Gantz bírálta a Noam pártot az egyiptomi katonákra tett megjegyzése miatt

4
Beni Gantz védelmi miniszter a Marokkóba tartó repülőgép előtt 2021. november 23. Fotó: Twitter-videó képernyő fotó

ujkelet.live

A Kan közszolgálati műsorszolgáltató két nappal ezelőtt arról számolt be, hogy Izrael mérlegeli egy emlékmű felállítását az egyiptomi kommandósok emlékére, akik elestek az 1967-es hatnapos háború során, amelyet Egyiptom és más arab hadseregek indítottak a zsidó állam ellen.

A szélsőjobboldali homofób Noam párt a riportot követően az Izrael ellen harcoló egyiptomi csapatokat „az ellenség katonáinak” nevezte.

Az ultrakonzervatív párt – amely egy székével az alakuló kormányban az izraeli zsidó identitásért felelős testület élére került – azt mondta, hogy „téveszmés” gondokat emlékművet állítani „az ellenség katonáinak emlékére, akik megpróbáltak elpusztítani minket”.

Beni Gantz leköszönő védelmi miniszter elítélte a Noam kijelentését.

Gantz szerint ez „kísérlet Egyiptom ellenségként való beállítására”, és hangsúlyozta az 1979-ben aláírt békemegállapodás és a Kairóval kötött stratégiai partnerség fontosságát a regionális stabilitás, valamint a Sínai-félszigeten és a Gázai övezetben folytatott terror elleni küzdelem szempontjából.

A Noam kijelentése ,,egyszerre megalapozatlan és súlyos stratégiai hiba” állította Gantz, és felszólította a kormányalakítással megbízott Benjámin Netanjahut, hogy ő ítélje el.

Anwar Szadat volt egyiptomi elnök volt az első arab vezető, aki békét kötött Izraellel 1979-ben, egy közel három évtizedig nyúló háború után.

Egyiptom az elmúlt években Izrael és a gázai övezetet uraló Hamász terrorszervezet közötti mediációs erőfeszítések központi elemeként próbálja pozícionálni magát, ezt példázzák a tavaly májusi Falak Őrzője művelet óta folytatott legutóbbi tárgyalások.

Új Kelet Live Podcast különkiadása október 19-én Új Kelet Live

Podcast különkiadás
  1. Új Kelet Live Podcast különkiadása október 19-én
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 5-én
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 4-én
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 3-án
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 2-án
Megosztás

4 Kommentek

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .