
Avi/ujkelet.live
A szombat este 10 órakor érvénybe lépő egyiptomi közvetítésű tűzszünetet a Palesztin Iszlám Dzsihád három hullámban végrehajtott rakétázással törte meg, Izrael válaszul megsemmisítette a terrorszervezet két földalatti rakétavetőjét a Gázai övezetben. Este 11 óta azonban csend van.
Köszönet Egyiptomnak: Izrael, az Egyesült Államok és az Egyesült Nemzetek Szervezete megköszönte Egyiptomnak a tűzszünet közvetítésében vállalt szerepét, amely véget vetett a két fél közötti öt napig tartó heves harcoknak.
Lazuló irányelvek: A Polgárvédelmi Parancsnokság felszólította az enklávéhoz közeli közösségek lakóit, hogy éjszakára maradjanak a óvóhelyek közelében, és bejelentette, hogy vasárnap délben feloldják a Gázától 40 kilométeres körzetben tartózkodók mozgás és gyülekezési korlátozását.
A páncéltörő irányított rakétatámadásoktól való félelem miatt a határ közelében lezárt utak vasárnap reggel 6 órakor megnyíltak a helyzetértékelést követően.
Mi történt:
A kedd hajnalban indított Pajzs és Nyíl hadművelet a Gázai övezetet második legnagyobb terrorszervezete, a Palesztin Iszlám Dzsihád három vezető parancsnokának likvidálásával indult. 36 órával később pedig elindultak a rakétatámadások a Gázai övezetből.
Számokban: Az Izraeli Védelmi Erők adatai szerint összesen 1468 rakétát lőttek ki Gázából Izraelre. 290 sikertelen indítás volt. 39 a tengerben landolt. 1139 jutott át a határon. 430-at elfogott a Vaskupola rakétavédelmi rendszer és a Dávid Parittyája. A rakétákra válaszul 422 Palesztin Iszlám Dzsihádhoz tartozó célpontot semmisítettek meg.
Izraelben két halálos áldozata és hét sérültje van a rakétatámadásoknak. A halottak: egy 80 éves rehovoti nő és egy gázai vendégmunkás. 18 személy könnyű sérüléseket szenvedett, amikor az óvóhelyre sietve elestek. 44 személy pedig sokkot kapott. Összesen 71 személyt kezeltek a mentősök.
A nagy kép:
Az Izrael által kezdeményezett hadművelet mindig jobb eredményt ér el, a Palesztin Iszlám Dzsihád végül hat vezető tagja likvidálását szenvedte el, és nem tudott páncéltörő támadást végrehajtani, jegyezte meg elemzésében a Kan közszolgálati műsorszolgáltató szakértője, Roy Saron.
A Gázai övezetet uraló Hamász terrorszervezet harmadszor és a Palesztin Iszlám Dzsihád erőfeszítései ellenére kimaradt a harcokból, az izraeli biztonsági szervezetek pedig bemutatták hírszerzési képességeiket és megsemmisítő támadásokat hajtottak végre.
Fontos üzenet: A térség terrorszervezeteinek magas rangú vezetői láthatták, hogy bármelyik pillanatban Izrael látókörébe kerülhetnek, és ez egy fontos üzenet.
A hadművelet során 21 operatív halt meg, kilenc nem érintett vesztette életét az izraeli légicsapásokban, és további három civil halt meg Gázában egy sikertelen raketaindítás következtében. A sérültek száma legalább 151.
Sikertelen rakétaindítás Gázában:
A másik oldal: Másrészt a terrorszervezetnek sikerült megbénítania a déli településeket, sok polgárt – a Negevtől a Dan régióig – az óvóhelyekre küldött, testi-lelki sérüléseket okozva, és a végső sípszóig és az után is folytatta a rakéták kilövését Izrael felé.
A fegyverszüneti megállapodást követő beszédében a Szíriában székelő Palesztin Iszlám Dzsihád vezetője, Ziad Nahala bejelentette „a cionista projekttel folytatott konfliktus újabb fordulójának végét”.
A terrorszervezet „sok kedves testvérünket elveszítette”, és „büszkén válunk el tőlük… Azt a nemzetet, amelynek vezetői sahidként [mártírként] haltak meg, soha nem lehet legyőzni” – tette hozzá.
A gázai terrorszervezeteket magában foglaló frakció pedig kijelentette, „a harcok köre véget ért”, de figyelmeztettek, hogy ha „a likvidálások politikája [újraindul] … készen állunk, határozott ujjal a ravaszon.”
Tűzszünet, de meddig?
Összesen kilenc hónap telt el a Hajnalhasadás hadművelet óta – amelyben szintén likvidálták a Gázai övezet magas rangú Palesztin Iszlám Dzsihád-parancsnokait. A hadművelettel elért csend kevesebb mint három hónapig tartott. A fordulók közötti időszakok egyre rövidebbek, és a visszaszámlálás a következő összecsapásig pont ezekben a pillanatokban kezdődik.
,,Az övezetet uraló Hamász bár ebből a fordulóból is kimaradt, továbbra is erősíti és építi katonai képességeit, amelyeket egy napon Izrael Állam ellen is bevet” – mutatott rá a Saron.

[…] Izrael és Gáza második legnagyobb terrorszervezete, a Palesztin Iszlám Dzsihád beleegyezett a tűzszünetbe, mely szombat éjszaka lépett […]
[…] Benjámin Netanjahu miniszterelnök vasárnap délelőtt, a heti kabinetülésen értékelte a Palesztin Iszlám Dzsihád terrorszervezet ellen a Gázai övezetben vívott Pajzs és Nyíl hadműveletet. […]