Netanjahu szerint Izrael tiltakozott Oroszország Iránnal való együttműködése ellen – riport

0
Vlagyimir Putyin orosz elnök, Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök és felesége, Sarah valamint Jaffa Issachar 2020. január 23. Fotó: Twitter képernyőfotó

ujkelet.live

Izrael közölte az orosz kormánnyal, nagyon aggódik amiatt, hogy az ukrajnai háborúban egyre erősödik az Iránnal folytatott katonai együttműködése, és hogy Teheránt fejlett fegyverrendszerekkel látja el, mondta Benjámin Netanjahu miniszterelnök kedden az izraeli képviselőknek egy zárt ajtós meghallgatáson, melyről a Walla hírportál riportere, Barak Ravid számolt be, három, az ülésen jelenlévő képviselőt idézve.

Miért fontos: Izrael Moszkvával való kapcsolata nagyon érzékeny kérdéssé vált az orosz invázió kezdete óta. Netanjahu törvényhozókhoz intézett megjegyzései ritka betekintést jelentenek az izraeli-orosz párbeszédbe.

A nagy kép: Az orosz invázió óta Izraelre nyomást gyakorolt az Egyesült Államok és más nyugati országok, hogy tegyen többet Ukrajna támogatásáért, beleértve a katonai segítségnyújtást is.

  • Az előző Bennett-Lapid kormány nagyon óvatosan közelítette meg a kérdést, remélve, hogy nem szít feszültséget Oroszországgal, és nem sérti Izrael biztonsági érdekeit Szíriában.
  • Izrael továbbra sem hajlandó támadó fegyverrendszereket adni Ukrajnának, de az Oroszországnak nyújtott növekvő iráni katonai segítség lassan arra készteti Izraelt, hogy többet tegyen Kijev segítéséért.

A színfalak mögött: A Kneszet Külügyi és Védelmi Bizottság keddi meghallgatásán Netanjahu kijelentette, hogy csendes párbeszéd folyik az orosz kormánnyal, amelynek része egy „nyílt és őszinte” eszmecsere – közölték a meghallgatáson részt vevő képviselők.

Netanjahu szerint mindkét oldalon vannak panaszok – az oroszok aggodalmukat fejezték ki az Ukrajnának nyújtott izraeli támogatás miatt, Izraelt pedig aggasztja Moszkva Iránnal való együttműködése.

,,Nem tudjuk, hogy az oroszok hogyan fizetnek az irániaknak a katonai segítségért” – mondta Netanjahu a törvényhozók szerint.

Netanjahu sok képviselőt meglepett a teremben, amikor méltatta az előző kormány politikáját, és hangsúlyozta, hogy folytatja annak végrehajtását azzal, hogy humanitárius és politikai támogatást nyújt Ukrajnának, de tartózkodik attól, hogy fegyverrel lássa el.

Netanjahu azt állította, hogy az egyik oka annak, hogy Izrael elutasította Ukrajna légi- és rakétavédelmi rendszerekkel, például a Vaskupolával való ellátására irányuló kérelmeit, az volt, hogy az érzékeny technológia orosz kézbe kerülhet, majd Iránhoz, amely képes lesz visszamodellezni és rájön, hogyan lehet legyőzni, mondták a törvényhozók.

  • A meghallgatáson Netanjahut megkérdezték, miért nem járt még Kijevben, hogy találkozzon Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel. Több törvényhozó azt mondta, Netanjahu megpróbálta elviccelni, hogy kikerülje a válaszadást, mondván, bonyolult vonattal utazni. ,,Biden vonattal ment” – mondta neki az egyik törvényhozó a szobában lévő források szerint.

A Miniszterelnöki Hivatal és a tel-avivi orosz nagykövetség sem kívánt nyilatkozni a cikk tartalmával kapcsolatban.

Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 28-án Új Kelet Live

Halevi figyelmeztetése; A bíróság tudni akarja, miért nem szankcionálja a kormány Jeruzsálem szefárd főrabbiját; Netanjahu intézkedése a szivárogtatások ellen; Ami kimaradt; Időjárás és a sábát bejövetele
  1. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 28-án
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 27-én
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 26-án
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 23-án
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 21-én
Megosztás

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .