
ujkelet.live
Zelenszkij elégedetlen
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök egy pénteki interjúban panaszkodott, hogy Izrael „semmit” nem adott hazájának, amivel megvédheti magát.
„Izrael semmit sem adott nekünk. Semmit, semmit” – nyilatkozta a francia TV5Monde-nak. ,,Megértem, hogy nehéz helyzetben vannak Szíriával és Oroszországgal.”
Noha humanitárius segélyt küldött Ukrajnának, Izrael ismételten visszautasította Kijev védelmi fegyverekre vonatkozó kérését, különös tekintettel az orosz légicsapások kivédésére használható rakétavédelmi rendszerekre.
Zelenszkij, aki azt mondta beszélt Jáir Lapid miniszterelnökkel és elődjével, Naftali Bennettel a légvédelmi szállítmányról, jelezte, hogy az elutasítás oka az volt, hogy Izraelnek szüksége van az ütegekre saját védelmére.
„Megértem, hogy meg kell védeniük a földjüket, de aztán információt kaptam a titkosszolgálataimtól, hogy Izrael más országokat ellátott vele. Eladhatják, exportálhatják, ezért vagyok megdöbbenve.”
Izrael titokban tartja, hogy hány Vaskupola üteggel rendelkezik, és hol vannak üzembe helyezve, de két rendszert biztosított az Egyesült Államoknak, amely segítette a fejlesztés finanszírozását, és közelmúltbeli riportok beszámoltak egy megállapodásról, melynek értelmében ütegeket adnak el Ciprusnak.
A Reuters pénteki riportja szerint Izrael egy másik légvédelmi rendszert, a Rafael SPYDER-jét eladta az Egyesült Arab Emírségeknek.
Oroszország ukrajnai inváziója előtt az izraeli védelmi minisztérium exportengedélyt adott azoknak az izraeli cégeknek, amelyek drónelhárító rendszereket akartak eladni Ukrajnának. De amikor a háború kitört, ezeket az engedélyeket felfüggesztették.
Múlt héten a Times of Israel arról számolt be, hogy egy izraeli cég drónelhárító rendszert adott el Lengyelországnak, hogy átadja az ukrán hadseregnek.
A jelentés szerint az izraeli védelmi minisztérium tisztában volt azzal, hogy a rendszer végfelhasználója Ukrajna lesz, de úgy döntött, hogy nem avatkozik be.
Mióta Oroszország megtámadta Ukrajnát, Jeruzsálem próbálja megőrizni kapcsolatait Moszkvával, és egészen a közelmúltig megtagadta, hogy védelmi felszerelést küldjön Ukrajnának – ehelyett több mint 100 tonna humanitárius segélyt küldött, és hat hétre tábori kórházat állított fel Nyugat-Ukrajnában.
Májusban 2000 sisakot és 500 golyóálló mellényt küldött Ukrajnának a mentőerők és civil szervezetek számára, majd júliusban 1500 sisakot, 1500 védőmellényt, több száz aknamentesítéshez szükséges védőruhát, 1000 gázálarcot és több tucat vegyvédelmi szűrőrendszert.
Jelentős előrelépés a tengeri határokkal foglakozó tárgyalásokon
Jelentős előrelépés történt Izrael és Libanon tengeri határral foglalkozó tárgyalásai során, jelentette a Kan közszolgálati műsorszolgáltató péntek este.
Az ENSZ Közgyűlés 77. ülésszakának plenáris ülése alatt a közvetítők Izrael és Libanon csapatai között vándoroltak, hogy áttörést érjenek el.
Amos Hochstein amerikai megbízott kedden találkozott az izraeli tárgyalócsoporttal New Yorkban.
A találkozóra azután került sor, hogy Jáir Lapid miniszterelnök hivatala hétfőn azt írta: „Izrael úgy véli, hogy lehetséges és szükséges is egy olyan megállapodásra jutni a Libanon és Izrael közötti tengeri határról, amely mindkét ország állampolgárainak érdekeit szolgálja.”
Az iroda közleménye azt is leszögezi, hogy a megállapodás nagymértékben hozzájárul a regionális stabilitáshoz, és azt is közölte, hogy a gáztermelés nem kapcsolódik a tárgyalásokhoz. A libanoni elnök korábban azt mondta, hogy a tárgyalások „oly módon zárulnak, amely garantálja Libanon jogát a gáz- és olajkutatáshoz”.
A tengeri vita, amely a gázmezők tulajdonjogával foglalkozik, júniusban eszkalálódott, miután Izrael egy földgázfúró platformot helyezett ki a Karis gázmező közelébe, amelyre részben északi szomszédja is igényt tart.
A Hezbollah, amely júliusban négy drónt indított a Karis felé, támadásokkal fenyegetőzik, ha Izrael folytatja a gázkitermelést a szerinte vitatott területen.
Botrány
A légvédelmi parancsnokság parancsnokokat, köztük két őrnagyi rangú tisztet bebörtönöztek, másokat pedig letartóztattak, miután csalárd módon megszerezték az időszakos vizsga másolatát, jelentette a Kan.
,,Az incidens erkölcsi kudarcot jelképez, és ellentétes a megbízhatóság értékével, amely az Izraeli Védelmi Erők egyik alapértéke” – nyilatkozta egy magas rangú tiszt.
Miután a tisztek beismerő vallomást tettek, az alakulat parancsnoka úgy döntött, hogy öt nap börtönbüntetésre ítéli őket, de nem távolította el őket posztjukról.
„Tegnap két őrnagyi rangú tisztet szabadságvesztésre ítéltek, és több más, alattuk szolgálatot teljesítő tisztet szintén börtönbüntetésre ítéltek, mert nem feleltek meg a megbízhatóság értékének” – közölte a hadsereg. ,,Az incidens súlyos erkölcsi eset, amely ellentétes az Izraeli Védelmi Erők értékeivel és azzal, amit a parancsnokaitól elvárnak.”
„A tárgyalás során a tisztek beismerték tévedésüket és vállalták a felelősséget. Ezért a légvédelem parancsnoka többek között úgy döntött, hogy a büntetés letöltése után lehetővé teszi számukra, hogy visszatérjenek szolgálati tevékenységükhöz.”