Riport: Oroszország szíriai bázisok evakuálását követelte Irántól az Izraelnek tulajdonított támadások száma miatt

0

ujkelet.live

Oroszország követelte Irántól, hogy evakuálja katonai bázisait Közép- és Nyugat-Szíriában a térségben Izraelnek tulajdonított támadások száma miatt, jelentette az Asharq al-Awsat, a Kan közszolgálati műsorszolgáltató fordítása szerint.

A londoni székhelyű, szaúdi támogatású lap beszámolója szerint az orosz követelés szerdán hangzott el egy találkozón, amelyen három orosz tiszt és iráni kollégáik vettek részt.

A forrás szerint Oroszország többek között azt követelte Teherántól, hogy evakuáljon egy fontos bázist a nyugat-szíriai Hama városában, valamint egy bázist Tartusz városában, hogy megakadályozza az izraeli támadásokat a térségben.

,,Az orosz tisztek tájékoztatták az iráni felet arról, hogy ki kell üríteni az iráni katonai főhadiszállást a 49-es ezred közelében, amely a szíriai rezsim erőihez tartozik” – nyilatkozta a forrás az Asharq Al-Awsatnak.

A 49-es ezred telephelye Hama nyugati részén az egyik legfontosabb katonai helyszín, ahol nagy hatótávolságú SZ-200-as rakétákat és egyéb orosz gyártmányú katonai felszereléseket tárolnak.

Szíria továbbra is Izraelt okolja az aleppói és damaszkuszi repülőterek szerdai megtámadásáért, jelentette csütörtök este a Kan. Úgy tűnik, hogy a támadás egy Szíriába tartó modern fegyverekkel megpakolt iráni repülőgép leszállásának megakadályozására irányult. Emiatt az iráni gép tovább indult Damaszkusz felé – de aztán a damaszkuszi repülőteret is megtámadták. Az iráni gép végül a fegyverek lerakodása nélkül volt kénytelen visszatérni Teheránba.

Arab médiajelentések szerint Faiszal Mekdad szíriai külügyminiszter csütörtökön azt mondta, Izrael „a tűzzel játszik”, és egy szélesebb körű katonai konfliktust kockáztat.

A szíriai külügyminisztérium közleménye szerint a folyamatban lévő izraeli katonai agresszió a térség biztonsági és katonai helyzetének robbanásával fenyeget.

„Szíria nem marad csendben ezekkel az agressziókkal szemben, és előbb-utóbb az izraeliek megfizetik az árát.”

A minisztérium azzal vádolta az Egyesült Államokat és a Nyugatot, hogy „szemet hunynak és bátorítják Izraelt”.

Izrael vörös vonalnak tekinti Irán tevékenységét északi határán, és többször támadásokat indított Iránhoz kapcsolódó létesítmények és fegyveres konvojok ellen, melyeket a libanoni Hezbollah terrorszervezetnek szántak. Az Irán támogatását élvező Hezbollah a szíriai kormányerők mellett harcol a polgárháborúban.

A londoni székhelyű Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központ szombaton közzétett jelentése szerint az Izraelnek tulajdonított múlt csütörtöki támadás egy raktárat célzott, melyben több mint 1000 közepes hatótávolságú föld-föld rakétát tároltak.

A rakéták egy részét a Tudományos Tanulmányok és Kutatások Központjában (CERS) rakták össze Masyafban, az iráni Forradalmi Gárda tisztjei felügyelete alatt, néhány pedig iráni gyártású.

A más forrás által meg nem megerősített jelentés szerint a rakétákat az elmúlt év során halmozták fel Nyugat-Szíriában. Továbbá Szíriában az Irán-barát milíciák közepes hatótávolságú rakétákat fejlesztenek és gyártanak két helyszínen Masyaf térségében.

Új Kelet Live Podcast különkiadása október 19-én Új Kelet Live

Podcast különkiadás
  1. Új Kelet Live Podcast különkiadása október 19-én
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 5-én
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 4-én
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 3-án
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 2-án
Megosztás

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .