Emberrablás és váltságdíj: A terrorelhárító egység szabadította ki a 16 éves fiút

    1

    ujkelet.live

    Egy 16 éves afulai fiatalt elraboltak és egy napig fogva tartottak egy dzsaldzsuliai épületben, majd a rendőrség Jamam terrorelhárító egységének közbelépésével kiszabadult, jelentette a Kan közszolgálati műsorszolgáltató.

    A rendőrség szerint az épületbe való betörés során nyolc gyanúsítottat tartóztattak le emberrablásban való részvételért, amely állítólag bűnözők közötti konfliktust követően történt.

    Az elrabolt egy veszélyeztetett tinédzser, akit a bűnözők “katonaként” használnak. Holonba ment, a gyanú szerint védelmi pénzzel kapcsolatos tevékenység keretében felgyújtott egy üzletet, elkapták, megverték és elrabolták. A bűnözői csoport, amely a gyanú szerint elrabolta a fiút, az arab Dzsaldzsulia közösségbe vitte, és megígérte az őrzőinek, hogy részesülnek az érte követelt több százezer sékel váltságdíjból.

    Tegnap az esti órákban több tucat rendőrnyomozó, valamint a Jamam különleges erői megérkeztek a dzsaldzsuliai telephelyre, és 02:30 körül behatoltak az épületbe, megtalálták az elrabolt személyt, és letartóztattak nyolc emberrablásban részt vevő gyanúsítottat.

    A rendőrség közölte azt is, hogy az emberrablás gyanúja tegnap 13 óra körül merült fel, amikor az izraeli rendőrség tájékoztatást kapott arról, hogy egy 16 éves kiskorút, aki két gyanúsított csoport közötti bűnügyi konfliktusba keveredett, ismeretlen személyek túszként tartanak fogva és váltságdíjat követelnek érte.

    A konfliktus részeként a rendőrség tájékoztatása szerint lövöldözéssel kísért verekedés zajlott csütörtök hajnalban Holonban. Sérülés nem történt. Öt érintett személyt fogott el a körzet bűnüldözési egysége.

    Tegnap délben a rendőrség tudomást szerzett egy felvételről, amelyen az elrabolt fogvatartói azzal fenyegetnek, hogy kárt tesznek a fiúban, ha nem kapják meg a váltságdíjat a szabadon bocsátásáért.

    A videó kézhezvételekor a körzeti parancsnok speciális helyzetértékelést végzett, miközben utasította a nyomozókat, hogy intézkedjenek az elrabolt lokakizálása érdekében.

    A tiszteknek sikerült egy bizonyos létesítményre leszűkíteni a helyszínt, és elkezdtek hosszú távú megfigyeléseket végezni. Amint olyan jelzéseket kaptak, hogy a célszemélyt a kérdéses helyszínen tarthatják fogva, odairányították a különleges erőket, akik sikeres akciót hajtottak végre.

    A gyanúsítottakat és az elrabolt személyt elvitték kihallgatásra. Pénteken kérni fogják a gyanúsítottak fogva tartásának meghosszabbítását a bíróságon.

    Új Kelet Live Podcast különkiadása október 19-én Új Kelet Live

    Podcast különkiadás
    1. Új Kelet Live Podcast különkiadása október 19-én
    2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 5-én
    3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 4-én
    4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 3-án
    5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 2-án
    Megosztás

    1 komment

    Leave a Reply

    Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .