Ben-Gvirnek nagyon nem tetszett Netanjahu WSJ-nek adott interjúja

ujkelet.live

Itamar Ben-Gvir nemzetbiztonsági miniszter (Otzma Jehudit) csütörtökön keményen bírálta Benjámin Netanjahu miniszterelnököt, miután a Wall Street Journal-nak adott interjújában kijelentette, hogy az úgynevezett felülbíráló záradék kikerült az igazságügyi reformtervből.

Emlékeztető: A felülbíráló záradék az ultraortodox pártok koalíciós követelése volt, mivel megelégelték a Legfelsőbb Bíróság bizonyos, közösségükkel kapcsolatos kérdésekben hozott döntéseit, beleértve a kötelező katonai szolgálat alóli felmentésüket szolgáló törvények megsemmisítését.

  • Az askenázi ultraortodox Jahadut Hatora minisztere, Meir Porus csütörtökön a Makor Rishon újságnak azt mondta, hogy a felülbírálási záradék elvetése pártja Netanjahuval kötött megállapodásának elárulását jelentené.

„A felülbíráló záradék gondolatát, ahol a parlament, a Kneszet egyszerű többséggel [61 képviselő támogatása mellett] felülírhatja a Legfelsőbb Bíróság döntéseit, azt mondtam, elvetettem… Kikerült” nyilatkozta Netanjahu.

Ben-Gvir erre azt írta Twitteren, hogy „Az Ayalon felgyújtóinak és a polgárháborúra szólítóknak való megadás az erőszak győzelme és vereség Izrael számára” – utalt a nemzetbiztonsági miniszter a reformterv elleni tüntetésekre.

,,Azért választottak meg minket, hogy kormányzást és változást hozzunk, a reform ennek az ígéretnek a sarokköve. Szükséges a bírói kiválasztó bizottság összetételének megváltoztatása, a felülbíráló záradék és a bírák jogkörének megnyírbálása. A megadás a főügyészek uralmának megerősödéséhez vezet, ami nem teszi lehetővé a választott tisztviselők kormányzását.”

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt Új Kelet Live

🎙️ Belpolitikai botrányok, háborús rekordprofit és az ugandai emlékhely Újabb forró hét Izraelben: korrupciós ügyek a kormánypárt körül, ellentmondásos miniszteri nyilatkozatok, meglepő gazdasági adatok és a választási küzdelem újabb fejezete. A mai adásban a legfontosabb izraeli híreket és háttéreseményeket elemzzük.A tartalomból:Adócsalási ügy a Likudban: Őrizetbe vették Michael Kleinert, a Likud pártbíróságának elnökét és David Appel korábbi aktivistát. Ingatlanvagyonok elhallgatásával vádolják őket.Eli Cohen botrányos interjúja: A miniszter úgy állt ki egy szexuális bántalmazással gyanúsított szélsőséges telepes szabadlábra helyezése mellett, hogy nem is ismerte a vádakat. Mit mondott az adminisztratív őrizetről?Rekordnyereség az El Al-nál: A regionális háború és a légtérzár ellenére megduplázta nettó profitját az izraeli nemzeti légitársaság.Betiltották a szavazóköri adatkövetést: A Legfelsőbb Bíróság elnökhelyettese megtiltotta a pártszintű mozgósító applikációk használatát a szavazókörökben. A Likud szerint ez a "jobboldal célzott kiiktatása".Entebbei megemlékezés: Emlékművet avattak Ugandában Jonatán "Joni" Netanjahu, a miniszterelnök 1976-ban elesett testvérének tiszteletére.És a szokásos bónusz téma.Kövesd a műsort, és iratkozz fel, hogy ne maradj le a legfrissebb adásokról!
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.