Ultraortodoxok bojkottja egy pékség ellen egy tüntetés miatt

ujkelet.live

A közösségi médiában felszólították az ultraortodox szektort, hogy bojkottálja az Angel pékséget, miután a vállalat új elnöke, Omer Barlev volt közbiztonsági miniszter részt vett csütörtök délelőtt egy tüntetésen a Ponevez Jesiva és a litván ultraortodox közösség vallási vezetője, Gerson Edelstein rabbi háza mellett Bnei Brakban.

Ennek eredményeként a Jesivát Chevron, az ultraortodox társadalom egyik legnagyobbja, úgy döntött, hogy felmondja a vállalattal kötött szerződését.

A szefárd ultraortodox Sasz vezetője, Arje Deri Twitteren szintén a cég bojkottálására szólított.

Az askenázi Jahadut Hatora képviselője, Mose Gafni irodája közleményben kritizálta Barlevet és a pékséget:

,,Omer Barlev és az Angel nem tisztelik a Tórát. Komolyan fontolóra kell venni, hogy meg lehet-e bízni a kasrutukban. Barlev nem érti, mi a Tóra és mi a nagyszerű a Tórában, és mindenkinek mérlegelnie kell, hogy lehet-e élelmiszert vásárolni tőlük. Megvetem őt! És remélem, hogy mindenkiérti, miről és kiről van szó.”

A közösségi médiában folytatódtak a bojkottra való felhívások, sőt Barlev kirúgását követelő csoportok is alakultak.

Barlev csütörtökön közzétett egy fotót a Bajtársak tiltakozó csoporttal Twitteren a következő megjegyzéssel:

„Azon túlmenően, hogy a katonai szolgálat mindenki számára fontos, az ‘egyenlőtlen teherviselés’ törvénye [besorozási törvényjavaslat], amelyet a koalíció életbe kíván léptetni, [Benjámin] Netanjahu miniszterelnök és [Járiv] Levin [igazságügyi miniszter] vesztegetési eszköze a Haredi pártoknak, hogy megszavazzák az igazságügyi reformot”.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt – Új Kelet Live

🎙️ Ebben az epizódban az izraeli és a közel-keleti események legfontosabb, legérdekesebb háttereit hozzuk el nektek.Az adás tartalmából:• Diplomácia: Volodimir Zelenszkij kijevi találkozója az izraeli delegációval és az iráni drónfenyegetés közös gyökerei. • Terrorakció meghiúsítva: Életfogytiglani a londoni izraeli nagykövetség elleni támadási kísérletért. • Belpolitikai vihar és botrány: Miért finanszíroz a rendőrségi nyomozás alatt álló Ejal Golan-koncertet a Nemzetbiztonsági Minisztérium? • A háború rejtett ára: Megrázó statisztikák az ERAN lelkisegély-szolgálat friss jelentéséből a társadalmi traumákról és a magányról.• Egy legenda távozása: Elhunyt Joszef Hagoel, aki a híres „Ballada a szanitécről” című dal ihletője és a hatnapos háború h hőse volt.Tartsatok velünk ezen a héten is, hogy képben legyetek a legfrissebb izraeli és közel-keleti fejleményekkel!👉 Nyomj a Követés (Follow) gombra, hogy ne maradj le az új epizódokról, és ha tetszett az adás, értékeld a műsort Spotify-on!
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

“Ultraortodoxok bojkottja egy pékség ellen egy tüntetés miatt” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.