Esti rövidek: Politikai adok-kapok, veszélyben a demokrácia?

ujkelet.live

A FŐÜGYÉSZ FIGYELMEZTETÉSE

Gali Baharav-Miara főügyész a Haifai Egyetem jogi konferenciáján felszólalva csütörtökön kijelentette, hogy az alakulóban lévő kormány által gyorsított eljárásban tárgyalt törvényjavaslatok „jelentős változást jelentenek a kormányzásban”, tehát komolyabb megfontolást és vitát igényelnek.

A főügyész aggodalmának adott hangot a Legfelsőbb Bíróság döntéseit felülíró törvény és a minisztériumi jogi tanácsadók politikai, nem pedig szakmai alapú kinevezésére irányuló tervek, valamint a rendőrségért felelős miniszter rendőrfőkapitány feletti hatalmát növelő jogszabályok miatt.

„E kezdeményezések célja az igazságszolgáltatás hatalmának csökkentése” , valamint „az Alaptörvény: Emberi méltóság és Szabadság – befolyásának csökkentése”, mondta Baharav-Miara.

,,Az átfogó és hosszú távú jövőkép nélküli javaslatok e csoportja felboríthatja a kormányzat közötti fékek és egyensúlyok rendszerét, főleg, ha elhamarkodottan hajtják végre őket.”

Általánosabban szólva a főügyész azt sugallta, hogy veszélyben az izraeli demokrácia.

„Azt mondják, hogy a szabadság ára az örök éberség. Ez mindig helytálló, a mi időnkben is. Még egy olyan országban, ahol a kormányt demokratikusan választják meg, a többségi uralom elve nem elegendő a szabadság és egyenlőség biztosításához mindenki számára.”

BEN-GVIR VÁLASZA

A szélsőjobboldali Otzma Jehudit vezetője, Itamar Ben-Gvir, aki egy kibővített rendőrségi minisztérium irányítását készül átvenni, kritizálta a főügyészt, amiért antidemokratikusnak minősítette a megalakítás előtt álló kormány törvényhozási erőfeszítéseit.

„A főügyész tévesen azt hiszi, hogy ő Izrael igazi miniszterelnöke. Bármely törvény, amellyel nem ért egyet, számára ‘veszélyt jelent a demokráciára’” – mondta Ben-Gvir.

„Kár, hogy nem vesz részt a Kneszetben a törvényjavaslat megvitatásán, mert akkor rájött volna, hogy az a baj, hogy a rendőrség szabályzata nem engedi, hogy a miniszter alakítsa a politikát, pedig a gyakorlatban minden szakember úgy gondolja, hogy a miniszternek kéne neghatároznia”.

LAPID ÜZENETE NETANJAHUNAK

Jáir Lapid leköszönő miniszterelnök felszólította a kormányalakítással megbízott Benjamin Netanjahut, hogy tartsa kordában koalíciós partnereit, Ben-Gvir főügyészről tett kommentje után.

„Felszólítom Netanjahut, hogy tartsa kordában partnereit. Netanjahu gyenge, és Ben-Gvir kihasználja ezt, hogy mint közönséges gengszter letámadja a főügyészt” – mondta Lapid.

„A jogi eljárások lenézése, a gyorsított törvényhozás még a kormány megalakulása előtt és a reagálni nem tudó tisztviselők elleni támadás sérti az állam értékeit” – tette hozzá Lapid.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt – Új Kelet Live

🎙️ Epizód leírása: Egyetemi jogi csaták, kemény belpolitikai beszólások, belső szivárogtatások és egy meglepő kulturális fordulat az ultraortodox közösségben. Túl Lépett a hatáskörén a kollégium? Miért törölte el a Tel-avivi Egyetem fegyelmi bizottsága a hallgató kilakoltatását, akit egy laptopra ragasztott politikai matrica miatt akartak kitenni?Irányváltás a jobboldalon: Moshe Feiglin éles szavakkal illette néhai Jichák Rabin miniszterelnököt egy podcast-interjúban, miközben az október 7-i eseményekért az oslói szemléletmódot tette felelőssé.Katona- és emberhiány a fronton:  Szmotrich pénzügyminiszter állítja, hogy a katonák túlterheltsége nem a háredi sorozás elmaradásának következménye – de mit mond erről az izraeli hadsereg?Kiszivárgott WhatsApp-üzenetek: Kellemetlen belső beszélgetések kerültek nyilvánosságra, amelyekből kiderül, mit gondol valójában a miniszterelnök tanácsadója Binjámin és Szara Netanjahuról.Háredi képregény-forradalom: Hogyan törtek be a világi Moszad-ügynökök, vadászpilóták és az október 7-i események a szigorúan zárt ultraortodox gyerekkönyvek világába?A szokásos bónusz téma.Tartsatok velünk ezen a héten is, hogy képben legyetek a legfrissebb izraeli és közel-keleti fejleményekkel!👉 Nyomj a Követés (Follow) gombra, hogy ne maradj le az új epizódokról, és ha tetszett az adás, értékeld a műsort Spotify-on!
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

“Esti rövidek: Politikai adok-kapok, veszélyben a demokrácia?” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.