ujkelet.live
Autójában agyonlőttek egy 44 éves újságírót vasárnap az észak-izraeli Umm al-Fahm arab városban.
A rendőrség nyomozást indított Nadal Idzsbaria, Umm al-Fahm-i független újságíró halála ügyében.
Szemtanúk elmondása szerint legalább két álarcos közvetlen közelről lelőtte Idzsbariát, egy golyó a fejen találta, majd elmenekültek a helyszínről.
A mentők újraélesztés közben az afulai Haemek Kórházba szállították Idzsbariát, ahol halottnak nyilvánították.
Az izraeli rendőrség megkezdte a gyanúsítottak felkutatását. Feltételezhető, hogy a támadás Idzsbaria bátyjának pénzügyi ügyeihez kapcsolódik.
Idzsbaria a Bldtna híroldal szerkesztője volt, amely az Umm al-Fahmben zajló fejleményekről számol be. A híroldal a Facebook-oldalán gyászolta újságíróját.
„Az igazság hangja nem hal meg” – írta a híroldal, és megjegyezte, hogy Idzsbaria egy mecsetből tartott hazafelé, amikor megölték.
Tavaly több mint 50 golyót lőttek ki az otthonára, amelyet Idzsbaria feleségével és lányával osztott meg. Sérülés nem történt. A támadást bosszúnak vélték azért, mert Idzsbaria beszámolt az arab közösségben elkövetett erőszakos bűncselekményekről.
Az Izraeli Újságírók Szövetsége azt mondta, hogy „megdöbbentette” Idzsbaria meggyilkolása, és részvétét fejezte ki családjának. „Az izraeli rendőrségnek azonnal intézkednie kell a gyilkosok felkutatása és bíróság elé állítása érdekében” – szögezte le a szervezet.
Az Abraham Initiatives, az arab közösségben elkövetett erőszak ellen kampányoló csoport szerint az idén eddig legalább 69 arab izraelit öltek meg erőszakos bűncselekményekben.
[…] Agyonlőttek az autójában egy arab izraeli újságírót északon […]
[…] Nadal Idzsbaria újságíró meggyilkolása: Az észak-izraeli Umm al-Fahm arab város négy lakosát szerdán letartóztatták annak gyanújával, hogy részt vettek a szeptember 4-én történt gyilkosságban. […]