A kormány korlátozná a zsidók belépését a Templom-hegyre Ramadán idején

ujkelet.live

A kormány várhatóan korlátozza a zsidók belépését a Templom-hegyre Ramadán hónap végén, közölte belső forrásokra hivatkozva a Kan közszolgálati műsorszolgáltató esti riportja.

A riport szerint múlt hét végén több magas rangú kormány tisztviselő jelenlétében tárgyaltak a jövő hónapban kezdődő muszlim böjti hónappal kapcsolatos biztonsági felkészülésről, többek között a Templom-hegy látogatására vonatkozó rendelkezéseket illetően.

A biztonságért felelős tisztviselők hangsúlyozták a helyszín zsidó látogatók számára történő lezárását a Ramadán utolsó tíz napjára vonatkozóan, az előző évek rendelkezéseivel megegyezően.

Függetlenül attól, hogy nem a status quo-ról van szó, minden évben a kormány külön tárgyalja az aktuális biztonsági helyzetre való tekintettel a helyszín látogatására vonatkozó esetleges korlátozások szükségességét.

Előzmény: ellenzéki képviselőként Itamar Ben-Gvir és Becalel Szmotrich a terrorizmusnak való megadásnak nevezve, anno keményen bírálták a zsidók látogatásának korlátozását.

A Kan forrása szerint, Ben-Gvir immár nemzetbiztonsági miniszteri minőségében nemtetszését fejezte ki az esetleges döntéssel kapcsolatban.

,,Az előző Bennett-kormány kilenc napra, azaz kevesebb időre zárta le a hegyet, mint amennyire most tervezik”,- hozzátéve, hogy szerinte a zsidóság legszentebb helyének számító helyszínt egyáltalán nem szabadna lezárni a zsidók elől.

A csatornának nyilatkozó politikai tisztviselő nem tagadta, hogy a kormánynak szándékában áll lezárni a zsidó látogatók előtt a hegyet a böjt hónap egy bizonyos időszakára és ennek megfelelően megállapodás született arról, hogy egyensúlyt kell teremteni az „Itikaf” – a Ramadán csúcspontja – és az általános vallásgyakorlás szabadsága között.

A Templom-hegy a zsidó vallás legszentebb helye, az első és a második templom helyszíne.

Az 1967 után létrejött status quo értelmében a Templom-hegyet a Waqf irányítja Jordánia védnöksége és Izrael ellenőrzése alatt. A zsidók bár látogathatják, de nem imádkozhatnak a helyszínen.

Az al-Aksza mecset az iszlám harmadik legszentebb helye, a Templom-hegy déli oldalán található, nem messze az aranykupolás Sziklamecsettől.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt – Új Kelet Live

🎙️A mai epizódban 5 kiemelt hírt hoztunk el a világ különböző pontjairól.Az adás témái:Áttörés az 1994-es argentínai merénylet ügyében: Hivatalosan is vádat emeltek hét iráni és egy libanoni állampolgár ellen a 85 áldozatot követelő AMIA zsidó közösségi központ elleni robbantás kapcsán. Elindulhat a tárgyalás a vádlottak jelenléte nélkül?Diplomaták és polgármesterek szópárbaja: Zohran Mamdani New York-i polgármester szerint a Nemzetközi Büntetőbíróság elfogatóparancsa alapján le kellene tartóztatni az ENSZ-be érkező Netanjahut, bár elismerte, hogy nincs jogköre erre. Az izraeli miniszterelnök éles videóüzenetben válaszolt.Szélsőjobboldali követelések Izraelben: Itamar Ben-Gvir a Védelmi Minisztériumot, Tally Gotliv az Igazságügyi Minisztériumot követeli az október 27-i választások előtt. Milyen radikális változtatásokat terveznek?A félbehagyott és nem használt alagút: Állami pénzből épült légkondicionált átjáró Netanjahu otthona és a zsinagóga között Jóm Kipurra, de végül senki sem használta.9000 életmentő műtét: Egy kilencéves malawi kislány lett a Save A Child’s Heart szervezet 9000. megműtött gyermeke.És a szokásos bónusz téma.Ne felejts el feliratkozni a csatornára!
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

“A kormány korlátozná a zsidók belépését a Templom-hegyre Ramadán idején” bejegyzéshez 3 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.