ujkelet.live
Szombaton délben a 32 éves Ahmed Alus, aki egy Tóra elégetésével fenyegetőzött, megjelent Izrael stockholmi nagykövetségénél. A helyszínen rendőrök és újságírók gyűltek össze.
A férfi egy Koránt és egy gyújtót tartalmazó táskával érkezett, de Tóra-könyv nem volt nála.
Ahmed Alus a helyszínen egy Koránnal:
A férfi azt nyilatkozta az újságíróknak, hogy nem állt szándékában elégetni a szent könyvet, inkább fel akarta hívni a figyelmet a körülbelül két héttel ezelőtti Korán-égetésre. Továbbá meg akart győződni arról, hogy a svéd hatóságok nem alkalmaznak szelektív végrehajtást, jelentette a Ynet hírportál.
„Ez nem antiszemita vagy gyűlöletbűncselekmény” – hangsúlyozta.
Előzmény: A helyi rendőrség pénteken jóváhagyta Alusnak egy Biblia elégetését, aki két héttel ezelőtt benyújtott kérelmében azt állította, ez a demonstráció egy „szimbolikus összejövetel a szólásszabadság érdekében”.
- Két héttel ezelőtt a svéd rendőrség a szólásszabadságra hivatkozva engedélyezte egy stockholmi mecset előtti Korán-égetést, miután a bíróság hatályon kívül helyezte a Korán-égetés tilalmát.
- A svéd kormány elítélte az incidenst, „iszlámfób” cselekménynek nevezve.
Dolgoznak az ügyön: Svédország magas rangú tisztviselőkön keresztül azt üzente Izraelnek, hogy a helyi törvény megváltoztatásán dolgoznak, hogy a szent könyvek elégetése a jövőben ne legyen lehetséges.
A lépés végrehajtása azonban, ha megvalósul, időbe telik. Svédországban a Korán és a Biblia könyvein kívül egy hinduk számára készült szent szöveg elégetését is tervezik, ami az indiai tisztviselők körében szintén nagy vihart kavart.
Reakciók
Jichák Herzog elnök pénteken kijelentette: ,,Határozottan elítélem a Svédországban adott engedélyt szent könyvek elégetésére. Izrael elnökeként elítéltem a muzulmánok számára szent Korán elégetését, és most fáj a szívem, hogy ugyanez a sors vár a zsidó Bibliára, a zsidó nép örök könyvére.
A szent szövegek megszentségtelenítésének engedélyezésenem a véleménynyilvánítás szabadság gyakorlása, hanem nyilvánvaló uszítás és puszta gyűlöletkeltés. Az egész világnak össze kell fognia, hogy egyértelműen elítélje ezt a visszataszító cselekedetet.”
David Lau, Izrael askenázi főrabbija levelet küldött Ulf Kristersson svéd miniszterelnöknek, amelyben felszólította, hogy lépjen közbe.
„Felszólítom Önt, hogy tegyen meg mindent annak érdekében, hogy megakadályozza ezt a cselekményt. A véleménynyilvánítás szabadsága nem azt jelenti, hogy mindent megengedünk” – írta Lau.
„A zsidó szent tárgyak bármilyen megszentségtelenítése nem szólásszabadság, hanem antiszemitizmus” – mondta.
