ujkelet.live
A kormány igazságügyi reformterve elleni tartalékosokat képviselő tiltakozó csoport vezetői kedden bejelentették, hogy megkezdik a tartalékosok szolgálatmegtagadási nyilatkozatának aláírását, amelyet akkor léptetnek érvénybe, ha a kormány előmozdítja a reformot.
Órákkal később arról számolt be a média, hogy az Izraeli Védelmi Erők becslése szerint a már aktív ellenállást folytató 650 különleges műveleti valamint kiberegységek tisztjéhez és katonájához több száz pilóta és légiszemélyzeti tag csatlakozik majd, akik hasonló lépést jelentenek be az első törvény – a bírákat kinevező bizottság összetételének megváltoztatása – elfogadását követően, és félő, hogy csatlakoznak hozzájuk a földi és légi erők karrier tisztjei is.
Ez enyhén szólva is mély aggodalmat okoz a hadsereg vezetőiben. Herci Halevi vezérkari főnök és Joáv Gallant védelmi miniszter is ismertette ezeket a félelmeket Benjámin Netanjahu miniszterelnöknek az elmúlt napokban tartott találkozókon.
A Bajtársak néven ismert csoport keddi bejelentése a tartalékosok ellenállásának fokozódását jelentette a kormány terveivel szemben.
,,A kormány tovább vágtat [a reformtervvel], a védelmi miniszter hallgat” – mondta Ron Scherf tartalékos alezredes, a csoport egyik alapítója. ,,A végrehajtó hatalom korlátozott hatalom nélkül diktatúra, ez aggaszt minket. A nép hadserege nem létezhet diktatúrában. A nép hadserege csak demokráciában létezik. Ha átmennek a törvények, mi és még több tízezren felhagyunk az önkénteskedéssel. A hadsereg szerves részei vagyunk, 32 éve vagyok a hadseregben.”
„A hadsereg a szemed láttára bomlik fel” – mondta Gallanthoz intézve. „Elvárjuk, hogy állj fel, és mondd ki, hogy nem szavazod meg a törvényeket. Ez az alap, amit elvárunk, ez a minimum.”
Scherf szerint a csoport eddig megakadályozta, hogy a tartalékosok megtagadják a szolgálatra való jelentkezést, de most a kormány lépései „gyorsan egy vörös vonalhoz közelítenek”.
„A mai napon megkezdjük az összes tartalékos önkéntes feliratását. A felelősség nem rajtunk, hanem a kormányon van. Az ő kezükben van, hogy megállítsák ezt a szörnyű szakadást” – tette hozzá.
Szintén kedden 50 pilóta és a személyzeti tag írt levelet a biztonsági szervezeteknek, felajánlva, hogy visszatérnek a szolgálatba, ha szükség lenne rájuk a tiltakozók helyét betöltve.
Szerdán azonban a haditengerészet 360 korábbi és jelenlegi kommandós tartalékosa küldött levelet Gallant védelmi miniszternek, aki korábban a kommandó parancsnoka volt, és közölte, hogy nem jelentkeznek önkéntes tartalékos szolgálatra.
,,Lelkiismeretünk nem engedi, hogy továbbra is önkénteskedjünk a tartalékosoknál, vagy hogy ilyen szolgálatot bátorítsunk egy olyan országban, melynek arcát megváltoztatták, és már nem demokratikus” – írták. ,,Csatlakozunk bajtársainkhoz, más egységek tartalékosaihoz, akik felszólítják Önt, hogy állítsa le a puccsot, mentse meg az izraeli demokráciát, mutasson vezető szerepet és mentse meg az országot a káosztól.”
Délelőtt az askenázi ultraortodox Jahadut Hatora lakásügyi minisztere, Jichák Goldknopf arra kényszerült, hogy elhagyja a színpadot egy Tel-Aviv-i konferencián, amikor a tartalékos tüntetés tagjai berontottak a terembe, és félbeszakították beszédét.
Százak tüntettek a tel-avivi Eretz Israel Múzeum előtt is.
Később egy tüntető félbeszakította Miri Regev közlekedési miniszter (Likud) beszédét is a konferencián, és azt kiabálta neki: ,,Szégyenteljes vagy, nem képviselsz engem.”
Miután a tüntetőt kivitték a teremből, egy másik is skandálásba kezdett ellene. Regev így válaszolt: ,,Adj neki egy üveg vizet, hogy lehiggadjon egy kicsit.”
Hétfőn a tisztekhez, köztük Halevihez intézett beszédében Gallant elítélte a hadseregben tapasztalható engedetlenségi hullámot, mondván, hogy az veszélyezteti a nemzetbiztonságot.
„A széles körben elterjedt engedetlenség jelensége ronthatja az Izraeli Védelmi Erők azon képességét, hogy végrehajtsa küldetését” – figyelmeztetett.
Gallant azonban állítólag arra is figyelmeztette Netanjahut, hogy a lemondásához vezethet, ha nem lassítják le az igazságszolgáltatási reformterv előmozdítását.
