A légierő volt tisztje közel 5 év börtönt kapott szexuális bűncselekmények miatt

ujkelet.live

A hadbíróság 4 év 9 hónap tényleges letöltendő börtönbüntetésre ítélte a légierőnél egykori tisztjét.

A tisztet bizonyítási eljárás lefolytatása után két, közvetlen parancsnoksága alatt szolgáló katonanő ellen elkövetett súlyos szexuális bűncselekmények, egyebek mellett szodómia és öt rendbeli szeméremsértés miatt ítélték el.

A bűncselekményeket erőszakkal és parancsnoki jogkörét használva követte el az áldozatokkal szemben.

A börtönbüntetés mellett felfüggesztett börtönbüntetésre, a bűncselekmény áldozatainak 33 000 sékel (3,3 millió Ft) kártérítésre ítélték, valamint lefokozták közlegénynek.

A tiszt ellen az első feljelentés korábbi parancsnokságától érkezett. A feljelentés beérkezése után vizsgálatot folytattak a parancsnoksága alá tartozó többi katonanő körében, és további két panasz érkezett.

A tiszt ellen tett feljelentéseket a katonai rendőrség vizsgálta ki. A tisztet 2022. január 25-én tartóztatták le, és azóta is őrizetben van. A nyomozás végén a katonai ügyészség vádat emelt ellene.

Tavaly szeptemberben bűnösnek találták súlyos szexuális bűncselekmények sorozatában.

Az elítélt a légvédelmi rendszereket üzemeltető egység hadnagyi rangú tisztje volt.

Az Izraeli Védelmi Erők közölte, hogy ,,komolyan veszi a szexuális visszaéléseket, és keményen bánik minden olyan katonával, aki részt vesz ezekben a bűncselekményekben”.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt Új Kelet Live

🎙️ Belpolitikai botrányok, háborús rekordprofit és az ugandai emlékhely Újabb forró hét Izraelben: korrupciós ügyek a kormánypárt körül, ellentmondásos miniszteri nyilatkozatok, meglepő gazdasági adatok és a választási küzdelem újabb fejezete. A mai adásban a legfontosabb izraeli híreket és háttéreseményeket elemzzük.A tartalomból:Adócsalási ügy a Likudban: Őrizetbe vették Michael Kleinert, a Likud pártbíróságának elnökét és David Appel korábbi aktivistát. Ingatlanvagyonok elhallgatásával vádolják őket.Eli Cohen botrányos interjúja: A miniszter úgy állt ki egy szexuális bántalmazással gyanúsított szélsőséges telepes szabadlábra helyezése mellett, hogy nem is ismerte a vádakat. Mit mondott az adminisztratív őrizetről?Rekordnyereség az El Al-nál: A regionális háború és a légtérzár ellenére megduplázta nettó profitját az izraeli nemzeti légitársaság.Betiltották a szavazóköri adatkövetést: A Legfelsőbb Bíróság elnökhelyettese megtiltotta a pártszintű mozgósító applikációk használatát a szavazókörökben. A Likud szerint ez a "jobboldal célzott kiiktatása".Entebbei megemlékezés: Emlékművet avattak Ugandában Jonatán "Joni" Netanjahu, a miniszterelnök 1976-ban elesett testvérének tiszteletére.És a szokásos bónusz téma.Kövesd a műsort, és iratkozz fel, hogy ne maradj le a legfrissebb adásokról!
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.