Esti rövidek: Tragédia a bázison

0

ujkelet.live

TRAGÉDIA

Az Izraeli Védelmi Erők egyik tisztje ma reggel életét vesztette, miután egy konténer összezúzta a dél-izraeli Tzeelim katonai bázison.

A katonaság elmondása szerint a női tisztet a helyszínen halottnak nyilvánították, egy férfi katona pedig könnyebben megsérült, kórházba szállították.

A tiszt családját értesítették. A katonai rendőrség nyomozást indított.

KOMPROMISSZUM?

Jövő hét elején a tiltakozások kezdete óta először tartanak közös rendezvényt az igazságügyi reform elleni tüntetés vezetői a reform támogatóival együtt, jelentette a 12-es csatorna.

  • Háttér: A koalíció arra készül, hogy második és harmadik olvasatban – a Kneszet nyári ülésszakának végéig, azaz július 30-ig – elfogadja az ésszerűségi mércét kvázi eltörlő törvényjavaslatot, amely korlátozza a választott tisztviselők döntéseinek bírósági felülvizsgálatát.

Csavar: Szimcha Rothman, az Alkotmány, Jogi és Igazságügyi Bizottság elnöke már elkezdte telefonon felvenni a kapcsolatot a rendezvény jobbos résztvevőivel – és arra kérte őket, hogy ne vegyenek részt rajta.

  • Az ellenzők és a támogatók felvonulást és élőláncot terveznek a Siratófaltól a Kneszetig.
  • Várhatóan mindkét fél „széles körű megállapodásra” szólít majd.

A kezdeményezésben részt vevők a reformterv ellenzői közül többek közt a Fekete Zászlós mozgalom vezetője, és a Bajtársak Mozgalom egyik vezére. A reform támogatói részéről többek közt a Har-Ecion Jesiva egyik vezetője, aki korábban egy jobboldali tüntetésen felszólalt a reform mellett.

MANDELBLIT IS

Avichai Mandelblit volt főügyész csütörtökön kijelentette, hogy ha a koalíció törvényjavaslata az ésszerűségi mérce eltörléséről elfogadásra kerül, „összetöri” az ország legfelsőbb bíróságát, és „teljes rezsimpuccsot” jelent.

Az izraeli ügyvédi kamara által tartott „sürgősségi konferencián” Mandelblit azt mondta, hogy a törvényjavaslat „célja az egész igazságszolgáltatási rendszer függetlenségének lerombolása”, ami nyilvánvalóan azt jelenti, hogy más törvényjavaslatok fogják követni.

Érvelése szerint azonban az ésszerűségről szóló törvényjavaslat már önmagában is „össze fogja zúzni az izraeli demokrácia utolsó védelmi vonalát – a Legfelsőbb Bíróságot”.

„Ez zsarnoksághoz vezethet, minden egyensúly és védelem nélkül, és ezért ez önmagában egy teljes körű rezsimpuccs”.

BÜNTETÉS

Több, a balközép Munkapárt képviselőinek dolgozó parlamenti asszisztenst a nyári ülésszak végéig kitiltottak a Kneszetből, miután megszakították az ésszerűségi mércével kapcsolatos bizottsági szavazást.

A káosz a döntő szavazáson szerda késő este történt a bizottságban, amikor az ellenzéki képviselők parlamenti tanácsadói közül többen megragadták a mikrofont, és elítélték a testület elnökét, Szimcha Rothmant és a koalíciót.

A Kneszet őrei gyorsan eltávolították a segédeket a teremből.

126

Csütörtök reggel Haifán agyonlőttek egy 64 éves férfit, közölte a rendőrség.

Az áldozatot Szalah Abut Hait néven azonosították. A gyilkosság feltehetően két bűnözői család közötti viszályhoz köthető, amelyek két hónappal ezelőtt a lánya életébe kerültek.

Egy erőszakellenes megfigyelőcsoport szerint a gyilkossággal 126-ra nőtt az arab közösség azon tagjainak száma, akik idén erőszakos bűncselekmények következtében vesztették életüket. 2022-ben összesen 116 ilyen haláleset volt.

Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 2-án Új Kelet Live

Gallant Washington utazik, vége Netanjahu tilalmának; Ben-Gvir nem kapott meghívót a biztonsági ülésre; Az északi kibuc lakói megelégelték a házaikra leadott lövéseket; Ami kimaradt; Időjárás
  1. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 2-án
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 1-jén
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 30-án
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 28-án
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 27-én
Megosztás

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .