Netanjahu kormányalakítási határideje éjfélkor jár le

ujkelet.live

Benjamin Netanjahu kormányalakítással megbízott miniszterelnök-jelöltnek éjfélig kell tájékoztatnia Jichák Herzog elnököt a koalíció sikeres megalakítását illetően. A november eleji választások után Netanjahu megbízása 28 napos határidőre szólt, de a folyamatban lévő megállapodások összetettségére hivatkozva, a Likud vezér a lehetséges két hetes hosszabbításra is bejelentette igényét, az elnök azonban további tíz napot engedélyezett a tárgyalások lezárására.

A héber médiában megjelent riportok szerint Netanjahu várhatóan nem várja meg az éjféli terminus véget, hanem még a nap folyamán bejelenti, miszerint képes kormányt alakítani, mivel kevésbé látszik valószínűnek, hogy a Herzog révén visszatartott további négy nap hosszabbításra újabb kérelmet nyújtana be.

A Kan közszolgálati műsorszolgáltató szerint Netanjahu valószínűleg telefonon fogja közölni Herzoggal, hogy összeállította hatodik kormányát, állítólag mellőzve a kamerákat és fotósokat.

Ugyanakkor Netanjahunak tájékoztatnia a Kneszet elnökét is, Járiv Levint (Likud), pártja második számú vezetőjét és közeli bizalmasát, akit a múlt héten választottak meg a parlament elnökének, hogy megkönnyítse több, Netanjahu szélsőjobboldali és ultraortodox szövetségesei által szorgalmazott törvényjavaslat gyorsított jóváhagyását.

Levinnek tájékoztatnia kell a Kneszetet, és ezt követően Netanjahunak hét napja lesz arra, hogy a plénum előtt ratifikálja az uj kormányt.

Eközben a Kneszet elnök és a Likud vezér, értelemszerűen a leendő koalíció tagjainak jóváhagyásával, úgy döntött, hogy befagyasztja a törvényhozást jövő hétfőig. Ilymódon a hét napos visszaszámlálást meghosszabbítva, Netanjahu a kormány beiktatásának határidejét kitolhatja akár január 2-ig. Az újabb időhúzásra nyilvánvalóan azért van szükség, hogy a koalíciós követelésekre vonatkozó törvényjavaslatokat – az előzetes megállapodásnak megfelelően még a kormányalakítás előtt, a Kneszetben dűlőre vigyék.


A Likud és a vele szövetséges frakciók által szorgalmazott törvényjavaslatok, melyek a következő kormány megalakulásának függvényei:

• a kormányalakítást követően hivatalba lépő radikális jobboldali nemzetbiztonsági miniszter, Itamar Ben Gvir (Otzma Jehudit) jogkörének kibővítéséről szóló törvényjavaslat;

• törvényjavaslat, amely lehetővé teszi az ultranacionalista Vallásos Cionizmus Párt jelöltje [Betzalel Szmotrich] számára, hogy a Júdea és Szamáriai telepes és palesztin építkezések szabályozását felügyelő minisztert [a védelmi minisztériumon belül] nevezzen ki;

• illetve egy törvényjavaslat, amely elhárítja, a Sász vezetője – Árje Deri útjában álló törvényi akadályokat a belügy illetve az egészségügyi miniszteri kinevezését illetően, annak ellenére, hogy jelenleg adócsalásért felfüggesztett börtönbüntetés alatt áll.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt – Új Kelet Live

🎙️ E heti adásunkban a legfrissebb izraeli eseményeket és érdekes történeteket foglaljuk össze: görögországi bombafenyegetéstől az Arkia dolgozóinak tiltakozásán át egy egyedülálló, 3300 éves egyiptomi amulett megtalálásáig.Az adás témái:Görögországi bombafenyegetés egy izraeli hajón – Robbanószerkezetet kerestek búvárok és kutyák a Mano Maritime Crown Iris nevű luxushajóján Szirosz szigeténél. Az izraeli védelmi szervek közreműködésével lefolytatott átkutatás végül nem talált gyanús tárgyat.Az Arkia légitársaság dolgozóinak tüntetése – Több mint 300 alkalmazott vonult utcára Tel-Avivban a többségi tulajdonosok tőkeemelési tervével és a várható dolgozói részesedés-hígítással szemben.Boy George a Nova fesztivál helyszínén – A világhírű énekes ellátogatott az október 7-i mészárlás helyszínére, és beszélt a tragédia ihlette új daláról (We Will Dance Again).3300 éves egyiptomi amulett Tel Gezerben – Egy 17 éves amerikai cserediák véletlenül egy bronzkori, kobra- és szkarabeusz-motívumos pecsétet talált tanulmányútja során.Dubi, a játékmaci bejárja Európát – Az izraeli útlevéllel és úti naplóval utazó plüssmaci egy prágai konferencián is felbukkant, hogy erősítse az európai zsidó iskolások közösségi identitását.A szokásos bónusz epizód.Tartsatok velünk ezen a héten is, hogy képben legyetek a legfrissebb izraeli és közel-keleti fejleményekkel!👉 Nyomj a Követés (Follow) gombra, hogy ne maradj le az új epizódokról, és ha tetszett az adás, értékeld a műsort Spotify-on!Sábát sálom!
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.