Tel Avivban beszélik – Május éjszakán

0

Nagy Tímea/ujkelet.live

Tel Avivban beszélik, hogy május éjszakán érzi a lakosság a legvalóságosabbnak az álmait. Legyen az vágyálom avagy rémálom. Olvastam, hogy a tudósok évek óta próbálják megfejteni a jelenség titkát, ahogy a pészachkor tetőző Jeruzsálem-szindrómáét is, ez idáig sikertelenül. Abszurd álmok a Fehér Városban kontra bibliai szereplővé változás a fővárosban. Hogy melyikük járt jobban, nehéz megállapítani. Persze engem mindkét jelenség elkerült. Mostanáig.

Belépve az álmok hónapjába, meggyőztem nálam kétszer idősebb barátnőimet – Zahava, Rachel, Miri, Eszter és Jáel -, hogy a csütörtöki “parlament” tartson rendkívüli ülést nálam, filmvetítés céljából.

A menü ezúttal túrós zserbó és sós karamellás latte volt, a film pedig A makrancos hölgy (1943) Karády Katalin és Jávor Pál főszereplésével. A héber feliratot magam készítettem, mert én ilyet is tudok. Azt hogy milyen jól sikerült, mi sem bizonyítja jobban, mint Zahava kommentje:

⁃ Feljegyeztem a rosszul ragozott szavakat és félrefordításokat, emailben majd átküldöm.

Hiszik vagy sem, ez tőle dicséretnek számít.

⁃ Milyen fess férfi – jegyezte meg Rachel Jávorról.

⁃ Engem a férjemre emlékeztet – mondta Eszter.

⁃ Sohasem volt ilyen jóképű a férjed – kötözködött Miri.

⁃ Nem a valóságban, hanem az álmaimban lévőre gondolok – ezt a választ már mindenki elfogadta.

⁃ Ez a Jávor zsidó volt? – érdeklődött Zahava.

⁃ Nem, csak a felesége. Ő és Karády is – aki nem mellesleg a Világ Igaza kitüntetés birtokosa – utálták a nácikat. Meg is lett az eredménye. Jávor a Gestapo listájának igen előkelő helyen szerepelt. Egyébként 56-ban vendégszerepelt Izraelben, a helyi magyar társulattal Molnár Ferenc Liliomát adták elő.

⁃ Mi volt a véleménye az országról? – kérdezte Jáel, aki egész eddig meg se szólalt.

⁃ Tel Aviv kicsit Budapestre emlékeztette.

⁃ Bezzeg ha most látná! – jegyezte meg Zahava, a lányok pedig egyetértően bólogattak.

⁃ Megviselte a forróság és kórházba is került Tel Avivban pont Nasszer keménykedése idején a Szuezi-csatornával. Egyébként az izraeli élmények hatására döntött úgy, hogy hazatér Magyarországra.

Aznap éjszaka arra kezdtem ébredezni, hogy valaki a Május éjszakánt dúdolja. Ami viszont ténylegesen észhez térített, az a füst volt. Méghozzá cigarettáé. Holott a lakásban senki sem dohányzik. Felültem az ágyban. Velem szemben Jávor Pál ült az asztalnál, cigarettázott és borozgatott. A La Vie souge du castel 2021-es évjáratú kóser prémium boromat iszogatta az 1959-ben elhunyt színészlegenda.

⁃ Miért bámul úgy, mint aki szellemet lát? Ha már úgy alakult, hogy volt kedves és felébredt, mondja csak, nincs valami erősebbje?- mutatott a borra.

⁃ Attól tartok nincs – válaszoltam és nagyon bántam, hogy nem rendelkezem a Vadászkürt vagy a Parisienne Grill kínálatával.

⁃ Nem maradt esetleg egy kevéske a túrós zserbóból?

⁃ Sajnos mind elfogyott – nagyon kínos volt számomra, hogy ilyen pocsék házigazda vagyok. – Esetleg megpróbálkozna a robbanó cukros tejcsokival? A Milka helyi változata, piros csomagolás rajta egy tehénnel. Persze talán kissé morbid robbanós dolgokat ajánlgatni a Közel-Keleten.

Jávor intett, hogy inkább passzolná.

⁃ Akkor kezdjen mesélni, halljam mi történt, mióta utoljára itt jártam – közben töltött magának még egy pohárral a borból.

⁃ Kétmillióról 9,7 millióra nőtt a lakosság. 15 százalékról 79 százalékra ugrott az őslakosok száma.

⁃ Az szép. Egyiptommal javult a viszony?

⁃ Igen, békét kötöttünk. De azért maradt elég konfliktus másokkal.

⁃ Az ember azt gondolná, 75 év alatt el lehet simítani a dolgokat.

⁃ Lássuk csak mi van még. Igen, rakéták ellen és kiberben nagyon jók vagyunk, persze egy kiadós eső azért ki tud fogni rajtunk. És vannak felhőkarcolóink is.

⁃ Szóval már nem olyan mint a földszintes Budapest – úgy tűnt, ez kicsit elszomorítja.

⁃ Határozottan nem olyan.

⁃ A kibucok megvannak még?

⁃ Igen, persze ott is sok minden változott.

⁃ Még mindig fegyverrel a vállán őrzi a tanárnő a labdázó gyerekeket?

⁃ Meglehet.

⁃ Egy biztos, még mindig nagyon meleg van maguknál. Na, menjen, feküdjön vissza aludni. Legközelebb, ha megidéz, készüljön fel rendesen.

⁃ Úgy lesz – és komolyan is gondoltam.

Távozóban az utolsó szó jogán még megjegyezte:

⁃ Zahavának igaza volt – majd eltűnt.

Hogy pontosan miben volt igaza, említenie sem kellett, mivel Zahavának mindig igaza van.

Sábát sálom!

*A Tel Avivban beszélik az Új Kelet Live heti vagy havi rovata, ihlettől függően, de mindig pénteken megjelentetve. Tartalma félig-meddig fiktív avagy teljesen fiktív.

További részek: link

Az Új Kelet Live éjszakai hírei május 30-án Új Kelet Live

Herzog és Netanjahu gratuláltak Erdogannak; Kéthetes hadgyakorlat kezdődött többfrontos harcokat szimulálva; Ami kimaradt; Időjárás
  1. Az Új Kelet Live éjszakai hírei május 30-án
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei május 29-én
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei május 28-án
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei május 27-én
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei május 24-én

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .