Esti rövidek: Felrobbant 1 akna a libanoni határ közelében, 1 súlyos sérült

0

ujkelet.live

ROBBANÁS

Izraeli Védelmi Erők:

,,Az izraeli hadsereg egyik katonája súlyosan, egy másik pedig könnyebben megsérült ma egy gyalogsági akna felrobbanása következtében egy észak-izraeli enklávéban [az izraeli területen épült biztonsági sorompó északi oldala] végzett rutin mérnöki tevékenység során.

A harcosokat kórházba szállították orvosi ellátásra.

A harcosok családtagjait értesítették. Az incidenst vizsgálják.”

Izrael számos határ menti régiója Libanon közelében – a Golán-fennsíkon és a déli Arava régióban – tele van aknamezőkkel, amelyeket az állam korai éveiben a háborúk idején helyeztek el.

Egyes aknákat az izraeli hadsereg, míg másokat Szíria és Jordánia telepített.

RAMADÁN

Miközben Júdea és Szamáriában valamint Jeruzsálemben már így is nagy a feszültség, az izraeli biztonsági erők készülnek a muszlimok szent hónapjára, a ramadánra, amely idén egybeesik a zsidó pészachhal.

A rendőrség arra számít, hogy több százezer látogató – főként palesztinok – érkeznek Jeruzsálembe a böjt, az ima és az elmélkedés hónapja, a ramadán idején, amely a héten veszi kezdetét és április 21-én ér véget.

A védelmi vezető tisztségviselők figyelmeztették a kormányt a potenciális palesztin terrortámadásokkal kapcsolatos riasztások megnövekedésére az érzékeny időszakban.

Egyes tisztviselők jelezték, hogy a mostani ramadán lehet az elmúlt évek legnehezebbike a menedzselés szempontjából, mivel a feszültség továbbra is magas maradt a Júdea és Szamáriában végzett izraeli terrorelhárító razziák és a halálos palesztin terrortámadások, valamint a telepesek erőszakosságának növekedése közepette.

A rendőrség figyelmeztetett vasárnap „azokra, akik megpróbálják kihasználni az ünnepeket a közösségi médiában való uszítás, hamis pletykák és félretájékoztatás terjesztésére, különösen a szent helyekkel kapcsolatban”.

A rendőrség emlékeztetett, a terrorszervezetek a múltban a ramadánt használták lázadások szítására és előidézésére Jeruzsálemben.

FELVONULÁS

A Jeruzsálem óvárosában egy Jézus-szobor februári megrongálása elleni tiltakozásul katolikus iskolások péntek délelőtt a szobor megszentségtelenített arcát ábrázoló sálban vonulnak végig a keresztúton.

Pierbattista Pizzaballa latin pátriárka is csatlakozik a menethez a Via Dolorosa 7. stációnál.

Február 3-án egy amerikai zsidó férfi ledöntötte Jézus szobrát az ostorozás kápolnájában. A tettest a rendőrök elfogták.

VIZSGÁLAT

A katonaság kedden közölte, hogy vizsgálatot indított az interneten terjesztett videó miatt, amelyen katonák egy múlt heti akció során megrongálnak egy autót egy palesztin faluban.

A március 16-i videóban Ni’lin faluban a katonák kilyukasztják a teherautó gumijait, és kalapáccsal betörik az ablakokat.

A palesztin média szerint a teherautó egy DJ-é volt, aki szerepet játszott a március 9-i Tel-Avivban elkövetett halálos terrortámadás mögött álló palesztin terrorista apjának szabadon bocsátásának ünneplésében.

Az Izraeli Védelmi Erők közölte, hogy a katonai rendőrség nyomozást indított a vandalizmus miatt, és a megállapításokat elküldik a katonai főügyész hivatalának felülvizsgálatra.

,,A haderő magatartása nincs összhangban a tőle elvárttal és az Izraeli Védelmi Erők értékeivel”- mondta a hadsereg.

LETARTÓZTATÁS

Az Izraeli Védelmi Erők és a Sabak belbiztonsági szolgálat este közölték, elfogtak három palesztint – Muhammad Szalibi, Rasid al-Zakik és Khabib Szalabi– Beit Ummarból, akik január 23-án lövéseket adtak le Karmei Tzur zsidó telepre.

A terrorsejtet a támadás után kevesebb mint egy héttel kihallgatásra őrizetbe vették. Az egyik fogvatartott több más incidensben is részt vett, amikor kövekkel és Molotov-koktélokkal dobáltak meg izraeli járműveket és katonai erőket.

A három gyanúsított ellen vádat emeltek a júdeai hadbíróságon. A katonai ügyészség kérelmére a katonai bíróság elrendelte a vádlottak rácsok mögött tartását a bírósági eljárás befejezéséig.

BIDEN AGGÓDIK

Joe Biden elnök azt mondta Benjámin Netanjahu miniszterelnöknek vasárnapi telefonbeszélgetésükön, hogy aggasztja az izraeli kormány igazságügyi reformterve, mert az Izraelt nyomon követő hosszú évek során soha nem látott ilyen magas szintű belső szorongást az országban uralkodó politikai helyzet miatt, idézett a hívás részleteiről tájékoztatott két amerikai forrást a Walla hírportál.

Egy amerikai tisztviselő szerint a vasárnapi hívás során Biden kompromisszumra és széles körű konszenzusra sürgette Netanjahut az igazságügyi reformokkal kapcsolatban.

Netanjahu azt mondta Bidennek, hogy megpróbálja megoldani a problémát, de ehhez időre és térre van szüksége – mondta a két amerikai forrás.

Egy izraeli tisztviselő szerint Netanjahu azt mondta Bidennek, hogy ,,nem akar egy egyensúlyhiányt egy másik egyensúlyhiány létrehozásával orvosolni”.

John Kirby, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsának szóvivője az izraeli 13-as csatornának adott interjújában azt mondta, hogy Biden Netanjahuval folytatott beszélgetésének célja az igazságügyi reform megvitatása volt.

Az Új Kelet Live éjszakai hírei május 29-én Új Kelet Live

Ben-Gvir ragaszkodik ahhoz, hogy ő felügyelje a Jerusalem Pride-ot; Levin igazságügyi miniszter elárulta, milyen bírókat akar; Ami kimaradt; Időjárás
  1. Az Új Kelet Live éjszakai hírei május 29-én
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei május 28-án
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei május 27-én
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei május 24-én
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei május 23-án

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .