Párizs: Macron-Netanjahu találkozó

ujkeletlive

A kiemelt izraeli biztonsági helyzet és a tömeges tüntetések közepette, Benjámin Netanjahu miniszterelnök hétvégére, hivatalos látogatásra Párizsba érkezett.

Decemberi hatalomba való visszatérése óta jegyzett második diplomáciai útján, a miniszterelnök tárgyalásokat folytatott Emmanuel Macron francia elnökkel – közölte az Élysée-palota, amely során arra sürgette Franciaországot, hogy támogassa az Irán elleni szigorított szankciók bevezetését, és növelje az elrettentő erőt az Iszlám Köztársasággal és szövetségeseivel szemben.

A francia elnöki palota által kiadott közleményben, Macron szilárd határozottságra szólított fel Irán fejvesztett rohanásával szemben, amelynek elkerülhetetlen következményei lennének, amennyiben folytatódna.

https://twitter.com/EuropeF24/status/1621319205235851265?t=iQA_IjIt44ttAZxoqNPjHQ&s=19

Továbbá, a két vezető közös nyilatkozatban kifejezte ki együttműködési szándékát Irán destabilizáló közel-keleti tevékenységei, illetve az ukrajnai offenzívát illetően, Oroszország teheráni támogatása ellen,- tette hozzá az Elysée.

A francia államfő hangsúlyozta, hogy az ukrajnai orosz agresszió iráni támogatása szankcióknak és növekvő elszigeteltségnek teszi ki Iránt.

A zsidó állam és a palesztinok közötti növekvő erőszakkal kapcsolatban, Macron sürgette Netanjahut, miszerint kormánya kerüljön el minden olyan intézkedést, amely az erőszak spirálját tovább szíthatja, – áll a palota közleményében, hangsúlyozva továbbá, Franciaország elkötelezettségét a jeruzsálemi szent helyek történelmi status quó-ja mellett, valamint tolmácsolta a telepes építkezések elleni határozott véleményét.

Macron hivatala a találkozó előtt közölte, miszerint a francia vezető megismétli, hogy az izraeliek és palesztinok közötti erőszak körforgását tápláló intézkedéseket a feleknek kerülniük kell, ugyanakkor ismét kijelentette, hogy Franciaország szolidaritását ajánlja fel Izraelnek a terrorizmussal szemben.

https://twitter.com/IsraeliPM/status/1621285204894547973?t=PcaZInonFsSBNdQBCAPYZg&s=19

Franciaország, az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagja, jelenléte a Földközi-tengeren meghatározó, és történelmi befolyással rendelkezik Libanonban.

Ilymódon, Macron jelentős szerepet játszott Izrael és Libanon között tavaly létrejött tengeri megállapodás véglegesítése kapcsán, illetve köztudott, hogy Franciaország régióbeli befolyásának kiterjesztésén dolgozik.

Franciaország egyetért azzal, hogy Iránnal szemben keménységre van szükség, mivel az atomprogram veszélyes fordulóponthoz jutott, illetve aggodalommal tekint Teherán szerepére az ukrajnai háborúban, – közölte korábban az AFP-nek egy diplomáciai forrás. Netanjahu pedig azáltal, hogy kijátssza az Ukrajna-kártyát, azt reméli, hogy megszilárdítja a nyugati Irán-ellenes frontot – mondta David Khalfa, a párizsi székhelyű Jean Jaures Alapítvány egyik munkatársa.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt – Új Kelet Live

🎙️ Ebben az epizódban az izraeli és a közel-keleti események legfontosabb, legérdekesebb háttereit hozzuk el nektek.Az adás tartalmából:• Diplomácia: Volodimir Zelenszkij kijevi találkozója az izraeli delegációval és az iráni drónfenyegetés közös gyökerei. • Terrorakció meghiúsítva: Életfogytiglani a londoni izraeli nagykövetség elleni támadási kísérletért. • Belpolitikai vihar és botrány: Miért finanszíroz a rendőrségi nyomozás alatt álló Ejal Golan-koncertet a Nemzetbiztonsági Minisztérium? • A háború rejtett ára: Megrázó statisztikák az ERAN lelkisegély-szolgálat friss jelentéséből a társadalmi traumákról és a magányról.• Egy legenda távozása: Elhunyt Joszef Hagoel, aki a híres „Ballada a szanitécről” című dal ihletője és a hatnapos háború h hőse volt.Tartsatok velünk ezen a héten is, hogy képben legyetek a legfrissebb izraeli és közel-keleti fejleményekkel!👉 Nyomj a Követés (Follow) gombra, hogy ne maradj le az új epizódokról, és ha tetszett az adás, értékeld a műsort Spotify-on!
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.