Herzog: nem született megegyezés az elnöki rezidencián

ujkelet.live

Benjámin Netanjahu miniszterelnök egy nappal korábbi bejelentésének megfelelően, a koalíció újraindította az igazságügyi rendszer átalakítására irányuló tervei egy részének a nyári ülésszakkal bezárólag történő megszavazását.

Ilymódon, július végéig a kormány szerint túlzottan szubjektív, a bírósági döntések gyakori indoklásában szereplő ésszerűség mércéjének érvénytelenítése kerül a plénum elé szavazásra.

A bírói kinevezések politikai ellenőrzésének átvételére vonatkozó jogszabály, – ami a tervezett reform alapvető és egyben legvitatottabb eleme, koalíciós források szerint az őszi ünnepek után kezdődő Kneszet – ülésszak idején kerülhet sorra. A héber médiában megjelent riportok szerint a koalíció várhatóan visszavonja és más megfogalmazásban fogja előterjeszteni az utolsó olvasatokra márciusban már előkészített törvénycsomagot, amely kvázi abszolút ellenőrzést biztosítana a kormánynak a bírói kinevezések felett.

Hivatalossá téve, miszerint a koalíció vezetői a reform folytatásáról szóló döntésre jutottak, Becalel Szmotrich (Vallásos Cionizmus) pénzügyminiszter arra utasította Szimcha Rothmant (Vallásos Cionizmus), a Kneszet Alkotmány, Jog és Igazságügyi Bizottság vezetőjét, hogy már szerdán kezdje meg egy olyan törvényjavaslat előmozdítását, amely megszünteti a Legfelsőbb Bíróság azon lehetőségét, hogy az ésszerűség elvére hivatkozva felülvizsgálja a kormányzati döntéseket, beleértve a kinevezéseket is.

Szmotrich „Szohlberg törvényjavaslatnak” nevezte a tervezett jogszabályt, a Legfelsőbb Bíróság bírája után, aki a koalíció által támogatott módszert javasolt az „ésszerűség” mércéjének visszaszorítására.

Rothman, aki eleve elutasította az elnöki rezidencián zajló tárgyalásokat, bár még el sem készült, de megerősítette az ésszerűségi doktrína korlátozásáról szóló javaslat beterjesztését, mondván, hogy tartalmilag hasonló lesz a Járiv Levin igazságügyi miniszter által korábban benyújtott tervezethez.

Az igazságügyi reform újbóli felmelegítése értelemszerűen a Jichák Herzog elnök által vezetett és jelenleg az ellenzék által felfüggesztett kompromisszumra irányuló tárgyalások végleges bukását jelentik.

Az ellenzék vezetői közölték, hogy nem térnek vissza a kompromisszumos tárgyalásokhoz, amennyiben a miniszterelnök és kormánya egy nappal korábbi ígéretét betartva egyoldalúan iktatja törvénybe a vitatott igazságügyi változásokat.

A bírói kinevezéseket jóváhagyó testületébe múlt héten megszavazott ellenzéki képviselő az ellenzék számára egyértelmű győzelmet jelentett ugyan, a bizottság még sem tudja elkezdeni a munkát, mivel a kormánynak a tervezett kettő helyett jelenleg egyetlen képviselője sincs. Ilymódon, a bizottság tényleges felállításig az ellenzék befagyasztotta a Jichák Herzog rezidenciáján zajló tárgyalásokat, amely eddig a miniszterelnök elhatározása révén biztosította az egyébként végleges olvasatra bekészített jogi reform egyes cikkelyeire vonatkozó törvényhozási folyamat felfüggesztését.

Nem sokkal azelőtt, hogy a koalíció véglegesítette volna terveit, az ellenzéki pártok vezetői hangsúlyozták, hogy az egyoldalú törvényhozás a múlt hét óta felfüggesztett tárgyalások végét jelentik.

Emellett, a korábbi tárgyalások ellenzéki képviselői, Jáir Lapid és Gantz nem erősítették meg a miniszterelnök állítását, miszerint frakcióik elvi megállapodásra jutott volna az ésszerűség mércéje, illetve a Netanjahu által egyoldalúan szorgalmazott, a minisztériumokhoz történő magánjogi tanácsadók (államügyészek) kinevezését illetően.

Soha semmilyen tervről nem született megállapodás, – közölte Gantz, aki ragaszkodott egy teljes kompromisszumos csomag létrehozásához, ami mindent tartalmaz, vagy egyáltalán semmihez sem.

Nincsenek megállapodások, és nem is voltak. Az egyetlen ok, amiért Netanjahu visszatért a törvényhozáshoz, hogy elvesztette az irányítást a koalíciója felett, – közölte Lapid pártja frakcióülése előtt.

Herzog elnök hétfőn közleményt adott ki hangsúlyozva, hogy az elnöki rezidencia egyik félnek sem küldött kötelező érvényű tervezeteket, és természetesen semmilyen kérdésben sem sikerült teljes megegyezésre jutni.

Természetesen mind a belső megbeszéléseken, mind társadalmi szinten felmerültek ötletek a napirenden lévő kérdésekkel kapcsolatban, de ezek még nem fogalmazódtak meg értelmezésekké, következtetésekké, – mondta, és felszólította a feleket, hogy térjenek vissza a tárgyalóasztalhoz.

„Mindig is hittem, és ma jobban, mint valaha, hogy a párbeszéd a legjobb megoldás Izrael Állam számára. Ismételten felszólítom a feleket a nemzeti felelősségvállalásra, valamint az elmúlt hónapokban az elnöki rezidencia égisze alatt lezajlott gyümölcsöző és érdemi párbeszéd folytatására,” – tette hozzá Herzog.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt – Új Kelet Live

🎙️A mai epizódban 5 kiemelt hírt hoztunk el a világ különböző pontjairól.Az adás témái:Áttörés az 1994-es argentínai merénylet ügyében: Hivatalosan is vádat emeltek hét iráni és egy libanoni állampolgár ellen a 85 áldozatot követelő AMIA zsidó közösségi központ elleni robbantás kapcsán. Elindulhat a tárgyalás a vádlottak jelenléte nélkül?Diplomaták és polgármesterek szópárbaja: Zohran Mamdani New York-i polgármester szerint a Nemzetközi Büntetőbíróság elfogatóparancsa alapján le kellene tartóztatni az ENSZ-be érkező Netanjahut, bár elismerte, hogy nincs jogköre erre. Az izraeli miniszterelnök éles videóüzenetben válaszolt.Szélsőjobboldali követelések Izraelben: Itamar Ben-Gvir a Védelmi Minisztériumot, Tally Gotliv az Igazságügyi Minisztériumot követeli az október 27-i választások előtt. Milyen radikális változtatásokat terveznek?A félbehagyott és nem használt alagút: Állami pénzből épült légkondicionált átjáró Netanjahu otthona és a zsinagóga között Jóm Kipurra, de végül senki sem használta.9000 életmentő műtét: Egy kilencéves malawi kislány lett a Save A Child’s Heart szervezet 9000. megműtött gyermeke.És a szokásos bónusz téma.Ne felejts el feliratkozni a csatornára!
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

“Herzog: nem született megegyezés az elnöki rezidencián” bejegyzéshez 2 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.