Otzma Jehudit-képviselő: Gantzot és Lapidot le kell tartóztatni árulásért

ujkelet.live

Cvika Fogel, az Otzma Jehudit párt tagja, akit a Kneszet Közbiztonsági Bizottságának elnöki posztjára jelöltek ki, kedden a Kan közszolgálati műsorszolgáltatónak nyilatkozva kijelentette, hogy ,,Jáir Lapidot, Beni Gantzot, Jáir Golánt és Mose Jáálont le kell tartóztatni” hazaárulásért.

,,Ezt a négyet meg kell állítani – ők a legveszélyesebb emberek jelenleg” mondta Fogel.

Arra a kérdésre, hogy mi a letartóztatás oka, a következőt válaszolta:

„Nem tüntetésről beszélnek, nem zászlókról vagy bármi másról. Most háborúról beszélnek, és háborúra szólítanak. Ha tüntetésre szólitanának, megadnám nekik a tüntetés jogát. De ellenségként kezelnek. Ez hazaárulás, és okot ad a letartóztatásra.”

Jáir Lapid, az ellenzék vezetője Twitteren reagált:

,,Egyértelmű volt, hogy idáig jutunk. A nem demokratikus országokban a kormány mindig azzal fenyeget, hogy letartóztatja az ellenzék vezetőit.”

Háttér

Járiv Levin igazságügyi miniszter (Likud) szerdán egy sajtótájékoztatón bemutatott a kormány átfogó igazságügyi reformjának tervét, mely célja, hogy korlátozza az izraeli Legfelsőbb Bíróság és a kormány jogi tanácsadóinak hatalmát.

A terv miatt szombat este több ezren vonultak az utcákra Tel-Avivban.

Hétfő este Lapid találkozott az ellenzéki pártok vezetőivel, és Twitteren azt írta: ,,Együtt fogunk harcolni a kormány veszélyes lépései ellen.”

Beni Gantz volt védelmi miniszter és vezérkari főnök csatlakozott, és azt írta, hogy ,,együtt fogunk fellépni az izraeli demokrácia lábbal tiprására tett kísérlet ellen. Ez nem igazságszolgáltatási reform, ez egy rezsimpuccs”.

  • Gantz korábban figyelmeztette Benjámin Netanjahu miniszterelnököt, hogy ha nem folytatnak megbeszéléseket a reformról, Izrael polgárháborúba sodródhat, de nem szólított ilyenre.

Jáir Golán volt meretzes képviselő és volt helyettes vezérkari főnök kedden ,,széles körű” polgári zavargásokra szólított.

„Barátaim, a rosszindulatú és gonosz kormánnyal szemben egyetlen út van: egy nagyszabású polgári felkelés” – írta Golán Twitteren.

„Holnap reggeltől meg kell változtatnunk a gondolkodásmódunkat” – folytatta. ,,Nincs több illemtudó tüntetés szombat este, nincs több posztolás és nincs több siránkozás és sírás. Csak cselekvések. Csak eredmények. A vállalkozások bezárnak, a szolgáltatások leállnak, az utakat elzárják, és azok, akik úgy tesznek, mintha korrupt, hedonista, szélsőséges és sötét embereket használva uralkodnának, rájönnek, hogy a nép a szuverén. Hazánk sorsát mi határozzuk meg. A hatalom a népé, és ez nem fog megtörténni határozott és bátor küzdelem nélkül.”

Kedd reggel Mose Jáálon volt védelmi miniszter és vezérkari főnök felhívást intézett Kobi Sabtáj rendőrfőkapitányhoz:

,,Rendőrfőkapitány, teljes dicsőségükben láttuk a rendőröket, lehetővé téve a tiltakozást Jeruzsálemben, Tel-Avivban és Haifán, ahogy az egy demokratikus országhoz illik. Ne feledje, hogy vannak parancsok, amelyek felett fekete zászló lobog. Nem az ön hibája, hogy egy minisztert állítottak ön fölé, aki egy elítélt bűnöző” – utalt Itamar Ben-Gvir nemzetbiztonsági miniszterre.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt – Új Kelet Live

🎙️ Epizód leírása: Egyetemi jogi csaták, kemény belpolitikai beszólások, belső szivárogtatások és egy meglepő kulturális fordulat az ultraortodox közösségben. Túl Lépett a hatáskörén a kollégium? Miért törölte el a Tel-avivi Egyetem fegyelmi bizottsága a hallgató kilakoltatását, akit egy laptopra ragasztott politikai matrica miatt akartak kitenni?Irányváltás a jobboldalon: Moshe Feiglin éles szavakkal illette néhai Jichák Rabin miniszterelnököt egy podcast-interjúban, miközben az október 7-i eseményekért az oslói szemléletmódot tette felelőssé.Katona- és emberhiány a fronton:  Szmotrich pénzügyminiszter állítja, hogy a katonák túlterheltsége nem a háredi sorozás elmaradásának következménye – de mit mond erről az izraeli hadsereg?Kiszivárgott WhatsApp-üzenetek: Kellemetlen belső beszélgetések kerültek nyilvánosságra, amelyekből kiderül, mit gondol valójában a miniszterelnök tanácsadója Binjámin és Szara Netanjahuról.Háredi képregény-forradalom: Hogyan törtek be a világi Moszad-ügynökök, vadászpilóták és az október 7-i események a szigorúan zárt ultraortodox gyerekkönyvek világába?A szokásos bónusz téma.Tartsatok velünk ezen a héten is, hogy képben legyetek a legfrissebb izraeli és közel-keleti fejleményekkel!👉 Nyomj a Követés (Follow) gombra, hogy ne maradj le az új epizódokról, és ha tetszett az adás, értékeld a műsort Spotify-on!
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

“Otzma Jehudit-képviselő: Gantzot és Lapidot le kell tartóztatni árulásért” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Idei – kis arányú – győzelmével Netanjahu az orbanizálódás útjára tévedt. Másik út használata előnyösebb lenne, különben rövid életű lesz az uralma.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.