Sábát előtti rövidek: Tzurkov, búcsú, tüntetések és sorry

ujkelet.live

IZRAELI KUTATÓ IRAKBAN

A helyi iraki médiában megjelent a kép a házról, amelyben Elizabeth Tzurkov izraeli kutató lakott Bagdad al-Karrada negyedében.

Egy iraki tisztviselő, aki kapcsolatban állt vele a Kan közszolgálati műsorszolgáltatónak azt nyilatkozta, Tzurkovot a lakásból rabolták el iraki állampolgár lakótársával együtt. Utóbbit két héttel az emberrablás után szabadon engedték.

Az iraki kormány első reakcióját az emberrablásra Basszem al-Awadi szóvivő adta egy interjúban: ,,Amit elmondhatok az az, hogy az iraki kormány hivatalos vizsgálatot folytat. Nem lesz hivatalos nyilatkozat az ügyben, amíg a kormány be nem fejezi a vizsgálatot”.

A Miniszterelnöki Hivatal szerdán közzétételre engedélyezte, hogy Tzurkov orosz izraeli állampolgár több hónapja eltűnt Irakban, és az iráni támogatású síita Kataib Hezbollah milícia túsza.

BÚCSÚ

Több százan vettek részt pénteken Jeruzsálemben a a 22 éves Silo Joszef Amir törzsőrmester temetésén, akit tegnap egy hamászos terrorista megölt a szamáriai Kedumim zsidó telep közelében.

„Mindig te voltál az első, aki önként jelentkezett, végrehajtott és harcolt. Az igazság embere voltál, akit szerettek a barátai. Nagy alázattal kezelted a kihívásokat, és tegnap, bár hazamehettél volna, úgy döntöttél, hogy csatlakozol egy művelethez, hogy célt érjünk, [az ellenséget keresve], és megakadályoztad, hogy civileknek bántódása essen. Utolsó alkalommal tisztelgek előtted” – mondta Amir Givati gyalogdandár felderítő egységének parancsnoka, Ziv Boanis alezredes.

Az Izraeli Védelmi Erők kezdeti vizsgálata megállapította, hogy a biztonsági erőket egy gyanús autó jelenlétére riasztották a telepnél. Amikor egy civil biztonsági tiszt és az Izraeli Védelmi Erők csapatai a helyszínre érkeztek, és ellenőrzés céljából megállítottak egy autót, annak utasa kézifegyverrel tüzet nyitott rájuk, és elmenekült. A csapatok ezután üldözőbe vették a támadót, és megölték.

TÜNTETÉSEK

Csütörtök este országszerte több tucat helyen tüntettek az igazságügyi reform ellenzői a Kneszet koalíciós képviselőinek és a kormány minisztereinek otthona előtt.

Tel-Avivban a tüntetők elfoglalták az Ayalon autópálya egy szakaszát, és akadályozták a forgalmat.

Modiinben füstgránátot dobtak a Járiv Levin igazságügyi miniszter otthona melletti térre:

A tüntetők túlzott rendőri erőszakra hivatkoztak a Levin és Amir Ohana Kneszet-elnök otthona előtti tüntetéseken. A [Tel Aviv-i] „Kaplan Erő”-a következőről számolt be: ,,Ez a tüntetés jogának súlyos megsértése, és felmerül a kérdés, hogy [Itamar] Ben-Gvir [nemzetbiztonsági miniszter] diktatúrája mennyire hatol be a rendőrségbe. Emlékeztetjük a rendőrfőkapitányt, hogy az állampolgárok biztonságának őrzésével és nem csontok törésével van megbízva.”

A tiltakozó mozgalom vezetői ígéretet tettek arra, hogy a jövő héten tovább fokozzák ellenállásukat.

SORRY

A BBC szerdán bocsánatot kért egy vitatott interjú után, amelyben a műsorvezető vihart kavaró megjegyzéseket tett, mondván, „az izraeli erők szívesen gyilkolnak gyerekeket”.

Anjana Gadgil hírműsorvezető ezeket a megjegyzéseket egy kedd esti adásban tette Naftali Bennett volt izraeli miniszterelnökkel beszélve Izrael katonai műveletéről Dzseninben.

A zsidó közösségi csoportok nyomására, akik részrehajlással és Izrael-ellenes elfogultsággal vádolták a BBC-t, a vállalat bocsánatot kért.

Sábát bónusz

Egy pillanat Tel Avivban
A Bograshov utcai kaszpomat önkéntes őre a sábát előtti csúcsidőben: pénzfelvétel, szelfizés és finomságokkal kínálgatás – szabad. Simogatás – csak saját felelősségre.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt – Új Kelet Live

🎙️ E heti adásunkban a legfrissebb izraeli eseményeket és érdekes történeteket foglaljuk össze: görögországi bombafenyegetéstől az Arkia dolgozóinak tiltakozásán át egy egyedülálló, 3300 éves egyiptomi amulett megtalálásáig.Az adás témái:Görögországi bombafenyegetés egy izraeli hajón – Robbanószerkezetet kerestek búvárok és kutyák a Mano Maritime Crown Iris nevű luxushajóján Szirosz szigeténél. Az izraeli védelmi szervek közreműködésével lefolytatott átkutatás végül nem talált gyanús tárgyat.Az Arkia légitársaság dolgozóinak tüntetése – Több mint 300 alkalmazott vonult utcára Tel-Avivban a többségi tulajdonosok tőkeemelési tervével és a várható dolgozói részesedés-hígítással szemben.Boy George a Nova fesztivál helyszínén – A világhírű énekes ellátogatott az október 7-i mészárlás helyszínére, és beszélt a tragédia ihlette új daláról (We Will Dance Again).3300 éves egyiptomi amulett Tel Gezerben – Egy 17 éves amerikai cserediák véletlenül egy bronzkori, kobra- és szkarabeusz-motívumos pecsétet talált tanulmányútja során.Dubi, a játékmaci bejárja Európát – Az izraeli útlevéllel és úti naplóval utazó plüssmaci egy prágai konferencián is felbukkant, hogy erősítse az európai zsidó iskolások közösségi identitását.A szokásos bónusz epizód.Tartsatok velünk ezen a héten is, hogy képben legyetek a legfrissebb izraeli és közel-keleti fejleményekkel!👉 Nyomj a Követés (Follow) gombra, hogy ne maradj le az új epizódokról, és ha tetszett az adás, értékeld a műsort Spotify-on!Sábát sálom!
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.