Netanjahu az új könyvéről: ,,A koronavírus miatt gyorsan írtam, féltem, hogy nem leszek itt, hogy befejezzem”

ujkelet.live

Benjámin Netanjahu, az ellenzék elnöke egy videóban beszél arról a kilenc hónapról, amit új könyve megírásával töltött, amely ma reggel jelent meg elővételben a jobboldali és konzervatív irodalomhoz kötődő Sibolet éves előfizetési kampányának részeként.

,,Gyorsan írtam a koronajárvány miatt” – mesélte Netanjahu. ,,Végül is kockázati csoportba tartozom, és azt gondoltam – lehet, hogy nem leszek itt, hogy befejezzem, ezért jobb, ha gyorsan írom. Ki tudja.”

Netanjahu azt mondta, hogy kihasználta azt az időt, amely ellenzéki vezetőként rendelkezésére állt: „Az ellenzék vezetőjének lenni összehasonlíthatatlanabbul könnyebb, és sokkal több szabadidővel jár, mint miniszterelnöknek lenni. Soha nem írtam könyvet, amikor vezető szerepet töltöttem be. Olyankor ez lehetetlen”.

Netanjahu kifejtette, hogy a könyv megírásának oka az volt, hogy meg akarta osztani olvasóival politikai nézeteit és családtörténetét, amely összefonódott a cionizmus fejlődésével:

,,Úgy gondolom, hogy ez a könyv sok olyan olvasót inspirálhat, akik tartalmas életre törekszenek.”

Netanjahu negyedik könyve októberben jelenik meg.

Angol nyelven „Bibi: My Story” címen előrendelhető az Amazon-on.

Hetekkel azután jelenik meg, hogy Izraelben november 1-jén ismét választásokra kerül sor.

A könyv „elmeséli családjának történetét, útját a vezetői szintre, valamint szüntelen elkötelezettségét Izrael védelme és jövőjének biztosítása mellett” – áll a leírásban.

Részlet a könyvből:
,,A 2006-os választásokon elszenvedett vereség megsemmisítő volt, a legrosszabb pályafutásom során. A Likud mindössze 12 mandátumra zsugorodott. Még azokat is csak kis híján nyertünk meg. A számlálás során a 12 mandátum a Likud és Avigdor Liberman Jiszráel Beitenuja között ingadozott. Ha Liberman eléri a 12 mandátumot, akkor az ellenzék vezérévé koronázzák, és belőlem lábjegyzet lesz. Végül a katonák szavazatai alapján kaptam meg ezt a vigaszdíjat, amely csekély, de meghatározó volt. Ezért is köszönetet kell mondanom, mondtam magamban, és bementem a Likud választási székházába. Szinte üres volt. Emelt fővel beszéltem, de mindenki – a nyilvánosság, a politikai rendszer és különösen a média – úgy érezte, hogy a történetem véget ért.
Amikor visszatértem, azt mondtam Sarah-nak: ‘Ezúttal tényleg úgy néz ki, hogy vége. Lehet, hogy lemondok, és végre élhetjük az életünket.‘
E döntő pillanatban Sarah szilárd sziklaként állt.
‘Bibi’-mondta, ‘ez a mi életünk‘.”

A mostani könyv lesz az első, amit több mint 25 év után írt, melyből mintegy 15 évet miniszterelnökként szolgált.

Politikai karrierje kezdeti napjaiban, az 1980-as és 1990-es években három könyvet írt, amelyek közismertté tették, és a terrorizmus elleni háború nemzetközi szakértőjeként jelölték meg.

Az angol verzió Netanjahu számára nagyobb szerződéseket, nyereséget és jogdíjakat kínál. Bár a Kneszet tagjaként tilos ajándékokat és adományokat elfogadnia, vagy további bevételekért dolgozni – a könyvírás kivételt képez.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt – Új Kelet Live

🎙️Ezen a héten is öt olyan témát hoztunk el a Közel-Keletről és a nemzetközi hírekből, amelyek rávilágítanak a társadalmi, oktatási és politikai folyamatok mélyebb összefüggéseire.Az adás témái:Gyökeres fordulat a szíriai tananyagban: Az Aszad-rezsim bukása után átírt szíriai tankönyvek elemzése. Az IMPACT-se legfrissebb jelentése szerint a pánarab narratívát egy iszlamista vonal váltotta fel, amelyből törölték a zsidó közösség történelmét, és háttérbe szorították a tudományos elméleteket.Történelmi mélyponton az izraeli PISA-eredmények: Miért nem tartható tovább az a narratíva, hogy csak a hátrányos helyzetű diákok teljesítménye húzza le az átlagot? A legfrissebb adatok elemzése azt mutatja, hogy az elitszigetek diákjai is elmaradnak a fejlett országok szintjétől.Netanjahu válasza Obamának: A volt amerikai elnök bírálataira válaszolva az izraeli miniszterelnök leszögezte: a zsidó nép nem idegen megszálló a saját ősinek földjén, és a béke valódi akadálya a létezésük elutasítása.Bojkott a brit könyvpiacon? Neil Blair irodalmi ügynök megszólalása arról, miért nem volt hajlandó egyetlen nagy brit kiadó sem megjelentetni a korábbi túsz, Eli Sarabi megrázó emlékiratát.Tiszteletadás A diplomatában: Hogyan emlékezik meg a Netflix népszerű sorozatának negyedik évada Hersh Goldberg-Polinra, és mit üzen ez a túszok emlékezetéről?A szokásos bónusz témaTartsatok velünk ezen a héten is, hogy képben legyetek a legfrissebb izraeli és közel-keleti fejleményekkel!👉 Nyomj a Követés (Follow) gombra, hogy ne maradj le az új epizódokról, és ha tetszett az adás, értékeld a műsort Spotify-on!#Izrael, #Közel-Kelet, #Oktatás, #PISA, #Szíria, #Netanjahu, #Kultúra, #Politika
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.