Izrael kemény választ ígér, miután Jeruzsálem felé is rakétát indítottak

0

Avi/ujkelet.live

Negyedik napjába lépett a Pajzs és Nyíl hadművelet: Az Izraeli Védelmi Erők csapást mért a Gázai övezetben a Palesztin Iszlám Dzsihád négy katonai posztjára, egy aknavető kilövőállásra, valamint arra a területre, ahonnan pénteken rakétákat lőttek ki Izrael déli részére.

Intézkedés: Az Izraeli Védelmi Erők kiterjesztett a mozgási és gyülekezési korlátozásokat Gázától 40 kilométeres körzetben szombaton 20:00 óráig.

Az izraeli hadsereg röviddel 14:30 előtt közölte, hogy újabb kör támadást indított a Gázai övezetben.

16 óráig 973 rakétát lőttek ki Gázából Izraelre. 181 nem jutott át a határon. 296-ot elfogott a Vaskupola rakétavédelmi rendszer és a Dávid Parittyája. A rakétákra válaszul 254 Palesztin Iszlám Dzsihádhoz tartozó helyszínt semmisítettek meg.

Ma történt: 13 óra szünet után helyi idő szerint 11 órakor több hullámban megszólaltak a rakétára figyelmeztető szirénák a Gázai övezettel határos izraeli közösségekben majd Júdea és Szamáriában valamint Jeruzsálem területén.

Közvetlen becsapódások voltak lakóházakban Nir Amban és Szderotban. Sérülés nem történt.

A média szerint több tucat rakétát lőttek ki Gázából Izraelre, aktiválva a Vaskupola rakétavédelmi rendszert. Jeruzsálem felé két rakétát indítottak, egyiket a Vaskupola a másikat pedig a Dávid Parittyája fogta el. Ez volt a második sikeres bevetése a Dávid Parittyájának.

Két óra szünet után a rakétázás újraindult.

Felejtsétek el a tűzszünetet: A palesztinokkal katonai összekötőként szolgáló Kormányzati Tevékenységek Koordinátora a Területeken vezetője, Gasszán Alian vezérőrnagy délután informálta az egyiptomi közvetítőket, hogy Izrael felfüggeszti a tűzszüneti tárgyalásokat az újraindított rakétatámadások fényében.

Egy magas rangú diplomáciai forrás közölte, Izrael „kemény” választ fog adni a támadásokra.

„És ha ki kell terjesztenünk, megtesszük” – mondta a forrás.

Üzenet a Hamásznak is: Egy izraeli tisztviselő szerint a Palesztin Iszlám Dzsihád vezető tagjainak likvidálása „üzenetet” küld más terrorcsoportoknak is.

„A Palesztin Iszlám Dzsihád parancsnoki láncára fókuszáló magas szintű célzott likvidálások egyben üzenetek a Hamásznak és más terrorszervezeteknek is, amelyek azzal fenyegetnek, hogy kárt okoznak Izraelnek” – fogalmazott a tisztviselő a diplomáciai tudósítóknak adott nyilatkozatában.

A másik oldal: Mindeközben a Palesztin Iszlám Dzsihád egyik forrása azt nyilatkozta a szaúdi székhelyű Al-Hadathnak: „Ha az izraeli eszkaláció folytatódik, nem állunk le a zászlós menet előtt” melyre jövő héten kerül sor Jeruzsálemben.

  • A szigorúan őrzött Jeruzsálem-napi zászlós menet több tízezer nemzeti vallásos fiatalt vonz, hogy megünnepeljék Kelet-Jeruzsálem Izrael általi felszabadítását. 
  • Az éves esemény a feszültség fokozódását vetíti előre a palesztinokkal. Két évvel ezelőtt a felvonulás szerepet játszott a gázai terroristákkal vívott 11 napos háború kitörésében.

A forrás szerint a terrorszervezetet nem tájékoztatták Izrael azon döntéséről, hogy befagyasztja a tűzszüneti tárgyalásokat, hozzátéve, hogy Egyiptom javaslatot terjesztett elő, és a szervezet várja Izrael válaszát.

Dráma: A Polgárvédelmi Parancsnokság törölte a Backstreet Boys szombat esti koncertjét Rison Lecionban a rakétatámadásoktól való félelem miatt.

Az első izraeli áldozat: Egy személy meghalt, öt pedig megsérült, amikor csütörtök este rakéta csapódott egy lakóházba Rehovotban, miután a Palesztin Iszlám Dzsihád rakétaesőt küldött a határ melletti izraeli közösségekre – majd szélesítve a hatókört a zsidó állam középső részére -, reagálva arra, hogy a légierő délután likvidálta rakéta parancsnokságának helyettes vezetőjét, Ahmad Abu Dakkát.

Daniel Hagari ellentengernagy, a hadsereg szóvivője reggel közölte: ,,Technikai hiba lépett fel a Vaskupolánál Rehovotban. Az elfogó rakétát kilőtte, de nem volt elfogás. A Palesztin Iszlám Dzsihád egy saját gyártmányú rakétát indított Rehovotba 20 kg robbanóanyaggal.”

A kedd hajnalban indított Pajzs és Nyíl hadművelet során eddig öt magas rangú Palesztin Iszlám Dzsihád tagot likvidált az izraeli hadsereg.

  • Ahmad Abu Dakka: a Palesztin Iszlám Dzsihád vezető tagja és a csoport rakéta parancsnokságának helyettes vezetője
  • Ali Ghali: a Palesztin Iszlám Dzsihád rakéta parancsnoka
  • Khalil Bahitini: a Palesztin Iszlám Dzsihádot irányította Gáza északi részén
  • Dzsahed Ahnam: a csoport katonai tanácsának egyik legfelsőbb vezetője
  • Tarek Az Aldin: egy gázai bázisról irányította a Palesztin Iszlám Dzsihád Júdea és Szamáriában végzett tevékenységét

A Gázai övezetben végrehajtott izraeli csapások során 16 terrorista és 10 civil vesztette életét, további 4 civil a terrorszervezet sikertelen rakétaindításai következtében.

Az Új Kelet Live éjszakai hírei május 30-án Új Kelet Live

Herzog és Netanjahu gratuláltak Erdogannak; Kéthetes hadgyakorlat kezdődött többfrontos harcokat szimulálva; Ami kimaradt; Időjárás
  1. Az Új Kelet Live éjszakai hírei május 30-án
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei május 29-én
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei május 28-án
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei május 27-én
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei május 24-én

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .