Netanjahu hivatala az elszakadási törvény amerikai bírálatára: Nem létesítenek új telepet a területen

ujkelet.live

A Miniszterelnöki Hivatal szerdán pontosító közleményt adott ki az elszakadási törvénnyel kapcsolatban, mondván, nem kíván új telepeket létesíteni azon a területen, amit 2005-ben evakuáltak Észak-Szamáriában. A nyilatkozat az amerikai külügyminisztérium kritikája után született, amely ,,provokatív”-nak nevezte a jogszabályt.

,,A Kneszet döntése az elszakadási törvény egyes részei eltörléséről véget vet annak a diszkriminatív és megalázó törvénynek, amely megtiltotta a zsidóknak, hogy Észak-Szamáriában, történelmi hazánk részét képező területeken éljenek. Nem véletlen, hogy az ellenzék magas rangú képviselői végig támogatták ezt a törvényt” – közli a nyilatkozat. „A kormánynak azonban nem áll szándékában új közösségeket alapítani ezeken a területeken”.

Az éjszaka folyamán Michael Herzogot, Izrael amerikai nagykövetét beidézték egy beszélgetésre az Egyesült Államok külügyminisztériumába, miután a Kneszet kedden elfogadta a Chomes, Sza-Nur, Ganim és Kadim evakuált telepekre vonatkozó záradék hatályon kívül helyezését.

Herzog találkozott Wendy Shermannel, Antony Blinken külügyminiszter helyettesével, és a minisztérium honlapján közzétett nyilatkozat szerint ,,a miniszterhelyettes kifejezte az Egyesült Államok aggodalmát a Kneszet által jóváhagyott jogszabály miatt, amely hatályon kívül helyezi a 2005-ös törvény fontos pontjait, beleértve a telepek létesítésének tilalmát Ciszjordánia északi részén”.

A Herzog nagykövet és Sherman helyettes külügyminiszter közötti beszélgetés részleteit ismerő izraeli forrás azt mondta, hogy nem válságról van szó, hanem egy olyan találkozóról, amelynek célja további üzenet közvetítése volt, a külügyi szóvivő részéről az aznapi sajtótájékoztatón elhangzottak után.

A plenáris ülésen elfogadott törvényjavaslat hatályon kívül helyezi azokat a záradékokat, amelyek korlátozzák a belépést és az ott tartózkodást az említett evakuált területeken, többek között Chomesban. Ez azt jelenti, hogy a területek visszakerülnek a C-zónába, és megszűnik a beutazási és tartózkodási tilalom. A javaslat azonban nem vonatkozik a Gázai övezet területére.

  • Orit Sztrock telepesügyi miniszter (Vallásos Cionizmus) kedden az Arutz Sevának nyilatkozva: ,,Nem tudom, hány évig tart… a Gázába való visszatérés sok áldozattal jár. Gáza Izrael földjének része, és egy napon visszatérünk oda.”

Bár a törvénynek jelentős nemzetbiztonsági és külpolitikai vonatkozásai vannak, az izraeli biztonsági kabinet még nem tárgyalt róla.

Az Izraeli Védelmi Erők Központi Parancsnokságának vezetője még alá kell írja a katonai parancsot, amely lehetővé teszi az izraeliek visszatérését ezekre a területekre.

Ezen túlmenően a jóváhagyott végleges megfogalmazás az eredeti szöveghez képest szűkebb volumenű, és nem teszi lehetővé az ingatlanra, ingó vagyonra vonatkozó kikötések törlését, így nem teszi lehetővé a területre való visszatérést. A törvény azon szakasza azonban, amely megsemmisítette a kiürített területen lévő ingatlanokhoz fűződő jogokat – nem vonatkozik azokra a jogokra, amelyek a törvényjavaslat jóváhagyásának pillanatától jönnek létre a területen, jelentette a Walla hírportál.

Emlékeztető

A 2005-ös izraeli kivonulás során Gázából Izrael négy telepet is evakuált – Chomes, Sza-Nur, Ganim és Kadim – Szamáriában, és megtiltotta az izraeliek belépését a térségbe.

Cserébe a Bush-kormány vállalta, hogy az 1967-es tűzszüneti vonalakkal szomszédos nagy telepestömbök Izrael részei maradnak a palesztinokkal kötött jövőbeli békemegállapodásokban.

Ariel Sáron akkori izraeli miniszterelnök és George W. Bush akkori elnök közötti megegyezést a két kormány hivatalos levélváltása rögzítette.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt – Új Kelet Live

🎙️ E heti adásunkban a legfrissebb izraeli eseményeket és érdekes történeteket foglaljuk össze: görögországi bombafenyegetéstől az Arkia dolgozóinak tiltakozásán át egy egyedülálló, 3300 éves egyiptomi amulett megtalálásáig.Az adás témái:Görögországi bombafenyegetés egy izraeli hajón – Robbanószerkezetet kerestek búvárok és kutyák a Mano Maritime Crown Iris nevű luxushajóján Szirosz szigeténél. Az izraeli védelmi szervek közreműködésével lefolytatott átkutatás végül nem talált gyanús tárgyat.Az Arkia légitársaság dolgozóinak tüntetése – Több mint 300 alkalmazott vonult utcára Tel-Avivban a többségi tulajdonosok tőkeemelési tervével és a várható dolgozói részesedés-hígítással szemben.Boy George a Nova fesztivál helyszínén – A világhírű énekes ellátogatott az október 7-i mészárlás helyszínére, és beszélt a tragédia ihlette új daláról (We Will Dance Again).3300 éves egyiptomi amulett Tel Gezerben – Egy 17 éves amerikai cserediák véletlenül egy bronzkori, kobra- és szkarabeusz-motívumos pecsétet talált tanulmányútja során.Dubi, a játékmaci bejárja Európát – Az izraeli útlevéllel és úti naplóval utazó plüssmaci egy prágai konferencián is felbukkant, hogy erősítse az európai zsidó iskolások közösségi identitását.A szokásos bónusz epizód.Tartsatok velünk ezen a héten is, hogy képben legyetek a legfrissebb izraeli és közel-keleti fejleményekkel!👉 Nyomj a Követés (Follow) gombra, hogy ne maradj le az új epizódokról, és ha tetszett az adás, értékeld a műsort Spotify-on!Sábát sálom!
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

“Netanjahu hivatala az elszakadási törvény amerikai bírálatára: Nem létesítenek új telepet a területen” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.