
ujkelet.live
Az épületen belül és kívül zajló heves tiltakozások közepette, a Kneszet plénuma a hajnali órákban 64:56 ellenében elfogadta az ésszerűség mércéjét megszüntető törvényjavaslat első olvasatát. Ezt követően, a javaslat megvitatásra visszakerül a Kneszet Alkotmány, Jogi és Igazságügyi Bizottságához, és elvileg már kedden elkezdődik a második és harmadik olvasat előkészítése, miközben egésznapos, tömeges tüntetésekre lehet számítani országszerte, beleértve a Ben Gurion repteret is.
Az ésszerűségi mérce törlését indítványozó klauzula a kormány által januárban benyújtott törvénycsomag része, amelynek célja, hogy több hatalmat biztosítson a kormánynak az igazságszolgáltatás rovására, megkoronázva a bírói kiválasztási bizottság összetételének módosításával, amely a kormánynak többséget biztosítana a kinevezéseket illetően. Az igazságszolgáltatás átalakítására irányuló egységesített törvényjavaslatot noha első olvasatban a plénum már tavasszal megszavazta, végül márciusban felfüggesztésre került a széleskörű tiltakozások miatt. Benjámin Netanjahu miniszterelnök és koalíciója végül úgy döntött, részekre bontva fogja egyenként szavazásra bocsátani az egyes részeket.
Az ésszerűség mércéje illetve annak sokat vitatott eltörlésére irányuló, hétfőn első körben megszavazott tervezet, lényegét tekintve mentesíti a képviselők, és politikai tisztségviselők kinevezésére vagy kormányzati és miniszteri döntésekre vonatkozó indokoltság szerinti igazságügyi felülbírálás lehetőségét.
A törvény támogatói azzal érvelnek, hogy a vitatott ésszerűség a bírók szubjektív, – kvázi politikai nézetei szerinti döntésekhez vezetnek. A felülbírálás lehetőségének kiiktatása ellen, a kritikusok azzal érvelnek, hogy ilymódon a korrupcióval, illetve az önkényes és szeszélyes kormányzati döntésekkel szemben védtelenné válik a társadalom.
A törvényjavaslatot, egyik tervezője a Kneszet Alkotmány, Jogi és Igazságügyi bizottságának elnöke, Szimcha Rothman terjesztette elő, hangsúlyozva, hogy az szerinte kiegyensúlyozott, felelősségteljes, és jelentősen különbözik attól, amit eleve megszavaztak volna.
Rothman igaza bizonyításához, felsorolt néhány akadémikust és bírót, akik úgy vélik, hogy az ésszerűségi mérce több hatalmat biztosít a bíróságoknak, mint amennyit kellene, kihagyva azokat a szakmai véleményeket, amelyek a javaslat árnyékos oldalára hívják fel a figyelmet.
Az igazságügyi rendszer átalakításának legfőbb szorgalmazója, Járiv Levin igazságügy miniszter a szavazások előtt lezárva a több órás parlamenti vitát kijelentette, hogy a törvény visszahelyezi Izraelt a demokratikus nemzetek közé – és igazodik ahhoz, ami az egész demokratikus világban megszokott. Levin laudációja során ellentmondásos módon először azt állította, hogy a bírák nem dönthetik el, mi az ésszerű a választók helyett, majd később hozzátette, hogy a bíróságnak minden eszköze megvan és a jövőben is meg lesz egy törvénysértő határozat vagy kinevezés visszavonásához.
Az igazságügyi miniszter szerint a jogszabály nem helyezi a kormányt a törvények fölé, hanem lehetővé teszi a törvényhozók számára, hogy végrehajtsák azt a politikát, amelyhez a közvélemény támogatását megnyerte.
,,Az a helyzet, amelyben három bíró a számukra ésszerű, politikai álláspontjukat szembeállítja azzal, amit a nép határozott, aláássa a demokratikus kormányzás alapjait. Nem fogják megállítani a törvényhozást, és nem fogják semmissé tenni a nép akaratát,” – tette hozzá.
Végezetül, Levin felszólította az ellenzéket, hogy az irodájában és vele kössenek egyezséget, de csak az első olvasat megszavazása után, és utalva a Jichák Herzog elnök rezidenciáján folytatott korábbi tárgyalásokra, azt üzente az ellenzéknek, nincs szükség közvetítőkre.
Válaszul, az ellenzék vezetője, Jáir Lapid azzal vádolta Netanjahu koalícióját, hogy korrupt és öncélú célok érdekében erőlteti az ésszerűség korlátozásáról szóló törvényjavaslatot, utalva arra, hogy ilymódon lehetővé válik bűncselekményekért elítélt miniszterek kinevezése is.
Ebben az összefüggésben, az ellenzék és a törvényjavaslat kritikusai azt nehezményezik, hogy bár a tervezett jogszabály a politikusok rendeletei “ésszerűségére” vonatkozó bírósági ellenőrzés korlátozásaként van elkönyvelve, teljes mértékben megtiltja a bírói felülbírálást a kabinet, a miniszterek és más, nem részletezett választott tisztségviselők kinevezésére, illetve az általuk hozott döntések érvénytelenítésére vagy akár megvitatására.
A hétfői parlamenti vita közben néhány tiltakozó tüntető, állítólag ellenzéki meghívóval bejutott a Kneszetbe, és megpróbálták megakadályozni a képviselők bejutását az ülésterembe.
A médiában közzétett felvételek szerint a Kneszet őrsége kétszer fizikai erőszakot alkalmazva eltávolította a tiltakozókat, közülük egy személy kórházi kezelésre szorult.
Amir Ohana, Kneszet-elnök dicsérte az őröket, amiért megakadályozták, hogy “egy törvénysértő banda blokkolja a Kneszet plénumát.”
A bejutásra jogosító meghívókat, a Kneszet szóvivője szerint, a Jesh Atid két képviselője szolgáltatta, akiket az etikai bizottság előtt fognak megbüntetni ,,a példátlan esemény súlyosságára való tekintettel.”
Annak ellenére, hogy a koalícióra nyomás nehezedik, a törvényjavaslat nyelvezete és tartalmának enyhítése végett, egyelőre nincs tervben semmilyen módosítás, és Rothmanhoz közel álló források szerint a kormány azt tervezi, hogy a törvényjavaslatot a július utolsó hetén véglegesítésre szavazásra bocsátja.
Az ellenzék reakciói
Órákkal azután, hogy sürgette Netanjahut és koalícióját, hogy újítsák fel az elnöknél a befagyasztott tárgyalásokat a konszenzusos elérése érdekében Beni Gantz a Kneszetben hangsúlyozta, hogy az ésszerűség korlátozásáról szóló törvényjavaslat utat nyit a politikai hatalom egyéb igazságügyi fékjének megszüntetéséhez.
,,Annak a törvénynek a jelentősége, amelyet önök ma itt elő akarnak terjeszteni, egy veszélyes folyamat kezdete, amely a kormány korlátozásait és a bírósági felülvizsgálat eltörlését célozza. Ez a hógolyó, amely ma itt gurulni kezd, növekedni fog, lendületet vesz, és az egész országot szétzúzza, ha most nem állítjuk meg,” – tette hozzá és megismételte Netanjahuhoz intézett korábbi felhívását, miszerint állítsa le a törvényhozást, és térjen vissza a kompromisszumos tárgyalásokhoz.
Lapid, hétfőn korábban azt nyilatkozta, hogy a tárgyalásokhoz való visszatérés lehetséges, feltéve, ha a koalíció befagyasztja az összes igazságügyi reformról szóló törvényjavaslatát. A parlamenti vita során azonban erősebb álláspontot képviselt, és támadta a koalíciót, amiért az igazságügyi reformra összpontosítja az energiáját, nem pedig a választók által legfontosabbnak tartott kérdésekre, például a megélhetési költségekre és a biztonságra.
Lapid végezetül hozzátette, hogy amennyiben a második és harmadik olvasat után az ésszerűségről szóló törvényt törvénybe iktatják, reményei szerint a Legfelsőbb Bíróság megsemmisíti azt, vagy a kormány választói fogják megbuktatni, mert látni fogják, hogy nem értük dolgozik.
Netanjahu videonyilatkozatot tett közzé, amikor hétfő délután megkezdődött az ésszerűségi mércéről szóló vita. A miniszterelnök azzal érvelt, hogy a koalíció szándéka, hogy a legfelsőbb bíróság Noam Szohlberg bírája által megfogalmazott irányelvek alapján módosítsa az ésszerűség használatát, hangsúlyozva, a törvény módosítása a demokráciát erősíti és nem gyengíti, és „egyértelműen nem ürügy a [katonai tartalékos szolgálat] megtagadására, vagy civilek milliói életének megzavarására.”
A probléma, hogy a törvényjavaslat nem igazán tükrözi Szohlberg bíró elképzelését.
Herzog elnök egy korábbi hétfői beszédében kijelentette, hogy a politikai válság lezárásának egyetlen módja az, ha „leülünk beszélni.”
„Egy mély és aggasztó válság közepette a vezetés felelősségteljes cselekedetének az kell lennie, hogy leüljön, beszéljen, és Izrael egységét mindenek fölé helyezze. A közvélemény vezetőinek – a koalícióból és az ellenzékből – beszélniük kell, és meg kell gyógyítani a szakadást. Ehhez pedig szükség van hogy most megtörténjen”- tette hozzá.

[…] tüntetések zajlanak válaszul arra, hogy a kormány megkezdte igazságügyi reformterve előmozdítását, tartalékos pilóták találkoztak a légierő parancsnokával, Tomer Bar […]
[…] Kneszet hétfőn megszavazta egy vitatott törvényjavaslat első olvasatát, amely megszünteti a választott tisztviselők […]