Az Iszlám Dzsihád tagjának halála után rakétatámadás Gázából

Avi/ujkelet.live

Kedd hajnalban megszólaltak a rakétára figyelmeztető szirénák a Gázai övezethez közel eső Sza’ad kibuc területén.

Az Izraeli Védelmi Erők három rakétaindítást azonosított Gázából Izrael felé, a lövedékek nyílt területen landoltak. Mivel a rakéták nem lakott területre tartottak, a Vaskupola rakétavédelmi rendszer nem aktiválódott.

Sérülésről vagy anyagi kárról nem érkezett jelentés.

A támadásra azt követően került sor, hogy a Palesztin Iszlám Dzsihád vezető tagja, Khader Adnan belehalt nyolcvanhat napja folytatott éhség sztrájkjába.

A negyvenöt éves Adnanra eszméletlenül találtak a cellájában a ramlei Nitzan börtönben.

A Shamir Orvosi Központba szállították, ahol megpróbálták újraéleszteni, de az erőfeszítések nem jártak sikerrel – közölte a börtönszolgálat.

Adnant februárban tartóztatták le lakhelyén, Arrabeh-ben, a szamáriai Dzsenin közelében, terrorcsoportban való tagság, terrorszervezet támogatása és uszítás gyanújával.

Vádat emeltek ellene, és az ellene indított eljárás végéig őrizetben volt.

Közvetlenül február 5-i letartóztatása után éhségsztrájkot indított, és megtagadta az orvosi felügyeletet illetve a kezelést a börtönben.

A Palesztin bIszlám Dzsihád Adnan halála utáni nyilatkozata: ,,A megszállás megfizeti ennek a bűncselekménynek az árát.”

Mindeközben ma indul az izraeli hadsereg előre beütemezett hadgyakorlata a gázai határmenti területen.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt – Új Kelet Live

🎙️ Epizód leírása: Egyetemi jogi csaták, kemény belpolitikai beszólások, belső szivárogtatások és egy meglepő kulturális fordulat az ultraortodox közösségben. Túl Lépett a hatáskörén a kollégium? Miért törölte el a Tel-avivi Egyetem fegyelmi bizottsága a hallgató kilakoltatását, akit egy laptopra ragasztott politikai matrica miatt akartak kitenni?Irányváltás a jobboldalon: Moshe Feiglin éles szavakkal illette néhai Jichák Rabin miniszterelnököt egy podcast-interjúban, miközben az október 7-i eseményekért az oslói szemléletmódot tette felelőssé.Katona- és emberhiány a fronton:  Szmotrich pénzügyminiszter állítja, hogy a katonák túlterheltsége nem a háredi sorozás elmaradásának következménye – de mit mond erről az izraeli hadsereg?Kiszivárgott WhatsApp-üzenetek: Kellemetlen belső beszélgetések kerültek nyilvánosságra, amelyekből kiderül, mit gondol valójában a miniszterelnök tanácsadója Binjámin és Szara Netanjahuról.Háredi képregény-forradalom: Hogyan törtek be a világi Moszad-ügynökök, vadászpilóták és az október 7-i események a szigorúan zárt ultraortodox gyerekkönyvek világába?A szokásos bónusz téma.Tartsatok velünk ezen a héten is, hogy képben legyetek a legfrissebb izraeli és közel-keleti fejleményekkel!👉 Nyomj a Követés (Follow) gombra, hogy ne maradj le az új epizódokról, és ha tetszett az adás, értékeld a műsort Spotify-on!
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

“Az Iszlám Dzsihád tagjának halála után rakétatámadás Gázából” bejegyzéshez 2 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.