Elhunyt Sálom Cohen rabbi, a Sász spirituális vezetője

ujkelet.live

A Sász párt szellemi vezetője, Sálom Cohen rabbi, 91 éves korában hétfőn hunyt el Jeruzsálemben.

Cohen rabbi a szefárd és a mizráhi zsidókat képviselő Tóra Bölcsei Tanácsa és a jeruzsálemi Porat Joszef Jesiva vezetője volt.

Családja, öt fia és három lánya gyászolja.

Temetése délután két órakor kezdődik a Geula negyedben, végső nyugalomra a jeruzsálemi Szanhedria temetőben fogják helyezni felesége mellé.

A rabbi halálát a Sász elnöke, Árje Deri közleményben jelentette be, „apánknak, tanárunknak és vezetőnknek” nevezve a párt szellemi irányítóját, akinek elhunytával „a hajó elvesztette kapitányát.”

A kormány vezető és ellenzéki politikusai mellett Jitzhák Herzog Twitter bejegyzésében olyan szellemi vezetőként méltatta, aki alázattal és szerényen irányította a zsidó közösséget.

Sálom Cohen rabbi 1931-ben született Jeruzsálemben, szintén rabbi édesapja egy vallásos iskolát vezetett a fővárosban.

Fiatalon annak a Porat Joszef Jesivának volt a növendéke, amelynek később tanára majd vezetője lett.

Korai nyilvános támogatója volt a Sásznak, 1984-ben csatlakozott a párt Tóra Bölcsei Tanácsához, majd 2014 áprilisában, körülbelül hat hónappal Ovadja Joszef halála után átvette a vezetést a tanács élén.

A héber médiában megjelent riportok szerint Sálom Cohen rabbi helyét a tanácsban várhatóan Jitzhák Joszef rabbi, Ovadja Joszef fia veszi át.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt – Új Kelet Live

🎙️Ezen a héten is öt olyan témát hoztunk el a Közel-Keletről és a nemzetközi hírekből, amelyek rávilágítanak a társadalmi, oktatási és politikai folyamatok mélyebb összefüggéseire.Az adás témái:Gyökeres fordulat a szíriai tananyagban: Az Aszad-rezsim bukása után átírt szíriai tankönyvek elemzése. Az IMPACT-se legfrissebb jelentése szerint a pánarab narratívát egy iszlamista vonal váltotta fel, amelyből törölték a zsidó közösség történelmét, és háttérbe szorították a tudományos elméleteket.Történelmi mélyponton az izraeli PISA-eredmények: Miért nem tartható tovább az a narratíva, hogy csak a hátrányos helyzetű diákok teljesítménye húzza le az átlagot? A legfrissebb adatok elemzése azt mutatja, hogy az elitszigetek diákjai is elmaradnak a fejlett országok szintjétől.Netanjahu válasza Obamának: A volt amerikai elnök bírálataira válaszolva az izraeli miniszterelnök leszögezte: a zsidó nép nem idegen megszálló a saját ősinek földjén, és a béke valódi akadálya a létezésük elutasítása.Bojkott a brit könyvpiacon? Neil Blair irodalmi ügynök megszólalása arról, miért nem volt hajlandó egyetlen nagy brit kiadó sem megjelentetni a korábbi túsz, Eli Sarabi megrázó emlékiratát.Tiszteletadás A diplomatában: Hogyan emlékezik meg a Netflix népszerű sorozatának negyedik évada Hersh Goldberg-Polinra, és mit üzen ez a túszok emlékezetéről?A szokásos bónusz témaTartsatok velünk ezen a héten is, hogy képben legyetek a legfrissebb izraeli és közel-keleti fejleményekkel!👉 Nyomj a Követés (Follow) gombra, hogy ne maradj le az új epizódokról, és ha tetszett az adás, értékeld a műsort Spotify-on!#Izrael, #Közel-Kelet, #Oktatás, #PISA, #Szíria, #Netanjahu, #Kultúra, #Politika
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.