Újabb hétvégi tömegtüntetések és újabb washingtoni üzenet Netanjahunak

0

ujkelet.live

A szervezők közzétett adatai szerint tegnap este, immár hetedik alkalommal ismételten több mint százezer demonstráló gyűlt össze Tel-Avivban, míg országszerte a kisebb városokban további tízezrek tüntettek, a kormány azon jogalkotási törekvései ellen, amelyek a Legfelsőbb Bíróság gyengítésére és a bírói kinevezések feletti politikai ellenőrzés biztosítására irányulnak.

A rendőrség a tüntetések szombat esti első fordulói idején, folyamatosan valós idejű helyzetjelentést és tájékoztatást adott ki a jelenlévő tüntetők számáról, majd idővel egyre kevesebbre becsülte a tömeg nagyságát, mígnem az utóbbi két alkalommal egyáltalán nem közölt adatot.

A tel-avivi tüntetés végén több százan gyalogoltak az Ayalon autópályára, egy órára elzárva a főútvonalat, miközben a rendőri erők nem avatkoztak be.

Hasonlóan az előző alkalmakhoz, tegnap este Haifán, Netanján, Be’erseván, Ramat HaSaronban, Nesz Zionán, Zichron Jáákovban és Herzliyán is többezres tömeg vonult az utcára. Jeruzsálemben két tüntetést tartottak a kormány tervezett igazságügyi reformja ellen. Az egyik demonstráción több száz jobboldali vett részt, akik arra szólították fel a koalíciót, hogy tegyen eleget Jichák Herzog elnök felhívásának, és állítsák le a törvényhozási erőfeszítéseket, szabad utat engedve az általa bejelentett kompromisszumos javaslatra irányuló tárgyalásoknak

A koalíció várhatóan ezen a héten folytatja a reformtörvények előmozdítását a Kneszetben, a tiltakozás szervezői a “nemzeti harc napjára” figyelmeztetnek hétfőn, amelynek része lesz az országos sztrájk és a múlthetihez hasonló tüntetés Jeruzsálemben. 

A háttérben Herzog elnök továbbra is a párbeszéd elősegítésére törekszik a felek között, ugyanakkor Tom Nides, az Egyesült Államok izraeli nagykövete szerint a Biden-kormányzat arra sürgetné Benjámin Netanjahu miniszterelnököt, hogy állítsa le kormányának az igazságszolgáltatás átalakítására irányuló erőfeszítéseit, ugyanis a koalíció a lakosság széles körű támogatásának hiánya ellenére is szemmel láthatóan folytatni kívánja a vitatott törvény iktatását.

Az amerikai nagykövet megjegyezte, hogy a felmérések szerint az izraeliek 50-60 százaléka (a Likud szavazók 49%) ellenzi a kormány igazságügyi átalakítási terveit, és ez az érzés minden bizonnyal az amerikai zsidókra is kiterjed – és nem csak a hozzám hasonló liberális zsidók, hanem a modern [ortodox] és konzervatívok is eléggé aggódnak.

Annak ellenére, hogy a kormány – és ezen belül főleg Járiv Levin igazságügyi miniszter és Szimcha Rothman, változatlanul arra törekszik, hogy a héten a Kneszetben előmozdítsa a reform egyes részeinek első olvasatban történő megszavazását, Nides optimizmusának adott hangot, abban a reményben, hogy a koalíció beleegyezik a jogalkotási folyamat ideiglenes leállításába.

Szerintem meg kell tenniük. Az egyetlen dolog, ami a miniszterelnök figyelmét felkeltette – ahogyan azt kell is -, az a gazdasági hatás, amit mindez okozhat – mondta Nides, utalva azon neves közgazdászok egyre növekvő listájára, akik arra figyelmeztettek, hogy az ilyen drasztikus intézkedések végrehajtása a demokratikus jelleg mellett Izrael pénzügyi helyzetének is árthat.

Nides elismeréssel adózott, Netanjahu az izraeli gazdaság növekedése érdekében az elmúlt évtizedekben tett erőfeszítéseiért.

Azt mondjuk a miniszterelnöknek – ahogy én is mondom a gyerekeimnek -, hogy pumpálja a féket, lassítson és próbáljon meg konszenzusra jutni, hozza össze a pártokat, – érvelt Nides egy csütörtöki CNN podcast-interjú során, hozzátéve az amerikaiak azon üzenetét, miszerint nem tudnak segíteni Netanjahunak a számára fontos kérdésekben, amikor ég a hátsó udvar.

Az igazságügyi átalakítás kérdésében Nides megismételte, hogy az Egyesült Államok nem fogja megmondani a javasolt jogi átalakítás egyes részeivel kapcsolatban álláspontját, például hogyan nevezzék ki a Legfelsőbb Bíróság bíráit, amelyről a Kneszet hétfőn szavaz első olvasatban, ugyanakkor

az egyetlen dolog, ami összeköti országainkat, az a demokrácia érzése és a demokratikus intézmények fontosságának érzése, – tisztázta Nides.

Új Kelet Live Podcast különkiadása október 19-én Új Kelet Live

Podcast különkiadás
  1. Új Kelet Live Podcast különkiadása október 19-én
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 5-én
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 4-én
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 3-án
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 2-án
Megosztás

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .