ujkelet.live
Jeruzsálem, Ramallah és a régió számos fővárosa megkönnyebbülten lélegezett fel csütörtök reggel, amikor a Vörös Félhold mentőautó, amely Tiran Perro holttestét szállította, megérkezett az észak-szamáriai Dzsenin közelében lévő Szalem-átkelőhöz.
A holttest visszajuttatása 30 órás közvetett tárgyalások eredménye volt, amelyekben a felek hosszú listája vett részt, és váratlan irányokból érkező fenyegetéseket, ígéreteket és segítségnyújtást tartalmazott, jelentette a Walla hírportál.
Miért fontos
Magas rangú izraeli tisztviselők és nyugati diplomaták, akik közvetlenül részt vettek a tárgyalásokon, elismerték, hogy ha Tiran Perro holttestét nem szállították volna vissza Izraelbe csütörtök reggel, az Izraeli Védelmi Erők nagyszabású hadműveletet indított volna Dzseninben, amely mindkét oldalon sok áldozatot követelt volna.
,,Mindenki megértette, hogy vérfürdő lehetett volna belőle” – mondta a Walla által idézett nyugati diplomata.
Mi történt
Az autóbaleset, amelyben Perro megsérült, kedd délután történt, holttestének elrablása pedig este, miután több órán át a dzsenini kórházban volt.
Egy izraeli tisztviselő azt mondta, hogy a Perro holttestét elraboló fegyveres csoport élén egy olyan férfi állt, aki családi kapcsolatban áll a dzsenini Al-Aksza Mártírok Dandárok terrorista csoport korábbi dzsenini vezetőjével, Zakaria Zubeidivel – aki jelenleg izraeli börtönben ül – de őt magát inkább a Palesztin Iszlám Dzsihád terrorszervezettel azonosítják.
Az izraeli tisztségviselő szerint a fegyveres csoport vezetőjének egy másik családtagja a közelmúltban életét vesztette az izraeli hadsereggel folytatott összecsapásban, holtteste pedig Izraelnél maradt. Egy másik rokona pedig izraeli börtönben van.
Az izraeli értékelés szerint a fegyveresek úgy gondolták, Tiran holtteste alku tárgyaként szolgálhat az Izraelnél lévő palesztinok maradványainak kiadatására, de az incidens, amibe keveredtek, túlnőtt rajtuk.
A színfalak mögött
A Walla által idézett nyugati diplomata szerint nem sokkal azután, hogy értesült az elrablásról, a palesztinokkal katonai összekötőként szolgáló COGAT vezetője felvette a kapcsolatot az ENSZ közel-keleti békefolyamatokért felelős koordinátorával, Tor Wenneslanddal, tájékoztatta őt a helyzetről, és segítségét kérte a holttest visszajuttatásában.
Az ENSZ-megbízott azon tanakodott, hogy menjen-e azonnal Dzseninbe, mivel épp csak egy nappal korábban békült ki a palesztin hírszerzés vezetőjével, Madzsed Faradzs-dzsal akinek nagyon nem tetszett Wennesland korábbi Dzseninben tett látogatása, és több hétig bojkottálta.
Wennesland beszélt Faradzs-dzsal, és konzultált vele. A nyugati diplomata szerint a palesztin hírszerzés vezetője világossá tette, hogy ő intézi az ügyet, és nincs szükség arra, hogy az ENSZ-megbízott Dzseninbe menjen. Wennesland belement, és világossá tette, hogy koordináció nélkül nem fog intézkedni. Egy magas rangú izraeli tisztviselő azt mondta, hogy Izrael világossá tette, hogy számára az lenne a legjobb, ha a Palesztin Hatóság kezelné az ügyet és oldaná meg a válságot.
Vezető izraeli tisztviselők szerint az Egyesült Államok Biztonsági Koordinátora (USSC), Michael Fenzel felvette a kapcsolatot a Palesztin Hatóság vezető tisztségviselőivel, és tisztázta, hogy az Egyesült Államok elvárja tőlük, hogy intézkedjenek a holttest kiadása érdekében Izraelnek.
Egy magas rangú izraeli tisztviselő elmondta, hogy az incidens kezdetétől fogva Mahmúd Abbász, a Palesztin Hatóság elnöke utasította a palesztin biztonsági szerveket, hogy tegyenek meg mindent a holttest visszaszolgáltatása érdekében. Az ügyet Faradzs és Abbász bizalmasa, Huszein al-Sejk palesztin miniszter intézte.
Egy nyugati diplomata és egy magas rangú izraeli tisztviselő azt mondta, Faradzs, al-Sejk és embereik munkához láttak, és aktiválták kapcsolataikat a dzsenini menekülttáborban, különösen a Fatahhoz köthetőket. Nem mindenki lelkesedett, hogy segítsen a Palesztin Hatóságnak, amely az elmúlt években levette a kezét Dzseninről.
Ezzel egy időben Wennesland ENSZ-megbízott felvette a kapcsolatot a Palesztin Iszlám Dzsihád Damaszkuszban élő vezetőjével, Ziad Nahalával. Egy nyugati diplomata szerint Nahala tisztázta, hogy nem az ő szervezete áll a holttest elrablásának hátterében, és ez egy spontán esemény, amelyet fiatalok egy csoportja hajtott végre. Meglepő módon terrorista vezér beleegyezett, hogy megpróbál segíteni.
Időközben Jeruzsálemben egyeztetések folytak a kérdésben Jáir Lapid miniszterelnök, Beni Gantz védelmi miniszter és a védelmi szervezetek magas rangú tagjai között. Egy magas rangú izraeli tisztviselő megjegyezte, hogy Lapid és Gantz úgy döntött, hogy nem beszél közvetlenül a palesztin oldal egyik tisztviselőjével sem, hogy ne forduljon az incidens politikaivá.
Izraelben úgy döntöttek, hogy az incidenst humanitáriusként határozzák meg, és a kapcsolattartást a COGAT vezetőjére, Gasszán Alian vezérőrnagyra bízzák. Egy vezető izraeli tisztviselő megjegyezte, hogy Izrael az első pillanattól kezdve világossá tette, hogy nem fog tárgyalni, és nem ad semmit a holttest visszaadásáért cserébe.
Kedd este úgy tűnt, megtörtént az áttörés, amikor a palesztin hírszerzés vezetőjének, Faradzsnak sikerült megegyezésre jutnia a fegyveresekkel. A Vörös Félhold mentője megérkezett a menekülttáborba, hogy visszavigye a holttestet a kórházba, de a fegyveres csoport vezetője az utolsó pillanatban meghátrált.
Szerda reggel fokozódott az aggodalom Jeruzsálemben az ügy kuszasága miatt, amikor a jeruzsálemi terrortámadás tovább fokozta a feszültséget.
Ha mindez nem lenne elég, Izraelben a délelőtti órákban nem tudták elérni telefonon Faradzsot és al-Sejket, ami még jobban növelte a feszültség szintjét.
Vezető izraeli tisztségviselők közölték, hogy Lapid miniszterelnök szerda délutánra összehívott helyzetértékelésén úgy döntöttek, hogy egyértelmű üzenetet küldenek a Palesztin Hatóságnak és a holttest elrablóinak – ha a holttestet rövid időn belül nem juttatják vissza Izraelbe – az Izraeli Védelmi Erők hadműveletet indít Dzseninben a visszaszerzésére.
Lapid a helyzetértékelés után felhívta a kormányalakítással megbízott Benjámin Netanjahut, hogy tájékoztassa.
„Így vagy úgy de visszaszerezzük a holttestet, de nem fogok újabb névvel bővült foglyok és eltűnt személyek aktát hagyni az asztalodon” – mondta Lapid Netanjahunak.
Eközben a terepen úgy tűnt, hogy a dolgok kikerülhetnek az irányítás alól.
Egy magas rangú izraeli tisztviselő szerint szerda délután az Izraeli Védelmi Erők megakadályozta, hogy drúz izraeli állampolgárok egy csoportja bejusson Dzseninbe, hogy megpróbálja visszaszerezni a holttestet.
Faradzs és emberei továbbra is tartották a kapcsolatot az emberrablókkal, és továbbították nekik Izrael fenyegető üzeneteit.
,,Világossá tettük az emberrablók számára, hogy a veszteség ára sokkal nagyobb lesz számukra, mint a remélt haszon” – mondta egy izraeli tisztviselő.
Szerdán, amikor Aviv Kochavi vezérkari főnök bejelentette, hogy megszakítja egyesült államokbeli látogatását és visszatér Izraelbe, Wennesland üzenetet közvetített Nahalának, jelezve, hogy Izrael hamarosan el akarja indítani az akciót Dzseninben.
Nem sokkal később az emberrablók meglepő telefonhívást kaptak. Egy nyugati diplomata és egy izraeli tisztviselő szerint a Palesztin Iszlám Dzsihád vezetője felhívta a fegyveres csoport vezetőjét, és a holttest visszaadását kérte.
,,Nahala megértette, hogy ez az esemény olyan széles konfliktushoz vezethet, amely jelenleg nem szolgálja a Palesztin Iszlám Dzsihád érdekeit”- mondta a nyugati diplomata.
Szerda este nőtt az optimizmus Izraelben – a COGAT és a Sabak belbiztonsági szolgálat vezetője úgy értékelték, hogy az ügy a megoldás felé halad. Hajnali három felé az emberrablók úgy döntöttek, hogy engednek a nyomásnak. Magas rangú izraeli tisztviselők szerint egyelőre nem világos számukra, hogy a Palesztin Hatóság megállapodást kötött-e a fegyveresekkel az ügy lezárása érdekében.
Az emberrablók felhívták a palesztin hírszerzést, és elmondták nekik, hol van a holttest. Az üzenet kézhezvételétől számított perceken belül a palesztin titkosszolgálat munkatársai elmentek Perro holttestéért a menekülttáborba, és a Szalem-átkelőhöz szállították, ahol azonosították.
A nagy kép
Nyugati diplomaták szerint az ügy újabb bizonyítékul szolgál a Palesztin Hatóság veszélyes helyzetére, valamint szétesésének és a terület feletti ellenőrzés elvesztésének folyamatának.
,,Senki sem hitte, hogy a Hatóság vissza tudja szolgáltatni a holttestet” – mondta egy nyugati diplomata.
Magas rangú izraeli tisztviselők hangsúlyozzák, hogy az esemény jelentős próbatétel volt a Palesztin Hatóság számára, és – még ha meglepő is – állta a sarat.
,,A holttest visszaadásának elmulasztása stratégiai csapást jelenthetett volna a Palesztin Hatóság számára – igazi katasztrófát” – mondta egy magas rangú izraeli tisztviselő.
[…] Vérfürdővel végződhetett volna: Így került haza Dzseninből az izraeli fiatal holtteste […]
[…] Vérfürdővel végződhetett volna: Így került haza Dzseninből az izraeli fiatal holtteste […]