A bíróság az utolsó pillanatban befagyasztotta egy előőrs evakuálását

0

ujkelet.live

A bíróság csütörtökön elrendelte egy szamáriai illegális velőőrs kiürítésének leállítását, amelyet a múlt keddi Eli zsidó telep melletti négy izraeli életét követelő terrortámadás után hoztak létre, jelentette a Kan közszolgálati műsorszolgáltató.

Az evakuálás befagyasztására 50 000 sékel letét mellet a helyszínen élő családok által benyújtott petíció nyomán került sor, akik szelektív végrehajtásra hivatkoztak.

A védelmi minisztérium minisztere, Becalel Szmotrich (Vallásos Cionizmus) ellenezte az előőrs kiürítését, de Joáv Gallant védelmi miniszter (Likud) mégis elrendelte a végtehajtást. A védelmi minisztérium hatáskörmegosztása szerint Gallant zöld utat adhat a kiürítésnek, ha azt biztonsági szükséglet alátámasztja, és erre hivatkozott jelen esetben is.

A miniszterek közötti súrlódás a szamáriai előőrs kiürítésével kapcsolatban a védelmi minisztérium hatásköri kérdéseinek a folytatása, amely a kormányalakítás első hónapjaiban sok feszültséget szült kettejük között. Februárban a felek megállapodásra jutottak, hogy a Polgári Közigazgatás hatáskörébe tartozó ügyek többsége Szmotrich hatáskörébe kerül, a miniszterek közötti végrehajtási kérdésekben felmerülő vitákat pedig Benjámin Netanjahu miniszterelnökkel közös fórumon keresztül oldják meg.

Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 2-án Új Kelet Live

Gallant Washington utazik, vége Netanjahu tilalmának; Ben-Gvir nem kapott meghívót a biztonsági ülésre; Az északi kibuc lakói megelégelték a házaikra leadott lövéseket; Ami kimaradt; Időjárás
  1. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 2-án
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 1-jén
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 30-án
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 28-án
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 27-én
Megosztás

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .