Izrael állítólag a Hezbollah posztját támadta a szíriai határon

ujkelet.live

A szíriai média az éjszaka arról számolt be, hogy az izraeli tüzérség egy katonai állást támadott Hader falutól nyugatra, Kuneitra tartományban. Szemtanúk több mint húsz tüzérségi lövedék indításáról számoltak be. Az Al Dzsazíra jelentése szerint Szíriában úgy vélik, a támadás a Hezbollah terrorszervezet megfigyelőállomása ellen irányult. Sérülésről nem érkezett jelentés. Izrael irányelvéhez hűen nem kommentálta a jelentéseket.

Négy nappal ezelőtt Szíriában hasonló riport érkezett arról, hogy az izraeli tüzérség katonai állásokat vett célba Kuneitra térségében. A támadást követő órákban szórólapokat szórtak szét a levegőből, amelyek figyelmeztették Bassár Aszad elnök hadseregét a posztjait használó Hezbollah terrorszervezettel való további együttműködés következményeire.

„Ti feleltek a tetteitekért” és „A Hezbollah felelős a szenvedéseitekért” – olvasható a levegőből ledobott szórókapokon.

A szír külügyminiszter egy hete megfenyegetre Izraelt a neki tulajdonított támadássorozat hátterében.

Egy algériai televíziós csatornának adott interjújában kijelentette:

„Izrael tudja, hogy a szíriai válasz kétségtelenül nem marad el. Számunkra kedvező időben fogunk válaszolni, ami minket szolgál, és nem Izraelt. Mint tudjátok más kihívásokkal is szembesülünk – a terrorizmus, a belügyeinkbe való beavatkozás, az amerikai megszállás Szíria északkeleti részén, a török megszállás Szíria északnyugati részén. Ez néha arra készteti az embert, hogy figyelembe vegye ezeket a tényezőket”.

Az elmúlt közel egy hónap során hat Izraelnek tulajdonított támadásra került sor Szíriában. Ez része Irán és Izrael között az elmúlt hetekben az összecsapások szintet léptek, mely a múlt hónapban megiddói csomópontnál robbantásos támadást végrehajtó terrorista beszivárgásával kezdődött Libanonból, és a Szíriából érkező iráni drón elfogásával folytatódott.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt Új Kelet Live

🎙️ A mai adás témái Tíznapos elzárás egy szombati cigarettáért a Netzach Jehuda zászlóaljnál 20 000 kedvezményes ingatlan a tartalékosoknakHivatalosan is Túszok tere lett a Tel-Aviv-i múzeum előtti térMegszegett ígéret a baloldalon? Einav Zangauker és Jair Golan konfliktusaKiszivárgott kritika: Jichák Joszef rabbi a Sasz és a jobboldali koalíció ellenBónusz sztori📌 Kövesd a műsort! Ha nem szeretnél lemaradni a heti elemzésekről, iratkozz fel a csatornára Spotify-on.
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.