Avi/ujkelet.live
Vasárnap helyi idő szerint fél 7-kor aktiválódtak a szirénák a Gázai övezettel határos izraeli közösségekben.
A támadásra azt követően került sor, hogy Egyiptom közvetítésével Izrael és Gáza második legnagyobb terrorszervezete, a Palesztin Iszlám Dzsihád beleegyezett a tűzszünetbe, mely szombat éjszaka lépett érvénybe.
Az Izraeli Védelmi Erők egy rakétaindítást azonosított Gázából Izrael felé, a lövedék nyílt területen landolt. A Vaskupola rakétavédelmi rendszer az irányelveknek megfelelően nem aktiválódott.
Sérülésről vagy anyagi kárról nem érkezett jelentés.
A hadsereg a támadásra tanktűzzel válaszolt, célba véve a terület irányítója, a Hamász terrorszervezet két posztját az övezet északi részén.
A gázai terrorszervezetek frakciójának forrása az al-Dzsazírának azt nyilatkozta, hogy ,,műszaki hiba” történt, és elkötelezettek a tűzszünet mellett.
A tűzszüneti megállapodás nyomán a Polgárvédelmi Parancsnokság délben feloldotta a Gázától 40 kilométeres körzetben tartózkodók mozgás és gyülekezési korlátozását. A határátkelők Gázával már reggel 6-kor megnyíltak.
Pajzs és Nyíl:
A kedd hajnalban indított Pajzs és Nyíl hadművelet a Palesztin Iszlám Dzsihád három vezető parancsnokának likvidálásával indult a Gázai övezetben. 36 órával később pedig elindultak a rakétatámadások a Gázai övezetből.
Az Izraeli Védelmi Erők szerint az öt napig tartó művelet során összesen 1468 rakétát lőttek ki Gázából Izraelre. 290 sikertelen indítás volt, 39 a tengerben landolt. 1139 jutott át a határon. 430-at elfogott a Vaskupola rakétavédelmi rendszer és a Dávid Parittyája. A Vaskupola 95%-os hatékonysággal fogta el a lakott területre tartó lövedékeket.
A rakétákra válaszul az izraeli hadsereg 422 Palesztin Iszlám Dzsihádhoz tartozó célpontot semmisített meg: 19 parancsnoki központot, 122 rakétaindítót, 12 fegyvergyártó telepet. Továbbá likvidálták a Palesztin Iszlám Dzsihád 21 tagját.
A nagy kép:
Az Izrael által kezdeményezett hadművelet mindig jobb eredményt ér el, a Palesztin Iszlám Dzsihád végül hat vezető tagja likvidálását szenvedte el, és nem tudott páncéltörő támadást végrehajtani, jegyezte meg reggeli elemzésében a Kan közszolgálati műsorszolgáltató szakértője, Roy Saron.
A Gázai övezetet uraló Hamász terrorszervezet harmadszor és a Palesztin Iszlám Dzsihád erőfeszítései ellenére kimaradt a harcokból, az izraeli biztonsági szervezetek pedig bemutatták hírszerzési képességeiket és megsemmisítő támadásokat hajtottak végre.
Fontos üzenet: A térség terrorszervezeteinek magas rangú vezetői láthatták, hogy bármelyik pillanatban Izrael látókörébe kerülhetnek.
A másik oldal: Másrészt a terrorszervezetnek sikerült megbénítania a déli településeket, sok polgárt – a Negevtől a Dan régióig – az óvóhelyekre küldött, testi-lelki sérüléseket okozva, és a végső sípszóig és az után is folytatta a rakéták kilövését Izrael felé.
A fegyverszüneti megállapodást követő beszédében a Szíriában székelő Palesztin Iszlám Dzsihád vezetője, Ziad Nahala bejelentette „a cionista projekttel folytatott konfliktus újabb fordulójának végét”.
A terrorszervezet „sok kedves testvérünket elveszítette”, és „büszkén válunk el tőlük… Azt a nemzetet, amelynek vezetői sahidként [mártírként] haltak meg, soha nem lehet legyőzni” – tette hozzá.
A gázai terrorszervezeteket magában foglaló frakció pedig kijelentette, „a harcok köre véget ért”, de figyelmeztettek, hogy ha „a likvidálások politikája [újraindul] … készen állunk, határozott ujjal a ravaszon.”

[…] idő szerint fél 7-kor rakéta aktiválta a szirénákat a Gázai övezettel határos izraeli közösségekben. A lövedék nyílt területen […]
[…] Abu Dzsaba gázai lakost, akit egy gázai rakéta ölt meg Izraelben a Pajzs és Nyíl hadművelet során – vasárnap az ellenségeskedés áldozataként ismerték el, és a törvény […]
[…] statisztikát tett közzé a Palesztin Iszlám Dzsihád terrorcsoport elleni legutóbbi ötnapos Pajzs és Nyíl hadművelet során kapott hívások és online segítségkérések […]
[…] Gázai övezetet uraló Hamász terrorszervezet felszólította a palesztinokat, hogy vegyenek részt csütörtökön a […]
[…] hogy Izrael és a Palesztin Iszlám Dzsihád terrorszervezet tűzszünetet kötött az ötnapos hadművelet konfliktus […]
[…] Sabak belbiztonsági szolgálat vezetője, Ronen Bar május 9-én elárulta, hogy a Pajzs és Nyíl hadművelet során likvidált egyik terrorista, Tarek Az Aldin 20 terrorsejtet irányított Izrael […]