ujkelet.live
Biztonság
Az izraeli biztonsági erők letartóztattak egy Hamász terroristasejtet, amely a hónap elején izraeli autókra adott le lövéseket Szamáriában, közölte a Sabak belbiztonsági szolgálat pénteken.
A szeptember 9-i hajnali órákban elkövetett támadásban egy izraeli férfi könnyebben megsérült, miután a palesztin Huwara falu közelében elhaladó járművére lövéseket adtak le.
A Sabak szerint a Gázai övezetből irányított Hamász sejt legalább 11 golyót lőtt ki két izraeli autóra a támadás során.
,,A gyanúsítottak elleni vizsgálat még folyamatban van, de a rendelkezésünkre álló összes információ szerint a Hamász katonai osztag, amelyet a Hamász Gázai övezetbeli operatívjai irányítottak, a felelős a támadás végrehajtásáért” – közölte a Sabak.
Szintén pénteken a Sabak felfedte, hogy a biztonsági erők letartóztattak egy 16 éves palesztint, akit egy múlt héten végrehajtott terrortámadással gyanúsítanak.
A kiskorú terrorista múlt csütörtökön lövéseket adott le Karmel zsidó telepre, közepesen súlyosan megsebesítve egy jesivahallgatót.
Az Izraeli Védelmi Erők a múlt szombaton tartóztatta le a gyanúsítottat Um Daradzs palesztin falu közelében, két nappal a támadás után. A támadásban használt fegyvert lefoglalták.
Folytatódnak a terrortámadások
Pénteken kora reggel, zsinórban második napja, lövésekét adtak le a szamáriai Sechem melletti Har Bracha telep felé, közölte az izraeli hadsereg.
Az egyik golyó eltalálta egy ház hálószoba ablakát. Sérülés nem történt.
A lövöldözésekért egy magát „Oroszlán barlangjának” nevező sechemi fegyveres palesztin csoport vállalta a felelősséget.
Ezen kívül nyolc izraeli könnyebben megsérült egy terrortámadásban csütörtök este a közép-izraeli Modiin közelében. A terroristát ártalmatlanították.
Magas készültségben a rendőrség
Kobi Sabtáj rendőrkapitány csütörtökön azt mondta, hogy érzékelhetően nőtt a terrortámadások végrehajtására vonatkozó riasztások száma, és az erők „nagy létszámú tisztek bevetésével” hárítják el a fenyegetést.
Sabtáj szerint szombat estétől október 18-ig a rendőrség a legmagasabb készültségben lesz.
A terv magában foglalja több ezer rendőr bevetését országszerte a közúti ellenőrző pontokon, bevásárlóközpontokban és szabadidős helyeken, zsinagógákban és olyan helyszíneken, ahol általában tömeg gyűlik össze.
„A terrorszervezetek egy pillanatra sem nyugszanak azon erőfeszítéseikben, hogy ártsanak Izrael polgárainak” – mondta Sabtáj. Az ilyen erőfeszítések ellen a rendőrség a biztonsági szolgálatokkal és a katonasággal együtt „mindent megtesz, hogy meghiúsítsa a terrorcsoportok szándékait, és csapást mérjen finanszírozási és uszítási forrásaikra”.
A Gázai övezetet uraló Hamász terrorszervezet csütörtökön erőszakos „utóhatásokkal” fenyegetőzött a zsidók látogatása miatt a jeruzsálemi Templom-hegyen, néhány nappal az őszi zsidó nagyünnepek kezdete előtt.
A Bejadenu, a zsidók Templom-hegyen tett látogatására buzdító csoport azt mondta, hogy elkötelezett az ilyen látogatások számának növelése mellett.
„Megdöntjük az 50 000 látogatós csúcsot a Templom-hegyen” – mondta a szervezet a zsidó újév, Ros Hásána előtt.
Tom Nisszani, a csoport vezetője szerint „100 000 látogató a cél a következő (zsidó) évben”, amely vasárnap este kezdődik.
Itamar Ben-Gvir szélsőjobboldali törvényhozó csütörtökön Twitteren azt írta, hogy reggel felment a Templom-hegyre ,,imádkozni és szuverenitást gyakorolni Izrael népének legszentebb helyén”.
Várhatóan zsidók ezrei – izraeliek és turisták – látogatnak Jeruzsálem óvárosába az október közepéig tartó ünnepi időszakban.
Vádat emeltek Granberg gyilkosa ellen
Vádat emeltek pénteken a 30 éves Jason Blaise ellen a 27 éves Elena Granberg meggyilkolása miatt.
A vádirat szerint Blaise négyéves barátságuk során számos alkalommal kérte Granberget, hogy kezdjenek romantikus kapcsolatba.
Granberg ezt folyamatosan visszautasította, és Blaise úgy döntött, hogy megöli a nőt, és elégeti a testét.
A vád szerint Blaise két nappal a gyilkosság előtt vett egy kést 10 hüvelykes pengével, és két műanyag palackba benzint töltött.
Blaise azt állítja, hogy a gyilkosság véletlen volt.
A gyilkosság napján Blaise kocsival elvitte Granberget rison lecioni otthonából számos helyszínre Rehovotban, mielőtt Granberg nővéréhez indultak volna látogatóba.
„Útban nővére lakásához Blaise megállt a rehovoti vasútállomás parkolójában, hogy megvalósítsa tervét” – áll a vádiratban. ,,Aztán nyakon, kézen és hátba szúrta Granberget, megölve.”
Ezután az autóval leparkolt egy mező közelében, ahol Granberg holttestét a földre tette. Leöntötte bezinnel, de ismeretlen okokból nem gyújtotta fel a holttestet.
„A vádlott hidegvérrel meggyilkolta az elhunytat, aki nem vétett semmit. Előre megtervezte, a holttest közterületen való elégetésével együtt” – mondta az ügyész.
Augusztus 25-én egy járókelő találta meg Granberg holttestét egy út mellett Rehovot közelében. A helyszínre hívott mentősök halottnak nyilvánították az áldozatot. A rendőrség nyomozást indított, az igazságügyi szakértők pedig bizonyítékokat gyűjtöttek a helyszínről.
Blaise megpróbálta túladagolni magát gyógyszerekkel, mielőtt a nyomozók megjelentek otthonában.
A pszichiátriai vizsgálat alkalmasnak találta a bíróság elé állításhoz.
Átmeneti megoldás a Legfelsőbb Bíróság drámai ítélete után
Eljakim Rubinstein volt legfelsőbb bírósági bíró pénteken beleegyezett, hogy a magas szintű kinevezéseket vizsgáló bizottság ideiglenes vezetőjeként szolgáljon, így a kormány továbbléphet az új vezérkari főnök jóváhagyásával, miután a Legfelsőbb Bíróság megakadályozta a testület állandó elnökének kinevezését.
Rubinstein döntéséről tájékoztatta Gali Baharav-Miara főügyészt, és az ideiglenes posztot a katonai tartalékos szolgálathoz hasonlította.
A Miniszterelnöki Hivatal közölte, hogy a miniszterek összegyűlnek, hogy megvitassák Rubinstein kinevezését, de nem pontosította, hogy mikor.
A Legfelsőbb Bíróság csütörtökön hatályon kívül helyezte a Legfelsőbb Bíróság egy másik korábbi bírójának, Menachem „Meni” Mazuznak a kinevezését a bizottság új állandó vezetőjévé, ezzel csapást mérve a kormány arra irányuló erőfeszítéseire, hogy Herci Halevi vezérőrnagy vezérkari főnöki kinevezését jóváhagyja.
A magas posztok betöltésére választott jelölteket a testületnek meg kell vizsgálnia, mielőtt a kormány jóváhagyná a kinevezésüket.
A Legfelsőbb Bíróság ítélete felhívta a figyelmet az ideiglenes kormányra vonatkozó jogi korlátozásokra magas rangú tisztviselők állandó kinevezésénél, kivéve, ha rendkívüli körülményről van szó. A döntést azután hozták, hogy Baharav-Miara visszautasította a bíróság javaslatát, hogy Mazuz kinevezése ideiglenes legyen, így a bírák semmissé tették a kinevezést.