Lapid találkozóra hívta a Munkapárt és a Meretz vezetőit, hogy rávegye őket az egyesülésre

ujkelet.live

Jáir Lapid miniszterelnök csütörtökön találkozóra hívta a balközép Munkapárt és a szélső baloldali Meretz vezetőit, Merav Michaelit és Zehava Galont. A miniszterelnök arról szeretné meggyőzni a feleket a listák végső leadásának utolsó óráiban hogy szövetségben induljanak a novemberi választásokon.

Michaeli és Galon is megerősítették, hogy részt vesznek a szombat esti találkozón.

„Nyitott hozzáállással megyek, hogy megvitassuk ezt az ügyet. Az a fő célom, hogy megakadályozzam egy jobboldali kormány visszatérését. A kérdés – amiről beszélünk, hogy ennek mi a legjobb módja” – mondta Michaeli a Munkapárt heti frakcióülésének elején a Kneszetben.

,,Itt nem politikai kinevezésekről, hanem arról van szó, hogy Izrael számára mi a legjobb út -“ tette hozzá.

Michaeli eddig nyilvánosan ellenezte a közös listát, azzal érvelve, hogy az mindkét pártot gyengítené, míg Galon nyitottabb volt.

A miniszterelnök hivatalos invitálására válaszul Galon azt írta Twitteren, hogy ,,Természetesen elmegyek, és lehet, hogy még süteményt és italokat is hozok, [műanyag] szívószál nélkül.”

A legfrissebb közvélemény-kutatások négy-öt széket jósolnak a Meretznek, és ötöt a Munkapártnak, és amennyiben a két párt egyike nem jut be a Kneszetbe, az Benjámin Netanjahu ellenzéki vezető jobboldali blokkjának kedvezne.

A Kan közrádió csütörtök reggeli riportja szerint a Munkapárt a mai napig azt állítja, hogy a két frakció egyesülése mindkét félnek ártani fog, mert együtt kevesebb mandátumot kapnának, mintha külön indulnának, ugyanis a két évvel ezelőtti választáson közös listán hét széket tudtak szerezni, ezzel szemben a következő tavalyi fordulóban, külön indulva a Meretz hat míg a Munkapárt mandátumot tudhatott magáénak.

Lapid Jes Atid pártjának küldött üzenet szerint a közös listán való indulás okozta kár az egész balközép blokkot érintené. Vezető tisztségviselők úgy vélik, hogy a szélsőségesebb baloldalhoz tartozó Meretz-szavazók várhatóan nem az egyesült pártra, hanem a többnyire arab törvényhozók alkotta Közös Listára szavaznának, amely nem része a balközép tábornak és a Meretz soraiban is vannak, akik osztják ezt az aggodalmat.

A két nagyobb blokk, a Likud és a Jes Atid két esélyes kormányfőjelöltje Netanjahu volt és Lapid jelenlegi miniszterelnök azonban semmit sem bízna a véletlenre és komoly erőfeszítéseket tesznek az ideológiai ellentétek miatt széthúzó kisebb frakciók választási szövetségének biztosítására.

Ilymódon, a Netanjahut támogató jobboldali blokkban a háredi Jahadut Hatora két szövetséges pártja sem jutott ezidáig megegyezésre. A listák végső leadásáig (szerda éjfél) még létrejöhet ugyan a fúzió, de az is elképzelhető, hogy hosszú idő után külön indulnak a novemberi választásokon. Az ideológiai ellentétek elsimításán a volt miniszterelnök sem járt sikerrel, pedig háredi askenázi frakción belüli szakítás jelentsen rontaná az ellenzék esélyeit.

Másrészről, a hatalmi pozíciók megosztásán hajba kapó Becalel Szmotrics (Vallásos cionizmus) és Itamar Ben Gvir (Ocma Jehudit) között dagadó feszültséget Netanjahu könnyen kezelte.

A Kesszária-megállapodás néven ismert fúziót az ellenzék vezetője közvetítette, aki otthonában, Kesszáriában látta vendégül a feleket.

A megállapodás értelmében Szmotrics marad a szövetség élén, mely „Vallásos Cionizmus és Otzma Jehudit” néven fog futni. Ben-Gvir pártja megkapja a második, ötödik, hetedik, kilencedik és 10. helyet a közös listán. A pártok a választások után külön-külön tárgyalhatnak Netanjahuval a koalíciós kormány esetleges felállításáról.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt Új Kelet Live

🎙️ E heti adásunk témái:• Megállapodás a Ben Gurion repülőtéren az ünnepi időszak előtt – Egyezség született az Izraeli Repülőtéri Hatóság és a szakszervezet között a folyamatos működésről. Felgyorsítják a toborzást a várhatóan 2,5 milliós szeptemberi utasforgalom előtt.• Ismét leálltak a sótalanító üzemek a tenger zavarossága miatt – A Nílus-deltából érkező mikroalgák miatt le kellett állítani a déli sótalanítókat. A lakossági vízellátás biztosított, de a mezőgazdasági szektor már megkongatta a vészharangot.• Meghosszabbították az izraeli és palesztin bankok együttműködését – A Nemzeti Bank és a Pénzügyminisztérium 2026 végéig elhalasztotta a palesztin bankokkal való levelezőbanki kapcsolatok megszakítását. A végleges döntés a következő kormányra vár.• Mesekönyvvel és vitákkal indította a tanévet Itamar Ben-Gvir pártja – Az Otzma Jehudit aktivistái a miniszter munkásságát bemutató gyermekkönyvet osztogattak iskolák előtt. A kezdeményezés lakossági felháborodást váltott ki Jeruzsálemben.• Rendőrségi figyelmeztetés az elalvó Teslás videója után – Bejárta a közösségi médiát egy felvétel egy kormánynál alvó sofőrről. Az izraeli rendőrség tisztázta a vezetéssegítő rendszerekre és az önvezetésre vonatkozó jogszabályokat.Tetszett a mai adás? Ha nem szeretnél lemaradni a legfrissebb izraeli hírekről és elemzésekről, iratkozz fel a csatornára Spotify-on!Ha hasznosnak találtad az információkat, kérlek oszd meg az epizódot azokkal, akiket érdekelhet a téma. Köszönöm a figyelmet és a támogatást!
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.