Meghalt egy izraeli katona a dzsenini akcióban

Avi/ujkelet.live

A dzsenini menekülttáborban végrehajtott hadművelet során tűzharcban elesett az Izraeli Védelmi Erők Egoz egységének katonája, David Jehuda Jichák főtörzsőrmester, közölte a hadsereg kedd éjszaka.

A főtörzsőrmester 23 éves volt, Beit El lakosa.

Daniel Hagari ellentengernagy, a hadsereg szóvivője szerint a katona a hadsereg kivonulásának megkezdését biztosította Dzseninből amikor eltalálták.

A hadsereg vizsgálja, hogy palesztin lövések vagy a térségben lévő izraeli erők baráti tüze találta-e el.

A csapatok kivonása

Este az izraeli erők megkezdték a kivonulást a szamáriai Dzseninből, mely a Palesztin Hatóság területén található. Az indulás során heves tűzváltások voltak a harcosok és a palesztin terroristák között a város kórházának közelében.

Majdnem két nappal az „Otthon és Kert” hadművelet elindítása után, melynek célja, hogy felszámolja a terrorizmus melegágyát Dzseninben, a kommandós dandár elhagyta a várost, közölte a katonai szóvivő este.

Hagari azt mondta, hogy a hadműveletet nem tekintik befejezettnek, amíg az összes erő ki nem vonul Dzseninből. A csapatok ettől függetlenül készenlétben maradnak a térségben, „hogy felkészüljenek mindenre, ami szükséges”.

Az elmúlt években számos támadást hajtottak végre izraeliek ellen a térségből származó palesztin terroristák, és a Palesztin Hatóság szinte teljesen elvesztette az irányítást a helyszínen.

Likvidálás levegőből

Egy izraeli katonai drón csapást mért egy ötfős terrorsejtre, amely egy temetőben bújt el, hogy onnan tüzeljen a harcosokra. Egy terrorista meghalt, így a hadművelet során megölt palesztin fegyveresek száma 12-re nőtt Izrael szerint.

Palesztin egészségügyi tisztviselők szerint 12 személy meghalt, és legalább 100 másik megsebesült, köztük 20 súlyos állapotban van az izraeli légicsapások és az izraeli erőkkel való összecsapások miatt.

A hadművelet

Egy politikai forrás a Kan közszolgálati műsorszolgáltatónak azt nyilatkozta, hogy a művelet fő célja az volt, hogy megszüntessék a dzsenini terroristák mentelmi jogát, és felváltsák azt az üldöztetés érzésével. Szerinte a célt sikerült elérni.

A hadsereg cáfolta azokat a palesztin értesüléseket, amelyek szerint egy kórházra lövöldöztek.

A menekülttáborban több száz fegyveres van, de egy részük a városba távozott, volt, aki kórházba menekült, volt, aki letette a fegyvert. A részleteket ismerő forrás szerint a fegyveresek egy része a tábor lakott területeire menekült, ahol az izraeli hadsereg nem tevékenykedett, mert félt, hogy konfliktusban nem érintetteknek is baja eshet.

A hadművelben körülbelül 1000 harcos vett részt Dzeninben. Izrael tájékoztatta az Egyesült Államokat, hogy a művelet nem tart sokáig, az üzenet a következő volt: rövid művelet, 48 óra.

,,Nem lesz biztonságos hely a terroristák számára, és aki ma megszökött, holnap gondoskodunk róla, hogy megtaláljuk” – mondta Herci Halevi vezérkari főnök.

A hadsereg közölte, hogy lerombolt hat robbanóanyagok gyártására használt labort és 300 házi készítésű bombát. Továbbá 24 gépkarabélyt, 8 kézifegyvert és több tucat golyót is lefoglaltak.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt Új Kelet Live

E heti adásunkban az izraeli gazdaság, belpolitika és nemzetközi kapcsolatok legfontosabb híreit elemezzük a legfrissebb hivatalos adatok és nyilatkozatok alapján.A tartalomból:Gazdasági körkép: Megjelentek a Központi Statisztikai Hivatal augusztusi adatai. A fogyasztói árindex 0,7%-os havi növekedést mutat, amivel az éves infláció 1,5%-ra alakult. Részletesen megnézzük, miért drágultak jelentősen a repülőjegyek, a szállodai tartózkodások és az üzemanyagok, valamint hogyan változtak az ingatlanbérleti díjak.Belpolitikai csörte: Amichai Elijahu örökségvédelmi miniszter tel-avivi kijelentése a kormányellenes tüntetők bevonulásáról óriási felháborodást váltott ki. Naftali Bennett korábbi miniszterelnök bocsánatkérésre szólította fel a minisztert a Herzl-hegyi temetőben.Bírósági ítélet: 22 év börtönbüntetésre ítélték Dennis Mokint a 19 éves Diar Umari 2023-as megöléséért. Áttekintjük a Názáreti Kerületi Bíróság döntésének hátterét és az áldozat apjának reakcióját.Kultúra és diplomácia Thaiföldön: Alona Fisher-Kamm izraeli nagykövet a bangkoki követségen nyilatkozott a közelmúltbeli izraeli-ellenes tüntetésekről, kiemelve a kulturális különbségek elsimításának fontosságát.NAÜ közgyűlés Bécsben: Moshe Edri, az Izraeli Atomenergia Bizottság vezérigazgatója egyértelmű üzenetet küldött Teheránnak: Izrael szükség esetén ismét fellép az iráni fenyegetéssel szemben.És a szokásos bónusz téma zárásul.Tarts velünk! Iratkozz fel a csatornánkra, és hagyj egy értékelést, ha tetszett az epizód!Sábát sálom vegmár hatima tova!
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

Meghalt egy izraeli katona a dzsenini akcióban” bejegyzéshez 12 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.