
Avi/ujkelet.live
Kedd délután több sorozatban megszólaltak a rakétára figyelmeztető szirénák a Gázai övezettel határos izraeli közösségekben és Szderotban.
Az Izraeli Védelmi Erők 22 rakétaindítást azonosított ebből négyet elfogott a Vaskupola rakétavédelmi rendszer, 16 nyílt területen landolt.
Szderotban két rakéta csapódott be, az egyik egy építkezésen a másik pedig egy ház udvarán. Az építkezésen dolgozó egyik külföldi vendégmunkás, egy 25 éves férfi közepesen súlyos-súlyos srapnel okozta sérüléseket szenvedett, míg két másik személy könnyű sérüléseket, az askeloni Barzliai Orvosi Központba szállították őket. Többen sokkot kaptak. A rakéták károkat okoztak több autóban.
A rendőrség öt rakéta becsapódási helyszínt kezel a városban.
Benjámin Netanjahu miniszterelnök helyzetértékelést fog tartani a biztonsági fejlemények fényében.
Nem sokkal korábban az izraeli tüzérség megtorló támadásba kezdett a reggeli rakétázásra reagálva, és elrendelte a határhoz közeli közösségek lakóinak, hogy maradjanak a védett helységekben.
Hajnalban három gázai rakéta és egy aknavető gránát aktiválta a szirénákat Sza’ad kibuc területén. A lövedékek nyílt területen landoltak. Mivel a rakéták nem lakott területre tartottak, a Vaskupola rakétavédelmi rendszer nem aktiválódott.
Sérülésről vagy anyagi kárról nem érkezett jelentés.
A támadásra azt követően került sor, hogy a Palesztin Iszlám Dzsihád vezető tagja, Khader Adnan belehalt nyolcvanhat napja folytatott éhség sztrájkjába.
A negyvenöt éves Adnanra eszméletlenül találtak a cellájában a ramlei Nitzan börtönben.
A Shamir Orvosi Központba szállították, ahol megpróbálták újraéleszteni, de az erőfeszítések nem jártak sikerrel – közölte a börtönszolgálat.
Adnant februárban tartóztatták le lakhelyén, Arrabeh-ben, a szamáriai Dzsenin közelében, terrorcsoportban való tagság, terrorszervezet támogatása és uszítás gyanújával.
Vádat emeltek ellene, és az ellene indított eljárás végéig őrizetben volt.
Közvetlenül február 5-i letartóztatása után éhségsztrájkot indított, és megtagadta az orvosi felügyeletet illetve a kezelést a börtönben.
A Palesztin bIszlám Dzsihád Adnan halála utáni nyilatkozata: ,,A megszállás megfizeti ennek a bűncselekménynek az árát.”

[…] védelmi miniszter helyzetértékelést végzett Herci Halevi vezérkari főnökkel a gázai rakétatámadások után, közölte […]