Letartóztatták a terroristákat, akik Júdea és Szamáriában végrehajtott terrortámadásokban vettek részt

0

ujkelet.live

A Sabak belbiztonsági szolgálat és az Izraeli Védelmi Erők pénteken nyilvánosságra hozták, hogy letartóztattak számos gyanúsítottat, köztük a Népfront Palesztina Felszabadításáért operatívjait, akik az elmúlt hetekben terrortámadásokat hajtottak végre Binjamin és Efráim régiókban.

A gyanúsítottak részt vettek egy buszt célzó lövöldözésben Szilwad falu közelében (augusztus 20), izraeli katonákat célzó lövöldözésben Beit Dukku falu közelében (július 20), valamint Nabi Szálehben egy izraeli katonai poszt elleni lövöldözésekben (augusztus 28 és szeptember 4) – melyek legutóbbikja során négy katona megsérült, egy közepesen súlyosan, három pedig könnyebben.

A kihallgatások eredményeként megtalálták és lefoglaták a terroristák által használt fegyvereket.

Júdea és Szamáriában egyre feszültebb a helyzet, melyre a biztonsági szervezetek “új típusú intifádaként” tekintenek, amely különbözik az 1980-as évek végén és a 2000-es évek elején tapasztalttól. Jellemző rá, hogy minden letartóztatási akció erőszakos reakciót vált ki az izraeli erők ellen, nem csak Dzseninben és Sechemben, és olyan fiatalok vesznek részt benne, akik nem azonosulnak egyetlen terrorszervezettel sem.

A biztonsági szervezetek csütörtök este arra figyelmeztettek, hogy Júdeában és Szamáriában robbanásveszélyes a helyzet, és attól tartanak, hogy a terrorizmus fokozódása általános eszkalációhoz vezet. Az Izraeli Védelmi Erők és a Sabak álláspontja tegnap hangzott el a Jáir Lapid miniszterelnökkel tartott helyzetértékelésen. Mindeközben Izrael nyomást gyakorol a Palesztin Hatóság vezetőjére, Mahmúd Abbászra, hogy fokozza biztonsági erői terrorizmus elleni harcát.

Beni Gantz védelmi miniszter szerdán kijelentette, hogy Izrael fokozni fogja a terrorizmus elleni célzott tevékenységét Júdeában, Szamáriában és más területeken.

„Üzenetünk ellenségeinknek és a világnak egyszerű. Bárhol is legyen terrorizmus, amivel nem foglalkoznak, mi foglalkozunk ellene” – mondta Gantz, és hozzátette, hogy szükség szerint fokozni fogják az aktivitást az utakon, a varratvonal mentén, valamint Júdea és Szamária mélyén.

Aviv Kochavi vezérkari főnök hétfőn bírálta a palesztin biztonsági erőket, mondván, a terrorcselekmények számának növekedése Júdea és Szamáriában alkalmatlanságuk miatt következett be.

„A terrorizmus növekedése részben a Palesztin Hatóság biztonsági erőinek tehetetlenségéből fakad, ami a kormányzás hiányához vezet Júdea és Szamária egyes területein, és ezek termékeny talajt jelentenek a terrorizmus számára” – mondta Kochavi hétfőn a szamáriai Dzseninre és Sechemre utalva. A közelmúltbeli riportok a Palesztin Hatóság arra figyelmeztetett, hogy elveszíti az irányítást a terrorcsoportok felett a két városban.

Az Izraeli Védelmi Erők egy sor halálos terrortámadás fényében, amelyekben 19 civil és katona vesztette életét március közepe és május eleje között, elindította a Hullámtörő-hadműveletet.

,,A hadművel során eddig körülbelül 1500 keresett személyt tartóztattak le, és több száz terrortámadást hiúsítottak meg” – mondta Kochavi.

A letartóztatási akciók közül sok Dzseninre és Sechemre összpontosult, a terrortámadásokat végrehajtó terroristák közül több ezekből a városokból származott.

„Mint mindig, a mi tesztünk Izrael polgárainak védelme, küldetésünk a terrorizmus meghiúsítása. E célból minden várost, környéket, sikátort, házat vagy pincét elérünk” – mondta Kochavi. „Tevékenységünk folytatódik, és készek vagyunk arra, hogy szükség szerint fokozzuk”.

Mindeközben a Palesztin Hatóság egészségügyi minisztériumának összesítése szerint idén eddig legalább 90 palesztint öltek meg az izraeli erők. Voltak köztük Izraelben terrortámadást végrehajtó palesztinok, valamint az al-Dzsazíra veterán újságírója, a palesztin-amerikai Sireen Abu Akleh, valamint tinédzserek, akik erőszakos lázadásokon vettek részt az izraeli erők akciói ellen a lakhelyükön.

A Sabak vezetője, Ronen Bar az Egyesült Államok közel-keleti ügyekért felelős külügyminiszter-helyettesének, Barbara Leafnek, aki a múlt héten Izraelben járt, azt mondta, hogy a belbiztonsági szolgálat támogatja a Palesztin Hatóság megerősítését célzó lépéseket, és dolgozik azok előmozdításán.

A Sabak igazgatója ugyanakkor megjegyezte, hogy az izraeli választási időszak nagyon érzékeny, és megnehezíti a döntéshozatalt az ügyben, nyilatkozták a beszélgetés tartalmát ismerő izraeli források a Walla híroldalnak.

A magas rangú amerikai diplomatával folytatott megbeszélésen a Sabak vezetője hangsúlyozta, hogy nagyon aggasztja a Palesztin Hatóság állapota és a biztonsági mechanizmusok működőképessége, a találkozó részleteirők tájékoztatott források szerint. Bar adatokkal szolgált Leafnek a palesztinok által az elmúlt hónapokban elkövetett támadások számáról a tavalyi évhez képest. Bar azt mondta, hogy Izrael nem akar bemenni a palesztin városokba, de nincs más választása.

,,A helyzet a terepen rosszabb, mint amilyennek látszik” – mondta a Sabak vezetője az amerikai tisztviselővel folytatott megbeszélésen a két forrás szerint.

Az eszkaláció hátterében a Palesztin Hatóság súlyos pénzügyi válsága is áll, ami megnehezíti a biztonsági apparátus tagjainak fizetését. Ez a helyzet tovább rontja a Palesztin Hatóság legitimitását, és aláássa a területe nagy része feletti ellenőrzést, különösen Hebronban, Sechemben és Dzseninben.

A források elmondták, hogy Bar kijelentette, hogy a Sabak úgy véli, lépéseket kell tenni a Palesztin Hatóság megerősítése érdekében, és ebben aktívan részt vesz, de világossá tette, hogy a jelenlegi választások előtti helyzet érzékeny, és megnehezíti a döntéshozatalt a kérdésben.

A Palesztin Hatóság mindeközben Izraelt okolja a területén megnövekedett erőszakért és a biztonsági erők állapotáért.

Látogatása során Leaf találkozott Abbász 2. emberével, Huszein al-Sejkkel és a palesztin titkosszolgálat igazgatójával, Madzsed Faraddzsal.

Al-Sejk visszautasította azokat az izraeli állításokat, amelyek szerint a palesztin biztonsági erők meggyengülése az oka a megnövekedett erőszaknak. Ő az izraeli hadsereg éjszakai behatolásait okolta a palesztin városokba.

„Azt hiszik, hogy az Izraeli Védelmi Erők fog éjjel dolgozni, mi pedig nappal? Nem tudunk dolgozni, amikor az izraeli hadsereg minden nap belép a városainkba, letartóztatásokat hajt végre és öl. Mit várnak? – mondta al-Sejk.

Új Kelet Live Podcast különkiadása október 19-én Új Kelet Live

Podcast különkiadás
  1. Új Kelet Live Podcast különkiadása október 19-én
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 5-én
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 4-én
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 3-án
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 2-án
Megosztás

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .