez szükséges feltételeknek.

  • Ben-Gvir miniszter az elmúlt hetekben több rendkívüli megbeszéléseket folytatott a szakmai körrel, hogy megadják Pollardnak a fegyverengedélyt.
  • ,,Az nem lehet, hogy aki életét áldozta Izraelért, és halálos fenyegetést kapott, ne kapja meg az alapvető jogot, hogy megvédhesse magát” – hangoztatták a miniszterhez közel álló személyek.

A LEVÉL

Herci Halevi vezérkari főnök levelet küldött az ésszerűségi törvény kapcsán Benjámin Netanjahu miniszterelnöknek, jelentette a 13-as csatorna vasárnap.

Mi történt: Netanjahu a szavazás előtt kórházban volt pacemaker beültetésen. A vezérkari főnök eljuttatta a levelet a kórházba, Netanjahu pedig elolvasta.

  • A vezérkari főnök a levélben figyelmeztetett, hogy ha a jogalkotási folyamat egyoldalúan, széles körű megállapodások nélkül folytatódik, akkor kár érheti a néphadsereg modelljét, sőt a napokban induló toborzást is.
  • Ma már olyan szülők és sorozás előtt állók hangja is hallatszik, akik azt állítják, hogy a jelenlegi helyzetben nem akarnak egy „diktatúra” hadseregében szolgálni.

Következmények: Halevi úgy gondolja, hogy ami a tartalékos hadseregben történik, az előbb-utóbb az állandó hadsereget is áthatja, ami olyan “szürke” döntésekben is megnyilvánulhat, mint például a tisztek nem újítják meg szerződéseiket.

  • Ezenkívül a különböző alakulatokban lévő tisztek kijelenthetik, hogy nem kívánnak ilyen hadseregben szolgálni.

Bebiztosítja magát? Mindezen aggodalmakat Halevi ismertette a levélben a miniszterelnökkel. Úgy tűnik, fontos volt számára, hogy írásos bizonyíték legyen arról, hogy figyelmeztetett az egyoldalú jogalkotás következményeire.

LÉGIERŐ

Az izraeli légierő csökkentette a repülési órák számát helikopterpilóta-tanfolyamának egy részében, miután a tartalékos oktatók csaknem fele megtagadta a szolgálatra való jelentkezést, tiltakozásul a kormány igazságügyi reformja ellen, jelentette a Haaretz hírportál.

Számokban: A kurzus 40 oktatója közül tizennyolc értesítette parancsnokait, hogy a továbbiakban nem jelentkeznek tartalékos szolgálatra, a légierő forrásai pedig azt mondták, hogy a következő napokban várhatóan mások is követik példájukat.

  • A rendelkezésre álló oktatók számának 45 százalékos csökkenése öt órával csökkentette a repülési időt a tanfolyam egyik szakaszában, ami a megfelelő képzéshez szükséges idő öt százaléka.

BEVETÉSRE ALKALMAS, DE

Joáv Gallant védelmi miniszter (Likud) hétfőn a Külügyi és Védelmi Bizottság meghallgatásán arra figyelmeztetett, hogy hosszú távon kár érheti a hadsereg kompetenciáját, de megjegyezte, hogy a hadsereg jelenleg alkalmas a háborús bevetésre.

  • A bizottságban zajló zártkörű vita – szivárogtatással a médiának – körülbelül három órán át tartott.
  • A megbeszélésen jelenlévő források a hangulatot “viharos”-nak jellemezték, és az állították, az ülés úgy zajlott, mint egy “bölcsődében”.

Mit mondanak: „Rövid távon korlátozott kár éri az Izraeli Védelmi Erők kompetenciáját, de hosszú távon fennáll a károk lehetősége. A hadsereg bármilyen küldetésre bevethető” – mondta Gallant.

  • ,,Az ellenségek a jelenlegi izraeli helyzetet lehetőségnek tekintik Izrael megtámadására” – mondták a hadsereg képviselői.
  • Gallant: ,,A belső feszültségeket ellenségünk elemzi és tanulmányozza.”

A helyzet északon: ,,A Hezbollah azon a véleményen van, hogy nagyobb mozgástere van az eszkaláció küszöbe alatt” – jegyezte meg Gallant.

Vita a tartalékosok távollétének meghatározásával kapcsolatban: A hadsereg volt vezérkari főnöke, Gadi Eisenkot képviselő (Nemzeti Egység) azt mondta, hogy ,,nem szolgálatmegtagadásról van szó, hanem az önkéntes szolgálat beszüntetéséről”.

  • A hadsereg képviselői elmagyarázták a bizottság tagjainak, hogy párbeszédet folytatnak azokkal a tartalékosokkal, akik kijelentették, hogy abbahagyják az önkéntességet, hogy meggyőzzék őket, hogy ne váltsák be fenyegetésüket.

Ellenkező hatás: Gallant védelmi miniszter és a hadsereg vezető tisztjei szidalmazták a tartalékosokat támadó Kneszet-tagokat és minisztereket:

,,A tartalékosokat becsmérlő kijelentések épp az ellenkező hatást váltják ki”.

Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 2-án Új Kelet Live

Gallant Washington utazik, vége Netanjahu tilalmának; Ben-Gvir nem kapott meghívót a biztonsági ülésre; Az északi kibuc lakói megelégelték a házaikra leadott lövéseket; Ami kimaradt; Időjárás
  1. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 2-án
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 1-jén
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 30-án
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 28-án
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 27-én
Megosztás

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .