Az igazságügyi reform továbbra is aggasztja a biztonsági szervezeteket

ujkelet.live

A Kneszet hétfő délután 64:0 arányban második és harmadik olvasatban elfogadta az ésszerűségi mérce eltörlését célzó törvényjavaslatot.

  • A törvény megtiltja a bíróságoknak, hogy az ésszerűségi tesztet használják a kabinet, a miniszterek és „más választott tisztviselők által a törvényben meghatározott határozatok érvénytelenítésére vagy akár megvitatására”.
  • Az izraeli hadsereg több ezer tartalékosa fenyegetett az önkéntes szolgálat beszüntetésével, ha a törvény átmegy.
  • A kieső pilóták száma hatással van a légierő hadműveleti képességeire, még ha nem is azonnal, de heteken belül.
  • Fenyegetésük gyakorlati következménye, amennyiben betartják, az izraeli légierő bevetési készenlétének elvesztése lenne.

Miért fontos: Az igazságügyi reform továbbra is aggasztja a biztonsági szervezeteket. A szavazás előtt a Katonai Hírszerzés vezetője, Aharon Haliva és a műveleti igazgatóság vezetője, Oded Basziuk egyénileg találkozott a biztonsági kabinet tagjaival, és figyelmeztette őket, hogy az igazságügyi rendszerben eszközölt változások negatív hatással lesznek a hadsereg kompetenciájára.

  • Szerintük ,,az Izraeli Védelmi Erők kompetenciája bizonyos alakulatoknál nagymértékben függ attól, hogy a Kneszetben hogyan végződik az esemény. Ha a fenyegetés, hogy nem jelentkeznek szolgálatra, valósággá válik, a hadsereg kompetenciája sérül.”
  • A két vezérőrnagy Benjámin Netanjahu miniszterelnök és Joáv Gallant védelmi miniszter jóváhagyásával találkozott a kabinet tagjaival a Külügyi és Védelmi Bizottságban, hogy megmutassák nekik a hadsereg kompetenciájáról és a külső fenyegetésekről alkotott képet.
  • A megbeszélések részleteit ismerő források a Kan közszolgálati műsorszolgáltatónak arról számoltak be, hogy főként a kompetencia és a tartalékosok fenyegetőzése volt a téma.

Következmények: A törvény jóváhagyása után a légierő több tucat tartalékos pilótája tájékoztatta parancsnokait, hogy úgy döntöttek, azonnal beszüntetik az önkéntes szolgálatot.

  • Egy tartalékos katonát, aki megtagadta a megjelenést a zászlóalj gyakorlaton – hétfő reggel bíróság elé állította parancsnoka, és 1000 sékel pénzbírsággal büntették.
  • „Szívesen kifizetem a bírságot ‘a demokrácia érdekében’, nem fogok a puccstörvények felé rohanó kormány alatt szolgálni. A lelkiismeretem nem engedi, hogy a tartalékoknál jelentkezzek”.

Elkésett találkozó: Herci Halevi vezérkari főnök a szavazás után találkozott Netanjahu miniszterelnökkel, hogy prezentálja neki az elmúlt időszak biztonsági értékelését.

  • Halevi utalt a hadsereg kohéziójára és kompetenciájára vonatkozó jogszabályok következményeire, és azt mondta Netanjahunak, hogy le kell állítani az Izraeli Védelmi Erők és a tartalékos katonák elleni megnyilvánulásokat – mert az ,,rontja a kompetenciát”.
  • A vezérkari főnök azt is hangsúlyozta, hogy a hadsereg ,,nagy erőfeszítéseket tesz” a katonák kompetenciájának megőrzésére.
  • Halevi a találkozót a szavazás előtt akarta megtartani.

Moszad: A 12-es csatorna hétfő reggel arról számolt be, hogy az igazságügyi reformterv elleni tiltakozás elérte a Moszadot is.

  • Reggel drámai konferenciát tartottak a szolgálatnál alkalmazottak egy csoportjának részvételével, akik azt kérték, hogy találkozhassanak a Moszad vezetőjével, David Barneával és megvitassák a következményeket.
  • Az eseményen jelen lévők szerint Barnea azt mondta, ,,ha a helyzet alkotmányos válságba jut, akkor a jó oldalon fogok állni, de ennek most nincs itt az ideje”.

Közvetlenül a szavazás előtt: a miniszterek konfrontációja Netanjahu irodájában

Érdekes eseményre került sor Netanjahu miniszterelnök irodájában – Joáv Gallant védelmi, Becalel Szmotrich pénzügy- és Járiv Levin igazságügyi miniszterekkel tartott ülésen – a szavazás előtt.

  • A találkozón Gallant és Szmotrich megpróbálta befagyasztani a törvény előmozz, azzal a céllal, hogy széleskörű konszenzusra jussanak, de az igazságügyi miniszter ezt határozottan elutasította.

Gallant: ,,Utólag csak veszíteni fogunk, konszenzussal kell jóváhagyatnunk.” Szmotrich válaszul azt mondta, hajlandó belemenni az egy évre szóló befagyasztásába.

Levin: ,,Egy centit sem szabad mozdulnunk. Felfedne nekik egy gyengepontot.”

Netanjahu: Van egy határ, hogy mennyit lehet engedni. Legfeljebb egyéves befagyasztásba bele lehet egyezni.”

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt Új Kelet Live

🎙️ Belpolitikai botrányok, háborús rekordprofit és az ugandai emlékhely Újabb forró hét Izraelben: korrupciós ügyek a kormánypárt körül, ellentmondásos miniszteri nyilatkozatok, meglepő gazdasági adatok és a választási küzdelem újabb fejezete. A mai adásban a legfontosabb izraeli híreket és háttéreseményeket elemzzük.A tartalomból:Adócsalási ügy a Likudban: Őrizetbe vették Michael Kleinert, a Likud pártbíróságának elnökét és David Appel korábbi aktivistát. Ingatlanvagyonok elhallgatásával vádolják őket.Eli Cohen botrányos interjúja: A miniszter úgy állt ki egy szexuális bántalmazással gyanúsított szélsőséges telepes szabadlábra helyezése mellett, hogy nem is ismerte a vádakat. Mit mondott az adminisztratív őrizetről?Rekordnyereség az El Al-nál: A regionális háború és a légtérzár ellenére megduplázta nettó profitját az izraeli nemzeti légitársaság.Betiltották a szavazóköri adatkövetést: A Legfelsőbb Bíróság elnökhelyettese megtiltotta a pártszintű mozgósító applikációk használatát a szavazókörökben. A Likud szerint ez a "jobboldal célzott kiiktatása".Entebbei megemlékezés: Emlékművet avattak Ugandában Jonatán "Joni" Netanjahu, a miniszterelnök 1976-ban elesett testvérének tiszteletére.És a szokásos bónusz téma.Kövesd a műsort, és iratkozz fel, hogy ne maradj le a legfrissebb adásokról!
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

Az igazságügyi reform továbbra is aggasztja a biztonsági szervezeteket” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.