ujkelet.live
Joe Biden amerikai elnök vasárnap telefonon beszélt Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel, és aggodalmának adott hangot az izraeli kormány radikális igazságügyi átalakítási terve miatt, jelentette a Walla hírportál.
Miért fontos
Ez az első alkalom, hogy Biden és Netanjahu megvitatta az izraeli kormány tervét, mely az ország Legfelsőbb Bíróságának meggyengítésére irányul.
Mit mondanak
Egy magas rangú amerikai tisztviselő sajtótájékoztató keretében közölte, hogy a hívás során Biden aggodalmának adott hangot, „és Izrael barátjaként azt mondta, reméli, hogy széles körű konszenzus születik az igazságügyi reform körül”.
„A beszélgetés őszinte és nyílt volt… mindketten nagy tapasztalattal rendelkeznek a jogalkotás terén, és eszmét cseréltek ebben a kérdésben” – mondta az amerikai tisztviselő.
A telefonbeszélgetésről kiadott nyilatkozatában a Fehér Ház azt mondta, hogy Biden ,,hangsúlyozta azt a meggyőződését is, hogy a demokratikus értékek mindig is az amerikai-izraeli kapcsolat fémjelei voltak, és annak is kell maradniuk, hogy a demokratikus társadalmakat valódi fékek és ellensúlyok erősítik, és az alapvető változásokat a lehető legszélesebb körű támogatással kell megvalósítani.”
,,Az elnök támogatta a folyamatban lévő erőfeszítéseket, hogy kompromisszum szülessen a javasolt igazságügyi reformokkal kapcsolatban, amelyek összhangban vannak ezekkel az alapelvekkel” – tette hozzá a közlemény.
Az izraeli miniszterelnöki hivatal közölte, hogy az igazságügyi terv kapcsán ,,Netanjahu azt mondta Biden elnöknek, hogy Izrael erős és élénk demokrácia volt és lesz is”.
Emlékeztető
Netanjahu a múlt héten elutasította Jichák Herzog kompromisszumra irányuló javaslatát az alkotmányos és igazságügyi reformokról, amelyek az izraeli elnök reményei szerint lecserélnék a reformtervet.
Biden az év elején azt mondta a New York Timesnak, hogy az izraeli igazságszolgáltatási rendszerben végrehajtott bármilyen alapvető változtatásnak konszenzuson kell alapulnia, hogy legitimitást nyerjen a nyilvánosságtól és fenntartható legyen.
,,Az amerikai és az izraeli demokrácia zsenialitása abban rejlik, hogy mindkettő erős intézményekre, fékekre és ellensúlyokra, valamint független igazságszolgáltatásra épül” – mondta Biden.
A nagy kép
A 30 perces hívás során Netanjahu arról is tájékoztatta Bident, hogy vasárnap a szamáriai Huwara palesztin faluban terrortámadásra került sor, melyben súlyosan megsebesült egy amerikai-izraeli polgár, közölte a Miniszterelnöki Hivatal.
,,Netanjahu azt mondta Bidennek, hogy Izrael továbbra is mindenhol fellép a terroristák és a terror kiépítői ellen” – közölte a Miniszterelnöki Hivatal.
A két vezető tárgyalt Iránról és az Ábrahám-egyezmény kiszélesítésére irányuló erőfeszítésekről is, amelyek révén Izrael normalizálja kapcsolatait több arab országgal – tette hozzá a Miniszterelnöki Hivatal. Netanjahu továbbá megköszönte Bidennek Izrael biztonsága iránti elkötelezettségét.

[…] koalícióját, hogy Joáv Gallant védelmi miniszter kiléphet a kormányból, ha nem kötnek kompromisszumot az igazságügyi átalakítási tervet illetően, jelentette délután a héber […]
Biden aggodalma jogos, Netanjahu “bármi áron” ragaszkodik a rögeszméjéhez, pedig csak egy módon tudja – ha tudja – elkerülni a börtönt: ha azonnal lemond.