Letartóztatási akció Dzseninben tűzharc közben

ujkelet.live

Az Izraeli Védelmi Erők és a határrendészet csapatai vasárnap fényes nappal a szamáriai Dzseninben (Palesztin Hatóság területe) letartóztatták Dzsibril Zubeidit, a bebörtönzött terrorista Zakaria Zubeidi testvérét, aki a gilboai börtönből megszökött foglyok egyike volt.

A hadsereg közölte, hogy Zubeidi a Tanzim-operatívja – Mahmúd Abbász palesztin elnök Fatah mozgalmának egy militáns frakciója- , aki biztonsági erők elleni terrorista tevékenységekben vett részt, terrortámadásokat tervezett, sőt azzal is gyanúsítják, hogy köze volt Tiran Perro drúz fiú holttestének elrablásában.

Zubeidi megadta magát a katonáknak, amikor az erők megérkeztek az épülethez, ahol tartózkodott.

Az izraeli csapatokra fegyveresek tüzeltek az épületekből, de nem találták el őket. Az izraeli katonák viszonozták a tüzet. A Palesztin Iszlám Dzsihád dzsenini zászlóalja és a Hamász katonai szárnya egyaránt bejelentette, hogy az ő operatívjaik állnak a tűzharc mögött.

A Palesztin Hatóság egészségügyi minisztériuma négy sebesültről számolt be.

A hadsereg szerint robbanóanyagokkal és kövekkel is dobálták az erőket az akció során. Továbbá a katonák a kutatások során lőszert találtak egy autóban.

Mindeközben

A biztonsági erők és a polgári közigazgatás vasárnap megkezdte három épület lerombolását, amelyeket az éjszaka folyamán engedély nélkül emeltek Nyugat-Binjaminban.

A múlt hónapban a biztonsági erők kiürítették az „Or Haim” előőrsöt, amelyet Haim Druckman rabbi emlékére hoztak létre Szamáriában.

Joáv Gallant védelmi miniszter rendelte el a kiürítést, annak ellenére, hogy Becalel Szmotrich miniszter parancsot adott a Kormányzati Tevékenységek Koordinátora a Területeken vezetőjének, hogy állítsa le az evakuálást, és ne hajtsa végre az ügy megvitatásáig.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt Új Kelet Live

🎙️Ebben az epizódban az izraeli légi piac legfrissebb fejleményeitől kezdve a floridai merényletterven át a legújabb belpolitikai botrányokig elemzzük a legfontosabb híreket.Az epizód témái:Újabb szereplő a Tel-Aviv–New York vonalon: Az Israir megkapta a végleges FAA-engedélyt az USA-ból. Hogyan alakul át az izraeli légi piac a nemzetközi légitársaságok kiesése és a United, a Delta, valamint az American Airlines döntései árnyékában?A háború lélektani nyomai a gyerekeken: A Walla friss felmérése rávilágít, hogy a szülők csaknem 90%-a szerint a februárban kirobbant iráni háború és az iskolabezárások komolyan megviselték a fiatalokat. Miért elégedetlenek a szülők az Oktatási Minisztérium válságkezelésével?Jonathan Pollard visszatér: A 30 évet ült volt kém elindul a Kneszet-választásokon. Milyen céllal lépett szövetségre Sharren Haskel pártjával, és mit jelent ez a „Harmadik blokk” számára?Iráni merényletkísérlet Jair Netanjahu ellen: Kiderült, hogy a miniszterelnök Miami közelében élő fiát teheráni ügynökök tartották megfigyelés alatt. Milyen részleteket derített ki az amerikai és az izraeli hírszerzés?Fegyveres testőrök a tel-avivi tengerparton: Ismét vihart kavartak a Netanjahu védelmét ellátó Sabak 730-as egységének biztonsági intézkedései. Vajon indokolt keménység vagy túlzó erődemonstráció történt?
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

Letartóztatási akció Dzseninben tűzharc közben” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.