Tragédia a kórházban: Tűz ütött ki, holtan találtak egy beteget

ujkelet.live

Tragédia Beerseván: Egy beteg életét vesztette a szerda kora reggel kitört tűzben a Szoroka Kórház egyik osztályán. Két másik beteg, akik légúti megbetegedések miatt kerültek kórházba, közepesen súlyos állapotban vannak füst belélegzés miatt.

Az előzetes vizsgálat során kiderült, hogy a tűz a negyedik emeleti belső kórteremben egy kigyulladt matrac miatt keletkezett.

  • A tűzoltó és mentőcsapatok átvették az irányítást a tűz felett, és kimentettek mintegy 25 embert, akik közül néhány ágyhoz és oxigénpalackhoz volt kötve. Az egészségügyi dolgozókat és egy beteg családját szintén evakuálták az épületből.
  • A tűzoltóság közölte, hogy az egyik betegre életjelek nélkül találtak.
  • A kórház közleménye szerint a férfit oxigénnel kezelték, de további részletekkel nem szolgált.
  • A tűzoltóság bejelentette, hogy egy speciális nyomozócsoportot állítottak fel az eset kivizsgálására.

Mit mondanak

,,Ismerünk olyan eseteket, amikor a magyarázatok ellenére az emberek oxigénes szobában dohányoznak” – nyilatkozta a kórház igazgatója, Dr. Slomi Kodes a Kan közrádiónak.

,,Úgy tűnik, ez egy újabb esete, a ‘velem ez nem fog megtörténni’-nek”.

Alex, aki édesanyjával volt a leégett osztályon, felidézte, hogy pillanatokkal a tűz előtt „kijött egy srác, és segítséget kért a nővérektől, nehezen kapott levegőt. Az egyik nővér azt mondta, ‘pár percen belül bemegyek hozzád'”.

,,Egy pillanat múlva hallottam, ahogy kiabálja: ‘Segítség, segítség’. Berontottam a szobába és láttam, hogy ég. Kiabáltam, hogy hozzanak tűzoltó készüléket, leöntöttem vízzel, olyan volt, mint a filmekben. Amikor beléptem a szobába láttam, hogy ég. Talán 20 másodperc telt el attól a pillanattól kezdve, hogy segítséget kért, amíg égni kezdett.”

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt – Új Kelet Live

🎙️A mai epizódban 5 kiemelt hírt hoztunk el a világ különböző pontjairól.Az adás témái:Áttörés az 1994-es argentínai merénylet ügyében: Hivatalosan is vádat emeltek hét iráni és egy libanoni állampolgár ellen a 85 áldozatot követelő AMIA zsidó közösségi központ elleni robbantás kapcsán. Elindulhat a tárgyalás a vádlottak jelenléte nélkül?Diplomaták és polgármesterek szópárbaja: Zohran Mamdani New York-i polgármester szerint a Nemzetközi Büntetőbíróság elfogatóparancsa alapján le kellene tartóztatni az ENSZ-be érkező Netanjahut, bár elismerte, hogy nincs jogköre erre. Az izraeli miniszterelnök éles videóüzenetben válaszolt.Szélsőjobboldali követelések Izraelben: Itamar Ben-Gvir a Védelmi Minisztériumot, Tally Gotliv az Igazságügyi Minisztériumot követeli az október 27-i választások előtt. Milyen radikális változtatásokat terveznek?A félbehagyott és nem használt alagút: Állami pénzből épült légkondicionált átjáró Netanjahu otthona és a zsinagóga között Jóm Kipurra, de végül senki sem használta.9000 életmentő műtét: Egy kilencéves malawi kislány lett a Save A Child’s Heart szervezet 9000. megműtött gyermeke.És a szokásos bónusz téma.Ne felejts el feliratkozni a csatornára!
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.