ujkelet.live
A Vallásos Cionizmus és az askenázi ultraortodox Jahadut Hatora a koalíciós tárgyalásokon követelik a törvényben rögzítését, hogy ne minőségüljön diszkriminációnak a férfiak és nők szeparációja a nyilvános rendezvényeken, különös tekintettel a vallásos és ultraortodox kulturális eseményekre, tanulmányokra és közszolgáltatásokra, jelentette az Israel Hayom vasárnap.
A követelés háttere, hogy megakadályozzák az általuk „jogi üldözés”-nek nevezett jelenséget, az igazságszolgáltatási rendszer tisztviselőinek véleményét, megemlítve a volt főügyész-helyettest, Dina Zilbert, aki a nemi szegregáció ellen dolgozott.
- A feminista lobbik és más szervezetek a múltban szintén rendkívül aktívak voltak, hogy megkíséreljék megtiltani a férfiak és a nők elválasztását a nyilvános helyeken, még a vallásos közösségnek szóló rendezvényeken is.
A források hangsúlyozzák, nem arról van szó, hogy kiakarják terjeszteni a nemi szegregációt a közszférára vagy kirekesztenék a nőket a nagyközönségből, hanem arról, hogy a rendezvényeken, az ultraortodox és vallásos közvélemény számára nyújtott szolgáltatások esetében törvényben engedélyezzék a nemi szegregációt.
- A Jahadut Hatora már 2019-ben is követelte a koalíciós tárgyalásokon a nemi szegregáció tilalmának eltörlését a nyilvános rendezvényeken, ám Benjamin Netanjahu végül nem alakított kormányt, és ismét választásokat tartottak.
A hatályos törvény tiltja, hogy közszolgáltatás nyújtás, illetve közterület üzemeltetése során diszkriminációt alkalmazzanak többek között nemi hovatartozás miatt. Emellett a nemi szegregáció elleni érv, hogy sérti az egyenlőséghez és méltósághoz való jogot.
- A 2019-ben Avichai Mendelblit akkori főügyész által meghatározott feltételek azonban lehetővé teszik a helyi önkormányzatok számára, hogy bizonyos feltételek mellett, nemek szerint elkülönített szórakoztató és szabadidős rendezvényeket tartsanak.
- A kritériumok magukban foglalják a célközönség és az esemény jellegének figyelembe vételét, valamint azt, hogy a nemek szerinti szegregáció elengedhetetlen és önkéntes-e, és hogy a lakosságnak vannak-e olyan szegmensei, akiket ez károsítana.
- 2019-ben a Legfelsőbb Bíróság megtiltotta a nemi szegráció alkalmazását egy haredi közönségnek szóló rendezvényen, amelyen Motti Steinmetz chaszid énekes lépett volna fel.
Jáir Lapid miniszterelnök Twitteren reagált a publikációra:
,,Míg Iránban bátor nők a jogaikért küzdenek, addig Izraelben Szmotrich és a vallásos cionisták a nőket korlátok mögé próbálják küldeni, és törvénybe iktatni a nők és a férfiak szegregációját. Hol van a Likud? Miért hallgatnak? Irán nem itt van.”
Dr. Jofi Tiros, a Tel-Avivi Egyetem Jogi Karának dékánhelyettese a következőket mondta:
„Ez egy olyan javaslat, amely a felismerhetetlenségig megváltoztatja az izraeli társadalom arculatát. A rendezvényeken a szegregáció iránti igény tovább fog bővülni, ahogy az már a terepen is, és most az új koalíció égisze alatt hivatalos támogatást kap – temetések, buszok, parkok, sürgősségi osztályok és közkönyvtárak számára. Az ultraortodox és nemzeti vallásos pártok homokot szórnak a közvélemény szemébe azzal, hogy azt állítják, hogy a nőknek nem árt a szegregáció. A nőknek mindig árt a szegregáció.”
A Vallásos Cionizmus egyéb követelései között szerepel:
- Konzultáció a főrabbinátussal minden, a judaizmussal kapcsolatos törvényről.
- Jeruzsálem bővítése.
- Izraeli szuverenitás alkalmazása a főváros közelében számos közösségre: Maale Adumim, Beitar Illit, Gus Ecion regionális tanács területe, Efrat, és Givat Ze’ev.
- Új szakasz bevezetése a kvázi alaptörvényekbe: Bevándorlás.
- Egy miniszteri bizottság felállítása a negevi beduin közösségek szabályozására.
[…] utolsó extra kedvezmények kiharcolásával volt elfoglalva, a leendő pénzügyminiszter – Betzalel Szmotrich, figyelemfelkeltő interjút adott a Mispacha ultraortodox […]
[…] politikája a feltételezett következő kormány azon terveire adott válasz, hogy elfogadják a nemi szegregációt lehetővé tévő törvényt, a gyakorlat valójában már hónapok óta, a novemberi választások […]