Palesztin tinédzserek elrablásával és fogvatartásával gyanúsítanak egy lodi férfit

0

ujkelet.live

A rison lecioni békebíróság vasárnap meghosszabbította öt nappal Ahmed Nidzsam 52 éves lodi lakos őrizetben tartását, akit a palesztin területeken élő két fiú elrablásával gyanúsítanak, jelentette a 13-as csatorna.

Nidzsamot azzal gyanúsítják, hogy két kiskorút, 14 és 16 éveseket három napig rabszolgakörülmények között tartotta. Egyikük megtámadásával és elrablásával is gyanúsítják, bár utóbbi gyanú alacsony intenzitású. Nidzsamot továbbá illegálisan tartózkodó személyek fogva tartásával és foglalkoztatásával is gyanúsítják.

A múltban 19-szer volt elítélve különféle bűncselekményekért, és nemrég szabadult a börtönből.

A tárgyaláson a rendőrség képviselője közölte, hogy a fiatalok egy hónapja dolgoztak Nidzsamnál, három napja egy védett helyre zárta őket, alapvető ellátás nélkül, és a felügyelete nélkül nem hagyhatták el a helységet.

A gyanú szerint a két fiatalt azután zárta be, hogy vitába keveredett velük a munkájukért járó bér miatt.

A tinédzserek kiszabadítása:

Nidzsam ügyvédje azt állította a tárgyaláson, hogy a gyanúsított csak szívességet tett barátjának, az egyik kiskorú édesapjának, aki azt kérte, fogadja be őket. Elmondása szerint Nidzsam nem tagadja, hogy egyikük dolgozott neki, de azt állította, hogy ez a múltban történt.

,,Ahhoz, hogy valakit súlyos bűncselekménnyel, például rabszolgatartásnak minősülő fogvatartással gyanúsíthassunk, jelentős bizonyítékokra van szükség, de a menhelyen volt élelmiszer a hűtőszekrényben” – állította a védelem.

A rendőrség képviselője elutasította a védelem álláspontját, és azt állította, hogy a helyszíni szemle alapján „embertelen körülmények között” tartották őket.

Három nap elzárás után a kiskorúaknak sikerült Nidzsam telefonjáról értesíteniük a rendőrséget. A rendőrök tegnap este érkeztek a helyszínre, és kiszabadították őket.

Az Új Kelet Live éjszakai hírei február 8-án Új Kelet Live

Földrengések Izraelben; Egy újabb nagy ötlet a Likud részéről, amiből Netanjahu profitál, Időjárás
  1. Az Új Kelet Live éjszakai hírei február 8-án
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei február 7-én
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei február 6-án
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei február 5-én
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei február 4-én

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .