Herzog: Közelebb vagyunk, mint valaha egy kompromisszumos megállapodáshoz a reformtervről

ujkelet.live

Jichák Herzog elnök hétfőn kijelentette, hogy jelentős előrelépés történt egy kompromisszumot megállapodásra a Netanjahu-kormány igazságügyi reformtervével kapcsolatban.

,,Közelebb vagyunk, mint valaha egy kompromisszumos megállapodáshoz. A színfalak mögött a legtöbb kérdésben megegyezés zajlik. Logikusak és ésszerűek” – mondta Herzog egy rendkívüli megbeszélésen a rezidenciáján, ahol közel 100 izraeli polgármester és helyi önkormányzati vezető támogatását kérte a politikai kompromisszum érdekében.

Herzog szerint a kompromisszum ,,mindkét fél ambícióit érinti”, és ,,egy változatos igazságszolgáltatást” és ,,egészséges struktúrát” foglal magában a kormányzati ágak közötti egyensúly megteremtésében, a bíróságok függetlenségének megőrzése és az emberi jogok védelme mellett, miközben Izraelt ,,a Függetlenségi Nyilatkozat elvein alapuló zsidó és demokratikus államként” őrzi meg.

Herzog felszólította a helyi vezetőket, hogy tegyenek meg ,,mindent, amit csak tudnak”, hogy a kompromisszum megvalósuljon.

„A reform jelenlegi formájában veszélyezteti Izrael állam demokratikus alapjait” – mondta Herzog. Az elnök arra is figyelmeztetett, hogy az igazságszolgáltatás átalakításáról folyó széles körű és feszült vita „az egyik legnehezebb pillanatot eredményezte, amelyet Izrael Állam valaha átélt”.

„Történelmi válságban vagyunk, amely belülről pusztítással fenyeget” – mondta az elnök, megismételve a politikusokat és a civil társadalom vezetőit, akik rámutattak az izraeli társadalom „szakadásaira”, amelyeket a reform körüli vita kiemelt és súlyosbított.

Jáir Lapid ellenzéki vezető (Jes Atid) és Beni Gantz (Nemzeti Egység) közös nyilatkozatban reagáltak:

„Minden alkalommal, amikor kinyújtottuk kezünket az egység érdekében, elutasításban részesültünk. Izrael nemzeti vészhelyzettel néz szembe, [Benjámin] Netanjahu [miniszterelnök] nem hajlandó leállítani.”

„Tiszteletben tartjuk az elnök erőfeszítéseit a párbeszéd kezdeményezésére és a széles körű konszenzus elérésére. A demokráciát és az izraeli társadalom összetartozását védő valódi és hatékony párbeszéd érdekében Netanjahunak be kell jelentenie a jogalkotási folyamat teljes és valódi leállítását.”

A 13-as csatorna hétvégi riportja szerint Benjámin Netanjahu miniszterelnök szerdai sajtótájékoztatójának célja a kormány igazságügyi reformtervének ideiglenes leállításának bejelentése volt, de Járiv Levin igazságügyi miniszter lemondással fenyegetőzött, ami miatt a miniszterelnök meghátrált.

Netanjahu elfogadta volna Jichák Herzog elnök kérését, a jogalkotási folyamat leállítására, hogy jóhiszemű tárgyalásokat lehessen folytatni az ellenzékkel. Levin azonban kilépéssel fenyegetőzött, ha a folyamatot akár egy napig is szüneteltetik.

Egy szűkszavú közös nyilatkozatában Netanjahu és Levin is „álhírnek” minősítette a történetet. A 13-as csatorna viszont azt mondta, kiáll a riport mögött.

Közvetlenül Netanjahu beszéde előtt Beni Gantz ellenzéki Nemzeti Egység pártjának két képviselője és Netanjahu Likudjának két képviselője közös nyilatkozatban szólította fel az összes pártot, hogy kössenek átfogó megállapodást.

A 13-as csatorna csütörtökön arról számolt be, hogy a nyilatkozatot eredetileg további képviselők is aláírták volna, de a Likud tagjai közül többen az utolsó pillanatban meghátráltak, attól tartva, hogy a nyilatkozatot a kormánypárton belüli szakadásnak tekinthetik és egyfajta győzelemként az ellenzéknek.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt Új Kelet Live

E heti adásunkban az izraeli gazdaság, belpolitika és nemzetközi kapcsolatok legfontosabb híreit elemezzük a legfrissebb hivatalos adatok és nyilatkozatok alapján.A tartalomból:Gazdasági körkép: Megjelentek a Központi Statisztikai Hivatal augusztusi adatai. A fogyasztói árindex 0,7%-os havi növekedést mutat, amivel az éves infláció 1,5%-ra alakult. Részletesen megnézzük, miért drágultak jelentősen a repülőjegyek, a szállodai tartózkodások és az üzemanyagok, valamint hogyan változtak az ingatlanbérleti díjak.Belpolitikai csörte: Amichai Elijahu örökségvédelmi miniszter tel-avivi kijelentése a kormányellenes tüntetők bevonulásáról óriási felháborodást váltott ki. Naftali Bennett korábbi miniszterelnök bocsánatkérésre szólította fel a minisztert a Herzl-hegyi temetőben.Bírósági ítélet: 22 év börtönbüntetésre ítélték Dennis Mokint a 19 éves Diar Umari 2023-as megöléséért. Áttekintjük a Názáreti Kerületi Bíróság döntésének hátterét és az áldozat apjának reakcióját.Kultúra és diplomácia Thaiföldön: Alona Fisher-Kamm izraeli nagykövet a bangkoki követségen nyilatkozott a közelmúltbeli izraeli-ellenes tüntetésekről, kiemelve a kulturális különbségek elsimításának fontosságát.NAÜ közgyűlés Bécsben: Moshe Edri, az Izraeli Atomenergia Bizottság vezérigazgatója egyértelmű üzenetet küldött Teheránnak: Izrael szükség esetén ismét fellép az iráni fenyegetéssel szemben.És a szokásos bónusz téma zárásul.Tarts velünk! Iratkozz fel a csatornánkra, és hagyj egy értékelést, ha tetszett az epizód!Sábát sálom vegmár hatima tova!
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.