A Hebronban megtámadott katonanő feljelentést tett

1

ujkelet.live

Vasárnap reggel a Kan közrádió interjút készített a katona édesanyjával, akit megtámadtak Hebronban.

  • A katona maga egy hebroni telepes negyed lakója, és a Jehuda Regionális Dandárban szolgál.

„A férfi, aki odament hozzá, megütötte és bottal verte” – mondta az anya. ,,Amikor egy zsidó tesz ilyet, fájó, azért verték meg, mert katonai egyenruhában volt, nem azért, mert csinált valamit. Ezek nem a telepről jöttek. Ezek fiatalok, akik azért jöttek, hogy balhét csináljanak. Ez egy kisebbség. Mi Hebronban ellenezzük az ilyen tetteket, gyermekeinket az erőszak ellen neveljük. Egész szombaton jó hangulat volt.”

Arra a kérdésre, hogy Jáir Lapid miniszterelnök vagy Beni Gantz védelmi miniszter felhívta-e őket, nemmel válaszolt, majd hozzátette:

,,[Itamar] Ben-Gvir felhívott. Nem várok senkitől semmit, én támogatom a lányomat. Visszatér a megszokott kerékvágáshoz, ez mindennél fontosabb számára, büszke arra, hogy katona lehet.”

A katona vasárnap reggel feljelentést tett a támadó ellen, akit még nem tartóztattak le.

Azt mondta a nyomozóknak, hogy a támadó a földre döntötte, miközben segített valakinek, aki megsérült, majd megverte egy bottal és elmenekült. A katona személyleírást adott a férfiről a rendőrségnek.

A szélsőjobboldali Otzma Jehudit vezetője, Itamar Ben-Gvir Twitteren közölte, hogy beszélt a katona családjával, „akit tegnap megtámadott egy részeg”. A képviselő azt mondta a családnak, hogy az incidens „nem ver éket” a telepesek és „az édes és hősies katonák közé”.

Az Izraeli Védelmi Erők szerint a körülbelül 31ezer zsidó hívő, akiket a hadsereg kísért Otniel Ben Kenaz sírjához, egy része kövekkel támadt palesztinokra, akik szintén kövekkel válaszoltak. Ben Kenaz volt az első bibliai bíró Józsué után, és sírja a feltételezések szerint a palesztinok által ellenőrzött Hebron H1 területén található.

  • Egy biztonsági forrás szerint miközben a zsidók a sírhoz vonultak, kövekkel és tárgyakkal dobálták meg a palesztinokat, felborították az üzletek asztalait, betörték az ablakokat és megrongáltak egy autót.
  • Legalább két palesztint kórházba szállítottak.
  • Később a palesztinok is kövekkel dobálták meg a zsidókat.
  • A biztonsági erők szétválasztották a feleket, tömegoszlató eszközöket bevetve.

HEBRON

Hebronban a palesztinok az izraeli csapatok által őrzött telepesek közvetlen közelében élnek, és ez a két fél között folyamatos feszültséget szül.

A Hebron-megállapodás két részre osztotta Júdea és Szamária (Ciszjordánia) legnépesebb városát:

H1: a város 80 százalékát foglalja magában, és teljes palesztin ellenőrzés alatt áll.

H2: izraeli katonai ellenőrzés alatt áll, ahol mintegy 1000 zsidó él erősen őrzött körzetekben, 35 000 palesztinnal körülvéve, akiknek mozgása erősen korlátozott.

Bár a mintegy 215 000 palesztin lakost számlaló város nagyrészt a Palesztin Hatóság ellenőrzése alatt áll, a szent hely és a szomszédos területek Izrael felügyelete alá tartoznak.

Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 21-én Új Kelet Live

Elítéltek egy zsidót egy arab brutális megveréséért; 149 millió sékel a rabbinátusnak; Egy északi mosáv arra kérte Netanjahuékat, ne vakációzzanak náluk; Ami kimaradt; Időjárás
  1. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 21-én
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 20-án
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 19-én
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 18-án
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 17-én
Megosztás

1 komment

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .