Esti rövidek: Beszólás, bojkott, empátia és ígéret

1
Becalel Szmotrich, a Vallásos Cionizmus Párt elnöke fotó: képernyő fotó

ujkelet.live

TERRORTÁMADÁS BINJAMINBAN

Kedden késő délután két palesztin terrorista tüzet nyitott és megölt négy személyt egy benzinkútnal Eli zsidó közösség közelében. A terroristákat likvidálták. A támadásban további négy személy megsérült.

A szélsőjobboldali nemzetbiztonsági miniszter, Itamar Ben-Gvir a terrortámadás helyszínén nyilatkozva felszólította Benjámin Netanjahu miniszterelnököt és Joáv Gallant védelmi minisztert, hogy indítsanak nagy katonai hadjáratot Júdea és Szamáriában.

„Igen, vissza kell térnünk a célzott gyilkosságokhoz a levegőből, épületeket kell lerombolni, útlezárásokat kell felállítani, terroristákat kiutasítani, és be kell fejeznünk a terroristák halálbüntetését” lehetővé tevő törvényhozási folyamatot.

Netanjahu később egy videóüzenetben arra figyelmeztetett, hogy „minden lehetőség nyitva áll” a támadásra való reagálásra.

,,Az elmúlt néhány hónapban már bebizonyítottuk, hogy minden gyilkossal leszámolunk, kivétel nélkül” – mondta Netanjahu.

„Bárki, aki árt nekünk, börtönben vagy sírban végzi. Ez most is így lesz”.

,,Minden lehetőség nyitva áll. Továbbra is teljes erővel harcolunk a terror ellen, és le fogjuk győzni.”

SZMOTRICH VÉLEMÉNYE HERZOGRÓL

Becalel Szmotrich pénzügyminiszter (Vallásos Cionizmus) kedd reggel „baloldalinak” bélyegezte Jichák Herzog elnököt, mondván, ez az oka, hogy nem tud elfogulatlan közvetítő lenni az igazságügyi reformmal kapcsolatos, kompromisszumra irányuló tárgyalásokon.

„Emlékeztetnék arra, hogy az elnök egyoldalúan közzétette [az igazságügyi reformról] szóló vázlatát. 100 százalékban a baloldalhoz igazodik. Az elnök baloldali, és sajnos nem tud tisztességes közvetítő lenni,” nyilatkozta a miniszter a Kol Barama ultraortodox rádióállomásnak.

„Úgy véltem, belemenni az elnöki rezidencián folytatott megbeszélésekbe helytelen demokratikus szempontból – elvégre van egy Kneszet. Már maga az a tény, hogy kivitték a vitát a parlamentből, antidemokratikus döntés. Ugyanakkor nyitottan érkeztünk, de úgy találtuk, hogy nincs partner” – mondta.

A szélsőjobboldali Otzma Jehudit képviselője, Jichák Kroizer a következőt reagálta Szmotrich szavaira:

,,Lehet támogatni vagy ellenezni az igazságügyi reformot. De az biztos, hogy az elnök nem része ennek az egyenletnek, Herzog elnök az erények embere, és Izrael állam fontos számára”.

BOJKOTT

Az askenázi ultraortodox Jahadut Hatora koalíciós párt kedden bejelentette, hogy nem szavaz a koalícióval mindaddig, amíg nem kapja meg az állami költségvetésről szóló tárgyalásokon nekik ígért forrásokat.

A Haredi-párt közleménye szerint szerdától kezdődően felhagyanak a kormány támogatásával a Kneszet-szavazásokon.

A párt hét képviselőjének szavazata nélkül a 64 fős koalíció elveszíti a többségét a 120 fős parlamentben.

Az állami költségvetés több milliárd sékelt különített el az ultraortodox közösségnek cserébe azért, hogy a Jahadut Hatora támogassa a monetáris tervet, amely, ha nem fogadtak volna el, új választásokat eredményezett volna. Az ellenzék „meggondolatlannak” nevezte a költségvetést, miközben a kincstári tisztviselők arra figyelmeztettek, hogy ez GDP-kieséshez vezethet a következő években.

GALLANT ÍGÉRETE

Joáv Gallant védelmi miniszter kedden a terrortámadás előtt, amikor meglátogatta a hadsereg dzsenini akciója során megsebesült katonákat a kórházban, arra figyelmeztetett, hogy „minden lehetőség az asztalon van”, utalva egy esetleges nagyobb hadműveletre a térségben.

A haifai Rambam kórházban nyilatkozva Gallant azt mondta, „utasította a védelmi szervezeteket, hogy tegyenek proaktív és támadó lépéseket mindenhol, ahol veszély fenyegeti polgáraink és erőink életét”.

„Minden szükséges módon intézkedni fogunk, és bárhová elérünk, hogy megőrizzük cselekvési szabadságunkat. Minden lehetőség az asztalon van” – mondta.

EGYÜTTÉRZÉS

Az izraeli hadsereg katonái a palesztin közösségi médiában szidták Izraelt és támogatásukat fejezték ki Dzsenin lakóinak a tegnapi hadművelet után, melyben hét izraeli harcos megsérült.

,,Isten Palesztina mellett áll, és Izrael meg menjen a pokolba” – mondják drúz és beduin katonák a felvételen.

Az Izraeli Védelmi Erők szóvivője válaszul: ,,A katonák magatartása ellentétes az Izraeli Védelmi Erők értékeivel”. A katonákra fegyelmi vár.

Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 28-án Új Kelet Live

Halevi figyelmeztetése; A bíróság tudni akarja, miért nem szankcionálja a kormány Jeruzsálem szefárd főrabbiját; Netanjahu intézkedése a szivárogtatások ellen; Ami kimaradt; Időjárás és a sábát bejövetele
  1. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 28-án
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 27-én
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 26-án
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 23-án
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 21-én
Megosztás

1 komment

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .